KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A NATO „embertelen kísérletet” hajtott végre a Balkánon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Danica Grujicic szerb egészségügyi miniszter szerint a NATO Jugoszlávia elleni légi háborújában a szegényített urániumot tartalmazó lőszerek használata „szörnyű és embertelen kísérlet” volt az egész régió ellen. Grujicic hozzátette, hogy a lőszerekből származó szennyeződés a rák, az autoimmun betegségek és a meddőség növekedéséhez vezetett.

A NATO 10 tonna szegényített uránt használt fel – amelyből a páncéltörő lövedékek edzett magját készítik – az 1999-es Jugoszlávia elleni légi hadjárat során, amint azt a blokk egy évvel később egy jelentésben elismerte. Bár a jelentés szerint a szegényített urán „gyakorlatilag nem jelent veszélyt”, azonban a Szerbiából származó bizonyítékok mást mutatnak.

„A sugárzás abban a pillanatban létezik, amikor a robbanás bekövetkezik, [és] utána a nanorészecskék elvégzik a munkát” – mondta Grujicic szombaton a szerbiai RTS televíziós hálózatnak. Ezek a részecskék „bejutnak a tüdőbe, az emésztőrendszerbe, a vesékbe, és aztán bármelyik pillanatban számíthatunk arra, hogy egy alfa-részecske, amely 50-szer rákkeltőbb, mint bármelyik másik, egy atomnyi szegényített uránból a szervezetünkbe kerül, és egy normális sejtet rosszindulatúvá változtat”

– magyarázta.

Szerbia soha nem felejti el a „NATO-agressziót”

Grujicic elmondta, hogy a szerb orvosok hét évvel a bombázási kampány után kezdték észrevenni a leukémiás és limfómás esetek megugrását, és azóta az onkológiai betegségek, a kóros terhességek, az autoimmun betegségek, a gyermekek mentális zavarai és a férfiak meddőségének növekedését regisztrálták.

„Ez egy csúnya és embertelen kísérlet volt az egész régióban, nem csak Szerbiában és Montenegróban”

– mondta.

„Remélem, hogy a nemzetközi tudományos közösség megérti, hogy ezt az esetet alaposan ki kell vizsgálni, és a szegényített uránt tartalmazó fegyvereket be kell tiltani”.”

Grucijic már régóta követeli, hogy a NATO által a szegényített urán felhasználásával kapcsolatban nemzetközi vizsgálatot folytassanak.

„Nagyon fontos, hogy Szerbia polgárai megtudják, hogy mennyi és milyen mértékű kárt szenvedtek el”

– mondta az egykori idegsebész 2016-ban a helyi médiának, rámutatva, hogy 100 ezer szerb emberből 5500 szenved valamilyen rákos megbetegedésben, ami közel háromszorosa a világátlagnak.

Ez is érdekelheti:  Zelenszkij kiakadt az amerikaiak kérése miatt: az egyetlen érdemi háborús eredményétől akarták megfosztani

Az Egyesült Királyság a hónap elején bejelentette azt tervezi, hogy szegényített urániumot tartalmazó lövedékeket szállít Ukrajnának, amelyeket a britek által biztosított Challenger 2 harckocsikhoz használnak. Az orosz védelmi minisztérium figyelmeztetett, hogy ezek a lövedékek „helyrehozhatatlan károkat” okoznának a katonáknak és a civileknek egyaránt, és Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton válaszul bejelentette, hogy Oroszország idén nyáron Fehéroroszországba telepíti taktikai atomfegyvereinek egy részét.

Putyin: Oroszország taktikai atomfegyvereket telepít Fehéroroszországba


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

Kiemelt képen: 1999-ben a NATO bombázása során megsemmisült épület az akkori Jugoszláviában. © Antonio J. Galante ; Getty Images

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük