KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A német kancellár kijelentette, hogy megoldja az Északi Áramlattal kapcsolatos gondokat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olaf Scholz kijelentette, hogy a német kormány mindent megtesz azért, hogy az Északi Áramlaton keresztül történő Oroszországból érkező gáz szállításának technikai problémáját orvosolják – erről szombaton beszélt a német kancellár.

Scholz azt mondta, hogy nem híve a külön, egyedi intézkedéseknek és szükségesnek tartja az ilyen helyzetek megoldásához szükséges koncepció kidolgozását. Hozzátette, hogy a kormány minden eshetőségre felkészül, hogy megfelelő időben, megfelelő döntéseket tudjon meghozni.

A német kancellár azt is megígérte, hogy a kormány szorosan figyelemmel fogja kísérni a helyzetet és mindent megtesz, hogy az ellátásban a technikai problémák miatt kialakult visszaesést megszüntesse.

Robert Habek német gazdasági miniszter korábban úgy nyilatkozott, hogy a Gazprom lépése, amivel csökkentette a gázszállítást Németországnak, politikai okokra vezethető vissza. Habeck azt is megjegyezte, hogy Németországra „nehéz ősz és tél” vár az energiaárak miatt, és a németek ősszel magasabb fűtésszámlával kell számolniuk. Ezzel kapcsolatban Berlinben egy energiamegtakarítást célzó kezdeményezést mutatott be.

 

Habeck-kel ellentétben Steffen Kotre, a Bundestag klímavédelmi és energiaügyi bizottságának egyik tagja már úgy nyilatkozott, hogy a gázhiány miatt kialakult helyzetet csak úgy lehet megoldani, ha az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat feloldják.

Kiemelt kép: sputnik.kg

Ez is érdekelheti:  Sacks: egyre valószínűbb, hogy Ukrajna áll a terrortámadás mögött

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük