KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A minap még fenyegettek az ukránok, ma meg már aggódnak értünk

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A hét elején Olekszej Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági Tanács elnöke még azzal vádolta hazánkat, hogy Magyarország tudott az oroszok ukrajnai katonai akciójáról, ma viszont, már aggódnak értünk, mert a háború nem csak Ukrajnát, de Magyarországot is érintheti.

A nagy létszámú magyar kisebbség lakta Kárpátalja ellen a héten végrehajtott orosz rakétacsapás megmutatta, hogy a háború nemcsak Ukrajnát, hanem Magyarországot is érinti, „bármennyire is próbálják figyelmen kívül hagyni ezt a tényt Budapesten” – jelentette ki Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő csütörtökön a Facebookon közzétett bejegyzésében – tájékoztatott az MTI.

„A rakétatámadások nem hagynak kétséget afelől, hogy Oroszország gonoszságát csak közös erőfeszítésekkel lehet legyőzni. Hiú remény, hogy a politikai engedmények csillapítják Oroszország agresszív étvágyát. (Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) nem tesz különbséget a nemzetiségek között, amikor megparancsolja csapatainak, hogy embereket irtsanak ki. Nincsenek számára sem partnerek, sem szövetségesek. Bizonyos, hogy alattomos csapást mér, ez csak idő és körülmények kérdése”

– figyelmeztetett a szóvivő.

Emlékeztetett arra, hogy Dmitro Kuleba külügyminiszter már korábban kifejtette: nem lesz biztonság és béke Magyarországon, amíg nincs biztonság és béke Ukrajnában.

„Nem akarjuk, hogy a magyar emberek átéljék azokat a borzalmakat, amelyeket most az ukránok élnek át. Ugyanakkor Európa nem légüres térben létezik. Minden európai országnak erőfeszítéseket kell tennie a béke megteremtése érdekében. Magyarország azáltal, hogy segít megállítani Oroszországot Ukrajnában, elsősorban saját biztonságát erősíti”

– fogalmazott Nyikolenko.

Reményét fejezte ki, hogy Magyarország hozzájárul az Európai Unió egységéhez, egyebek között az orosz kőolajra vonatkozó embargó elrendeléséhez és az Ukrajnát támogató katonai segítségnyújtáshoz.

Kedd este Oroszország a hegyvidéken fekvő volóci vasútállomás melletti transzformátorállomás ellen intézett rakétatámadást. Ezzel először hajtottak végre csapást Kárpátaljai terület ellen az orosz erők. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint a támadás következtében senki sem sebesült meg.

Ez is érdekelheti:  Gulyás Gergely is reagált - Magyarország Kormányának hivatalos álláspontja Magyar Péter megnyilvánulásairól (videó)

Kiemelt kép: Oleh Nyikolenko ukrán külügyi szóvivő

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük