KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Momentum felemelné kétszázezer kisadózó vállalkozás közterhét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jövőre a katások nyolcvan százaléka, több mint 340 ezer vállalkozás pontosan ugyanúgy adózik, mint eddig – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy eközben a Momentum vaskos adóemeléssel és bonyolult adminisztrációval sújtaná mind a 430 ezer kisadózó vállalkozást.

A lap szerdai számában azt írta, a Momentum politikusa, Iker Áron a közösségi médiában bírálta a jövőre életbe lépő, úgynevezett hárommilliós kata-szabályt (kisadózó vállalkozások tételes adója), amely extra adót vezet be bizonyos esetekre.

Az új előírás kimondja: ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a hárommillió forintot, akkor a hárommillió feletti rész után negyvenszázalékos adót kell leróni.

A rendelkezés nemcsak a nagyobb, hárommillió forint feletti ügyleteket veszi ki a kisadózókat segítő szabályok alól, hanem azt az utóbbi időben elharapódzott megoldást is visszaszorítaná, miszerint bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között, hanem katás vállalkozóként alkalmazzák – írták.

A lap emlékeztet, a momentumos Iker Áron bejegyzésében azt írta: a bújtatott foglalkoztatás ellen a katában sávos adózást kellene kialakítani. Elképzelése szerint a mostani havi 50 ezer forint általányadó ötmillió forintos bevételig élne, 8,5 millió forintig havi 75 ezer lenne a közteher, nagyobb bevételnél pedig havonta százezer forint.

„A javaslattal a Momentumnál is megmutatkozott a balliberálisok legfontosabb gazdaságpolitikai elképzelése: az adóemelés és a megszorítás”

– reagált a lapnak az államtitkár. Tállai András szerint a Momentum ötlete durva és azonnali adóemelést jelentene, ami mind a 430 ezer katást fenyegetné. Egyrészt kétszázezer kisvállalkozásnak már jövőre lényegesen több adót kellene fizetnie, másrészt a szabályok bonyolultabbá válása minden katást érintene, mindenkinél adminisztrációs tehernövekedést jelentene – fejtette ki a lapnak.

MTI

Ez is érdekelheti:

2017 márciusában előre jeleztük! – Egy momentummal támasztja fel holtából önmagát az SZDSZ

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük