KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A nagy BUMM!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vona Gábor mai sajtótájékoztatóján erős kritikával sorolta a fidesz-kormányzat – akiknek egyébként nevüket is kár leírni, mert kár a tintáért – színre lépése óta eltelt egy év tetteit. Akinek jó az emlékezete, és képes helyén értelmezi a dolgokat, igazából maga is tudja ezt.

Ennyi maradt a szóradikalizmusból. Mandátumért nemzetközileg is polkorrekt láncon táncolók. Esetleg mellényben. Virtusból.

Hiszen aki gondolkodik, esetleg felújítja az emlékezetében a sorok közötti olvasás képességét, annak számára világos, ezt a narancsot már csupán a héj tartja egyben. Később azon is átüt majd a zöld penész, ellenállhatatlan szaga terjed a lassú enyészetnek. Szétesik. Összeomlik.

Csak azt vetíti az országra, amiben maga is tapicskol.

Mert gondoljuk meg, lehet évekig leszorítani a társadalmi elégedetlenség miatt gyarapodó gőzt, de az csak halmozódik… Lehet a tartály falát kívülről hűteni, például a „pusztító világhódítóktól” (Bogár László) kikunyerált hitelekkel. A vége mégis robbanás lesz. Ez a pusztító erő ezt akarja. Vért és adósságot.

Most jön a szellemi csavar. Akik hűtik ezt a jelképes tartályt, azoknak egyszerre el fog fogyni a hűtővize. Mit tesz ilyenkor a gyakorló tűzoltó egy gázpalackkal? Hív egy mesterlövészt, és azon az áron, hogy a palack a lövéstől használhatatlanná válik, miközben úgy véli, megóvja a környezetet a nagyobb pusztulástól és kilöveti a palack oldalát.

Szóval csak azt szeretném így virágnyelven eldadogni, hogy attól tartok, ez a fehérgalléros horda – értek itt minden politikust – maguk fognak kezdeményezni olyan történéseket, hogy lövési kényszerük legyen. Önvédelmükből.

Hiszen akkora vagyonokat lopott, csalt, rabolt ez a sáskahad ebben a kiszolgáltatott országban, ami párját ritkítja a történelemben. Legalábbis MAGYARORSZÁG tekintetében. Nincs még egy ország ezen a bolygón, ahol önnön véreiket nyomorítják a választott vezetők, miközben csontig tisztítják a csaló bankok hátsó felét a nyelvükkel.

A mai magyar pártokat mindössze az különbözteti meg a bankok szemszögéből egymástól, melyiknek barnább a nyelve, és frissebb a bevonat rajta. Ez van. A nemzetközi világpusztító pénzügyi – nem háttér hatalom, hanem életveszélyes hordahatalom – erre a gesztusra tart igényt bárkitől, akinek a gazdaságát kikezdik, szemet vetnek rá. Tönkreteszlek, de adok hitelt. Szétlövettetlek, újjáépítelek – természetesen zsíros uzsorakamatért mért másoktól rabolt hitelből. Ezek meg lihegve tolonganak a sorban, hogy egy-egy leesett zsírosabb cupák jusson nekik, miközben a saját népük éhenhal.

Szóval, robbanunk, vagy a saját vezetőink fognak az ő provokációjuk miatt lövetni ránk.

Ugyanez volt 1956-ban, 2006-ban.

Borítékolhatjuk, a következő alkalom nem várat magára újabb ötven évet.

Fontos tudni, mindegy, ki van éppen hatalmon! A bankárok bosszúálló fajtájának a kamat és a törlesztés szent. Szemet szemért, ahogy az ősi tekercsekre vonaglották. Őket nem érdekli, hogy a vezetők elaljasításán keresztül országokat tüntetnek el a gazdasági térképről. Ezeknek semmi sem szent! Az a néhány szűk körű család, akiknek a kezében összpontosul a pénzügyi hatalom, szellentenek egyet, és ezer nyelv lendül vigyorgó akcióba.

Azt az égig érő gazdasági ganajtornyot, amitől MAGYARORSZÁG ma bűzlik, nem a magyar emberek rakták meg! De velük akarják markokban elhordatni, és hajcsárjaikkal a torkunkon újrahasznosítva letuszkolni. Mindennek ők a haszonélvezői, akik már torkig vannak saját jólétükkel, de nincs vér abban a bizonyos alkatrészükben, hogy két bűzös böfögésük közben megpróbáljanak igazat szólni.

Fontos ismételni, hogy mindegy ki van itt hatalmon!

Ez a fehérgallérosnak hazudott, önmagát elitnek kinevezett réteg ezért a gaztettéért fog eltűnni a történelem süllyesztőjében. Ez is borítékolható.

Ferencváros, 2011. május 27.

Lengyel Károly

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A nagy BUMM!

  1. Petőfi Sándor ha kortársunk lenne, így bíztatna minket az adós rabszolgaságból való felszabadulásunkra:
    Mindenkinek barátság, kegyelem,
    Csak a bankároknak nem, sohasem!
    Lantom s kardom kezemből eldobom,
    A hóhérságot majd én folytatom,
    Ha kivülem rá ember nem akad-
    Akasszátok föl a bankárokat!

  2. Újabb történelmi jelentőségű beírás, de mi a bánatos lótúróért írkál az bármit is ide vagy bárhova, aki ezt mondja:
    „Fontos ismételni, hogy mindegy ki van itt hatalmon!”
    Ha neki mindegy, akkor kösse fel magát, mi elleszünk nélküle is! Nekem pl. nem mindegy, de szerencsére nem vagyunk egyformák.

  3. Eddig legalább is mindegy volt…
    Remélhetőleg ezentúl nem így lesz.
    Szebb jövőt!

  4. Nekem nem mindegy Bazil!
    De Anyád …
    Amiért nem tanította meg a fiát kommunikálni!

  5. Amíg a magyarság pártokban gondolkodik, nem pedig NEMZET-ben, mindig így lesz. Minden pártban ott tanyáznak -még a legjobb szándékú magyarok mellett is a zsidrákok, – akiknek az a feladatuk, hogy kilóra megvegyék az egész bandát, hiszen a pénz náluk…
    Nézzük meg mi lett a radikálisnak mondott „szélsőjobb”-ból?
    Nos, tőlem már nagyon balra sodródtak!!!
    Ébresztő!…

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük