KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Népszava szerzője, Ferincz Jenő kiirtaná a Fideszt

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

„A Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával és a társadalommal szemben” – fogalmazott a baloldali újságíró,- szúrta ki a mandiner.hu.

Az április 28-i nagykanizsai közgyűlés résztvevői meglepő jelenetnek lehettek szemtanúi. A közgyűlésen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere felelevenítette a választást, amely számára a „demokrácia ünnepe volt”. A politikus nyitóbeszédét azonban Ferincz Jenő, baloldali újságíró performansza zavarta meg.

„A Fidesz egy fertőző góc”

Ferincz két táblával állt a polgármester elé, amelyeken a Fidesz kiirtásáról elmélkedett.
A Népszava újságírója az egyik táblára azt írta, hogy „a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával, a társadalommal és Nagykanizsával szemben”. A másik táblára pedig az a szöveget került: „a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani”.

A közgyűlés békét akar

A baloldali publicista viselkedésével kapcsolatban Virág Benedek, a közgyűlés jegyzője elmondta, békét szeretne a közgyűlésen, amelynek drámai közjátéka úgy ért véget, hogy a szünet előtt a polgármester távozásra szólította fel Ferincz Jenőt.

Vadhajtások

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Brüsszel szintet lépett. Ha valaki kiáll a béke mellett, azt egyszerűen betiltják

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük