A papírpénz meséje

Élt egyszer egy földműves, akit úgy hívtak, hogy Földműves Géza. Géza egész életében a földet túrta, meg is lett munkájának gyümölcse, évtizedek után összekuporgatott egy pár aranytallért, és egy kisebb kupac ezüsttallért.

xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx

Ám Földműves Géza egyre inkább félt otthon tartani megtakarított aranyait és ezüstjeit, főleg miután a szomszédját is kifosztották a tolvajok legutóbb. Összeszedte hát kevéske vagyonát, elment Pénzváltó Déneshez, és azt mondta neki:

– Dénes, neked úgyis van széfed, előtte áll két strázsa éjjel-nappal, ezért tőled sosem mernek lopni, hadd helyezzem el nálad!…

– Jól van Földműves Géza, mérjük le az aranyad, ezüstöd, és írunk róla egy papírt, hogy nálam vannak tallérjaid, tartozom neked, és bármikor visszajössz, hozod a papírt, én visszaadom az aranyaidat, de havonta fizetned kell két ezüstöt, hogy fizethessem tovább a két strázsát. Így lett a kezelési költség.

Földműves Géza nagyon megörült el is újságolta mindenkinek örömét, ezért hát az emberek inkább elhelyezték tallérjaikat Pénzváltó Dénesnél, és mivel mindig visszakapták őket, ezért már nem is nagyon mentek be érte, hanem Pénzváltó Dénes váltóit cserélgették egymás között. Hamar kiderült azonban, hogy Pénzváltó Géza nem hagyja ám a tallérokat porosodni, hanem megforgatja őket és hasznot csinál belőlük, ezért az emberek nagyon mérgesek lettek. De Pénzváltó Dénes meggyőzte őket, hogy valamiből neki is élni kell, és megígérte, hogy ezentúl nyereségének bizonyos százalékát hozzáteszi a földművesek eredeti tallérjaihoz, mintegy részesedés gyanánt, hiszen nekik köszönheti, hogy gyarapodik vagyona. Így lett a kamat.

Az emberek megnyugodtak, mert immár nem kellett külön ezüstöt fizetni a strázsáknak, a kamatok szépen fedezték a strázsák bérét, és maradt is belőle, így vagyonuk lassan de biztosan gyarapodott.

De Pénzváltó Dénes mohó volt és kapzsi. Látta, hogy az emberek megbíznak a váltójában, és szinte egyáltalán nem veszik ki tallérjaikat, inkább berakják azt is, amit addig összekuporgattak. Úgy gondolta hát, hogy az emberek már nem is tudják pontosan, hogy mennyi arany és ezüst van a ládácskájában, és még ha ki is veszi egy-kettő a teljes összeget, egyszerre úgyse jön mindenki. Miért is ne írhatna hát plusz váltókat, nem létező aranyról? Ha valaki bejön, még mindig ki tudja fizetni, mert van ám tallér, dögivel, csak épp nem annyi amennyi váltó kint forog. Így lett az infláció.

Az embereknek egyszer aztán szemet szúrt, hogy a városban már mindenki Pénváltó Dénes váltóival csencsel, és ez nem tetszett nekik. Néhányan egyenesen megvádolták Dénest, hogy kiforgatja őket, és saját maga költi el az aranyat. Elterjedt hát a rémhír, és kérték is vissza az aranyukat. Pénzváltó Dénes, megijedt, de szépen visszafizette az első kérelmezőket, amikor is aztán még mindig jöttek, még jobban megijedt, és megpróbált lelépni, de a parasztok résen voltak, és felakasztották Pénzváltó Dénest, megmaradt vagyonát széthordták, váltóit elégették. És ez volt az első bank-rush.

A mesének azóta sincs vége.

Czakó Péter

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!