A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el
A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el 2012 végéig – közölte a cég szerdán az MTI-vel. A társaság sajtóközleménye szerint Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) a Nokia ázsiai gyáraiba helyezik át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg.
A Nokia komáromi üzemében jelenleg 4.400-an dolgoznak.
A vállalat tájékoztatása szerint a leépítéssel érintett három gyár a jövőben az okostelefonok testre szabását végzi az európai és amerikai vevők számára, ugyanakkor az üzemekben csökken a termelés élőmunka igénye.
Niklas Savander, a Nokia Markets ügyvezető alelnöke a közleményben az átszervezést azzal indokolta, hogy a készülék összeszerelés Ázsiába helyezésével Nokia közelebb kerül a legtöbb részegység beszállítóhoz és ezzel a társaság képes lesz az innovációkat gyorsabban bevezetni a piacra…
Simai Anna, a komáromi Nokia kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, a gyár továbbra is a vállalat ellátási láncának fontos része marad. A gyártás átszervezése nem a gyár teljesítményétől és a végzett munka minőségétől függött – tette hozzá.
A sajtóközlemény szerint a leépítések a tervek szerint 2012 végéig, fokozatosan mennek végbe. A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak.
MTI – 2012. február 8.
————————————–
Már be is jelentették a munkaügyi központnál a 2.300 fős leépítési szándékot
A Nokia bejelentette 2.300 fős, előzetes leépítési szándékát a munkaügyi központ komáromi kirendeltségén; a tervezett intézkedés 2.050 fizikai és 250 szellemi munkakört érint – mondta el szerdán az MTI kérdésére a megyei munkaügyi központ igazgatója.
Pákozdi Szabolcs tájékoztatása szerint a vállalat tárgyalásokat kezd az érdekvédelmi szervezetekkel és az üzemi tanáccsal, majd 15 nap múlva jelenti be végleges létszám-leépítési szándékát.
A komáromi körzetben a december 20-i adatok alapján 1.742 regisztrált munkanélküli volt, ez 8,1 százalékos aránynak felel meg. Még nem ismert, hogy a Nokiánál tervezett leépítés hány magyar, szlovák, illetve megyebeli munkavállalót érint, mert az üzembe az egész országból járnak dolgozni – tette hozzá az igazgató.
Mint arról az MTI korábban beszámolt, az elmúlt hónapokban két, a Nokiával kapcsolatban álló beszállító is bejelentette komáromi tevékenyégének megszüntetését. A ZA-CO Kft. 282 embert, a Valid Technologies 136 embert bocsátott el.
A Nokia szerdán jelenttette be hogy Komáromból, Reynosából (Mexikó) és Saloból (Finnország) ázsiai gyáraiba helyezi át az okostelefonok gyártását, ezért a három országban összesen 4.000 dolgozótól válnak meg 2012 végéig. A komáromi üzem jelenlegi létszáma 4.400 fő.
A Nokia a dolgozóknak mindenre kiterjedő, a helyi igényekre szabott támogatási programot kínál, amely magában foglalja az anyagi támogatást, valamint segítséget a munkatársaknak abban, hogy helyben újra munkába állhassanak – közölte a vállalat.
Forrás: MTI
Nemzeti InternetFigyelő
Ha emlékezetem nem csal, a Nokia a Magyar Államtól 2011 októberében,vagy novemberében 250 milliós „támogatást” kapott-munkahely teremtésére.Akkor most ezt visszafizetik???-mert az lenne a gerinces dolog!!!Még az „évértkelő”-ben is OV.kiemelte a jelentőségét a többi multival együtt.ÉRDEMES VOLT?
A Nemzetvezetőnek ez egy koki a sok közül, amiket még kapni fog.
Orsós mit is mondott előtte való nap a nokiáról….?
24 órával előtte (sem) évértékelőjében, „valaki”, a mintapéldák között emlegette a Nokiát.
Jaj nekünk !
Azért még egy kis elbocsátási támogatást kap a Nokia nem?
Természetesen a következő telefonom NEM Nokia lesz !