KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A NATO nem védi meg tagállamait egy háború esetén

Az Egyesült Államok vasárnap elkezdte kivonni Törökországba telepített Patriot rakétarendszereit. Török politikusok szerint “nem a legjobb időpontban”.

A Defense News hetilap egy neve elhallgatását kérő török diplomatára hivatkozva azt állítja, a török politikai elit körében felháborodást váltott ki, hogy az Egyesült Államok egy ilyen feszült helyzetben kivonja rakétarendszereit az ország területéről. Az amerikai rakétarendszerek amiatt állomásoztak a szíriai határon, mert Törökország korábban a NATO segítségét kérte a határon túlról érkező rakétafenyegetések elhárításában.

A közelmúltban több incidens is történt, melynek során a török légierő vadászrepülőgépeit fenyegetés érte az ország légterén belül. Október 6-án “azonosíthatatlan” MiG-29-es vadászrepülőgépek sértették a török légteret. Október 7-én pedig a török hadsereg bejelentette, hogy Szíriában állomásozó rakétarendszerek okoztak problémát, miközben nyolc F-16-os vadászrepülőgépük a szíriai határ mentén teljesített járőrszolgálatot.

Az amerikai rakétarendszerek abból a célból állomásoztak a szíriai határ mentén, hogy Törökország a NATO szövetség védelmével is számolhasson egy esetleges, határon túlról érkező támadás esetén. Augusztusban azonban Németország is bejelentette, hogy kivonja a török-szíriai határ közelében állomásozó Patriot rendszereket. A döntést azt követően közölték, hogy az Egyesült Államok is arról tájékoztatta Törökországot; októberben már nem hosszabbítja meg a missziót, melynek részeként a Patriot rendszerek az országban tartózkodnak. Később Holandia is bejelentette, hogy saját Patriot rendszereit szintén kivonja Törökországból.

A Defense News szerint az amerikai fegyverek kivonása már megkezdődött, annak ellenére, hogy Törökország továbbra is a NATO védelmét kéri. Úgy tűnik, a NATO nem védi meg tagállamait, ha határaik mentén háború zajlik – ehelyett térségi hatalmakkal kötött paktumok alapján dönt arról, hogy az adott országnak szüksége van-e védelemre, és a döntés során a tagállam kérését nem veszik figyelembe.

http://hidfo.ru/

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  A Spar vezetésével összehangolt támadás indult a magyar kormány ellen

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A NATO nem védi meg tagállamait egy háború esetén

  1. Usraeltől naivitás mást várni.El kell gondolkodni az európai országoknak,hogy érdemes-e fenntartani a NATO szövetséget.
    Szerintem létre kell hozni egy európai védelmi rendszert meg tudja Európa védeni magát nem kell,hogy buzi hadsereg védelmezzen minket.
    H.B.
    “Ne féljenek a hatalmasoktól, mert nem azok, csak mi hagytuk őket, hogy annak érezzék magukat… – ha nem hagyjuk, nem is lesznek azok!”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük