KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Nyomorultak Uniója: Charles Michel külön Európai Unió létrehozását javasolta

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Charles Michel, Az Európai Tanács vezetője külön Európai Unió létrehozását javasolta Ukrajna, Grúzia és Moldova, mint „társult trió” számára. Szerinte Törökország és a Nyugat-Balkán is ide sorolható.

Emmanuel Macron francia elnök is kezdeményezte az úgynevezett európai politikai közösség megalakítását, amelynek az Európai Unió alternatívájává kell válnia. Hozzátette: több mint egy év, sőt évtizedek kellenek ahhoz, hogy Ukrajna csatlakozzon a valós Európai Unióhoz.

Mint ismert, áprilisban Kisinyov, Kijev és Tbiliszi szinte egyszerre nyújtotta be az EU-tagság iránti kérelmet abban a reményben, hogy – mint mondják – egy gyorsított program keretében bekerülhessenek a közösségbe. Azonban Brüsszel egyértelműen jelezte, hogy nem tervez ilyen ütemű bővítést és nem áll szándékában kivételt sem tenni.

Ennek ellenére az ukrán hatóságok továbbra is kitartanak amellett, hogy országuk az Oroszországgal folytatott katonai konfliktus miatt kivételt kérhet a szabály alól. Grúzia egyelőre hallgat, csupán Moldova ismerte el, hogy még nem áll készen az integrációra. Maia Sandu moldáv elnök pedig úgy nyilatkozott, hogy nem annyira az a fontos, hogy a köztársaság megkapja-e a tagjelölti státuszt, hanem az, hogy az európai integráció valamint a reformok folyamata elkezdődött és visszafordíthatatlanná vált.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Részvétét fejezte ki Dr. Téglásy Imre, a Human Life International magyarországi igazgatója az orosz követség előtt

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük