KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A muzulmánok kiűzik a zsidókat Európából

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A brüsszeli rabbi szerint nincs a zsidóknak jövőjük Európában! Akkor a magyaroknak megmarad legalább a bőgatyájuk és a fütyülősük!

Pedig az  NPD (Német Nemzeti Demokrata Párt, németül: Nationaldemokratische Partei Deutschlands) képviselőjét ma ítélték el az Oranienburg-i törvényszéken 6 hónapra, mivel a hátán lévő tetoválás a Buchenwald-i koncentrációs tábor és felirata: „Jedem das Seine” (német kifejezés, amit így értelmezünk: Mindenkinek amit megérdemel) állítólag „Volksverhetzung” vagyis népellenes gyűlöletkeltés. Egy hivatásos rettegő látta meg a tetoválást a fürdőben. De nem elégedett meg azzal, hogy a képviselőt azonnal kiutasították a fürdőből. Kinyomozta a kilétét és feljelentést tett ellene a rendőrségen is.

Brüsszelben három napja gyakorlatilag megállt az élet, mert a hatóságok hajtóvadászatot folytatnak terrorakcióra készülő fegyveresek után. Belgium fővárosa a szükségállapot jeleit mutatja. Ilyen körülmények között nyilatkozott Brüsszel főrabbija, Albert Avraham Guigui egy izraeli rádióállomásnak. Mit érez a rabbi egy olyan pillanatban, amikor Brüsszel zsinagógái – a náci megszállás óta először – zárva vannak Sabat napján?

„A hívek otthon imádkoznak, vagy kisebb csoportokban jönnek össze magánlakásokon. Az iskolák zárva vannak, a mozik zárva vannak, a nagyáruházak szintén, mindenfajta köztéri megmozdulás tilos. Félelemben élünk és figyeljük a rendőrség és a kormány utasításait, akik szerint súlyos veszélynek vagyunk kitéve mindaddig, amíg a terroristákat le nem tartóztatják.”

„Mi zsidók, jól ismerjük ezt a helyzetet, tudjuk, kik azok a terroristák: másfél éve négy zsidót gyilkoltak meg a brüsszeli zsidó múzeumban. De Belgium polgárai, akik mindeddig azt hitték, hogy a terror csak a zsidókat (meg esetleg a rendőröket) fenyegeti, most szintén beláthatják, hogy mindannyian a terroristák céltáblái, és a dzsihadisták potenciális áldozatai lehetnek”, folytatta a főrabbi.

„Belgiumban 50 ezer zsidó él, 25 ezer Brüsszelben, 18 ezer Antwerpenben, a maradék Charleroi-ban és másutt. De folyamatos a kivándorlás Izraelbe, valamint Kanadába és az Egyesült Államokba. Az emberek megértik, hogy Európában a zsidóknak nincs jövője. Mindehhez hozzájárul a gazdasági válság is, ami a fiatalokat készteti távozásra: Izraelbe és máshová.”

Ez is érdekelheti:  Orbán Viktor: Súlyos fenyegetés az egész világra, benne Magyarországra is

A főrabbi szerint „az alija minden zsidó számára kulcsfontosságú. A zsidók minden nemzedéke erről álmodott. De nem szabad félelemből alijázni, mert akkor mindig az lesz az érzésünk, hogy valamit elvesztettünk. Az alija Izrael szeretetén alapszik.”

Az i24news.tv/fr

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “A muzulmánok kiűzik a zsidókat Európából

  1. Az állandó, vélt félelmük miatt mindenre képesek. Még arra is, hogy magánlakásokban, kis csoportok által előkészítsék azon események megtörténtét, ami bizonyítékként szolgálhat üldöztetésükre, s végtelen félelmükre.

  2. Palesztin gyerekek mit érezhettek a foszforbombázáskor? Vagy a a szüleik utána?! Erről is kellene beszélniük!!

  3. Beindult náluk a hivatásos rettegés.Szerintem nem alaptalan az ajvékolás.

  4. Akkor tehát újabb gazdatestet kell keresni.
    H.B.
    „a zsidó csak akkor érzi magát zsidónak, ha veszély fenyegeti. Akkor zsidó módon menekül. Amikor azonban ő válik a veszély forrásává, akkor már nem zsidó.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük