KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A migrációs válság lényege: kezdődik a harc azok ellen, akik a trójai falóból előmásznak

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

“Amikor a trójai falóból kijöttek a görögök, nem azt kérdezték tőlük, hogy éhesek-e, fáradtak-e, hanem megkezdődött a harc.” – Ezekkel a sorokkal kezdődik a Magyar Idők publicisztikája, ami épp kendőzetlenül rámutatott a migrációs válság lényegére.

“Jelenleg Európa ellen háború zajlik, százezerszámra érkeznek a bevándorlók mindenféle hiteles, azonosításra szolgáló dokumentum nélkül, az unió pedig megbénulva szemléli az eseményeket” – jelentette ki a Magyar Idők napilapnak nyilatkozva Földi László. Az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója szerint “a jól szervezett akció azt a célt is elérte, hogy az európai országok között konfliktusok, diplomáciai bonyodalmak alakultak ki”. Földi László szerint pedig a megoldás az, hogy vissza kell állítani a határellenőrzést,

és be kell hívni a NATO csapatokat, hogy kiverjék a terroristákat az elárasztott országokból.

Érdemes ismételten elolvasni, mert úgy tűnik, ez a migrációs válság, és a szomszédos országok közti feszültség fokozódásának leglényegesebb mondata.

“A határok védelmében pedig a NATO-nak is szerepet kellene vállalnia. A katonai szervezetet ugyanis éppen erre a célra hozták létre.” Ezt Földi László jelentette ki, az Információs Hivatal egykori műveleti igazgatója, egykormánypárti (?) sajtóorgánumnak nyilatkozva. Ezen a ponton valóban azt mondhatjuk, hogy propagandával van dolgunk. Sajnos nem feltétlen Magyar Idők (mint publicisztikáik jelentős többségében), a fenti esetben inkább Hungarian Times – és nem feltétlen a magyarság érdekeinek megfelelően. Egy olyan propagandával van dolgunk, ami

a társadalom abszolút többsége által elfogadott kijelentések segítségével el akar velünk fogadtatni valamit, amit a társadalom abszolút többsége ellenez.

Ez esetben a NATO behívását. Mivel láthatóan ott tartunk, hogy a migrációs válságra hivatkozva bevonulhatnak az amerikaiak Magyarországra, ki kell jelentenünk néhány alapvető tényt.

  • A NATO alapításának célja nem a rendfenntartás volt. Az Egyesült Államok vezetése alatt álló észak-atlanti katonai szövetség egy hidegháborús képződmény, amit egy külső ellenség ellen, a szovjet fenyegetés ellen hoztak létre a nyugati országok.
Ez is érdekelheti:  Szégyenletes Biden reakciója a moszkvai terrortámadásra

Mivel ez egy hidegháborús képződmény, a Szovjetunió pedig rég felbomlott, a NATO létezése céltalanná vált. Ezért indokokat gyárt saját fennmaradására.

  • Ennek eredményeként kezdődött az “orosz veszély” propaganda, ami a külső veszély látszatának fenntartásával akarja igazolni, miért kell jelen legyenek az amerikai fegyveresek minden európai országban.
  • Ennek eredményeként kezdődött meg közel-keleti és észak-afrikai országok lerombolása is, és a mesterségesen, irányítottan

Európára zúdított népvándorlás, amit Washington most annak alátámasztására akar felhasználni, hogy stabil katonai jelenlétet tarthasson fenn Európában – és Magyarországon.

Csütörtökön több mint 500 amerikai katona érkezett Magyarországra. Háborús készülődést folytatnak Oroszország ellen, és ehhez Magyarországon szabad átvonulási lehetőséget kapnak. Háborúra azért van szükségük, mert háború nélkül senkinek nincs szüksége egy katonai szövetségre.

A fővonalú sajtó tegnap beszámolt arról, hogy az amerikaiak már nem csak átvonulni akarnak rajtunk. A NATO további regionális parancsnoki központokat akar létrehozni a keleti tagországokban. Eddig Szlovákián és Magyarországon kívül minden térségi ország beleegyezett, mert a NATO részeként mindegyik európai ország leépítette saját nemzeti hadseregét, így már nincs erejük nemet mondani az Egyesült Államoknak, ami viszont nem építette le. Most pedig elvárják, hogy Szlovákia és Magyarország is beleegyezzen az állandó amerikai katonai jelenlétbe.

Az észak-atlanti szövetség szóvivője mindezt azt követően közölte, hogy az amerikai katonák bevonultak Magyarországra. Ez az 500 amerikai katona nyomásgyakorlásként tartózkodik Magyarországon.

A kormánynak október 8-ig van lehetősége, hogy egyértelmű igent vagy nemet mondjon az amerikai katonai jelenlét állandósítására. Arról kell döntést hozniuk, hogy elfogadják-e Magyarország katonai megszállását. Arról kell dönteniük, hogy a gyalog, délről érkező négerek helyett elfogadják-e az amerikai tankokban, nyugatról érkező négereket. Páncélos trójai falovakban érkeznek hozzánk, és higgye el mindenki, előmásznak majd. Japánban is megtették. Több ezer nemi erőszak után a civil lakosság követelte, hogy zárják be az amerikai bázist. Az amerikai katonák emiatt október végéig vannak itt – arra az esetre, ha a kormány nemet mondana.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

Ennek ellenére, nem érdemes próbálkozni azzal, hogy a tényeket elferdítsék. Mind a tömeges illegális bevándorlás, mind pedig az amerikai csapatok bevonulása Magyarország megszállásának tekinthető. Úgy tűnik,

a kormány nyomásgyakorlásnak van kitéve, hogy elfogadja az amerikai katonai jelenlétet Magyarországon.

Ehhez pedig akadnak olyan szolgalelkű újságírók, akik középszerűségükben békésen eléldegélnek, emiatt közreműködnek mindebben – abban reménykedve, hogy ha Magyarország Ukrajna lesz, majd nem az ő lányaikaterőszakolják meg.

Úgy hisszük, a mindenkori hatalmi elit és a társadalom abszolút többsége harmonikus egységet kell alkosson, amiben mindkét fél feltételezheti a szolidaritást. Amennyiben a kormány a társadalom többsége akaratának megfelelő lépéseket tesz, mindig számíthat a többségi társadalom támogatására, és – bármilyen körülmények közt – egy külső ellenséggel szemben támogatásra lel. De mennyi ideig tudtak kitartani olyan rezsimek, melyek egy nép érdekével szemben akartak kormányozni? Évekig, évtizedekig? Mártírok és tömegek, egyének és tízezrek halála árán, de végül mindannyian elbuktak. Az amerikai katonai jelenlét megszállás. Most még nem tudja ezt a társadalom – de amint előmásznak a falovaikból, szép lassan majd rájön mindenki. A problémák mindenféleképpen eljönnek Magyarországra, akár akarják, akár nem.

Hídfő.ru

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A migrációs válság lényege: kezdődik a harc azok ellen, akik a trójai falóból előmásznak

  1. Kérdezik mi a véleményem? Szerényen, a következôk:
    1-) A cikk kizárólag a magyar probléma szempontjából analizája a „bevándorlás”(?) problémáját.
    2-) Vladimir Putin ökuménikus meglátással analizálta a „bevándorlás” problémát a Vladivosztok-i beszédében, mondván az „UE. menekölt krízis ‘abszolút elôrelátható volt’.”
    3-) Dr. Patrick Slattery Putin beszédét kommentelve írta:a „krízis inkább ‘tervezett’ mint „elôrelátható”, amivel Patrick Buchanan egyetért.
    4-) A mai „menekült” (?) krízis egy évszázados cionista-zsidó terv mely célja dikotómikus:
    a-) Az európai társadalom —a rassz jelen kompozícíója— , kultúrája és hagyományai végleges felbontása és megszüntetése.
    b-) Az elsô világháború után elkezdett s majd 1940-ben az angol és az amerika kormányok körében HIVATALOSAN közzétett valamint az angol és amerikai cionista zsidó LOBBY körökben közölve lett: a ZSIDÓ* ÚJ VILÁGREND létrehozása A MÁSODIK VILÁHÁBORÚ UTÁN.
    Történelmileg következôképpen fejlôdött: Pax Britannica –>Pax Germanica–>Pax Americana –> Pax Judeaica = New World Order, … ami nem más mint a *JEW World Order.
    Ez a terv … és a terv FOLYAMATBAN VAN !!!

    Ez nem kizárólag Magyarország problémája, hanem A FEHÉR FAJ, az EURÓPAI FAJ problémája, az EURÓPAI KULTURA V É G–L E G E S FELSZÁMOLÁSÁRÓL VAN SZÓ. Ez a zsidóháború a FEHÉR FAJ és KULTURÁJA ELLEN. !!!

  2. Csakhogy, amíg ebben a politikai és katonai rendben vagyunk, a táncrendünk alaplépéseit nem mi határozzuk meg. Mint ahogy másféle tánciskola szabályai szerint kell lépkednünk másféle tánciskolában. De hát nekünk nagyon okos katonai, politikai, nemzeti gondolkodású vezetőink és szerény lángelméink vannak. A hazaáulók, kollaboráns politikusok és jellemtelen holdudvaruk teljes kizárásával kell tető alá hozni az igazi változást. A mérsékelt, vagy radikális nemzeti oldalnak félre kell tennie minden sérelmét, mert most nem róluk van szó. Ezt a helyzetet meg kell oldani, azonnal. Fel kell hagyni mindennel, ami árt nekünk és meg kell állapodni és megerősödni abban, ami jó a magyar embereknek, amire szüksége van Magyarországnak. Most!

  3. Teljesen jó az írás! Számomra érthetetlen,hogyan tud egy „szakember ilyen ötlettel előállni!! Ezt úgy hívják, „könnyen azonosul a támadójával! Minden körülmények között tiltakozni kell ( mindenféle formában) az amerikai megszállás ellen! Az elő őrseik már itt vannak „gyalogosok formájában. Azokat hívnák be „segíteni akik ezt az egész kavalkádot elindították. Szíves figyelmébe ajánlanám annak akit érdekel a NIF 2010-ben a „zsidó maffiáról közölt cikke. Önmagáért beszél. Ha a kormány most a Nép akarattal és a „józan ésszel szembe megy ( és most nem a sok gyurcsányi idiótáról és pártoló cimboráiról beszélek) a Magyar Nemzet elbukott. Inkább harcban,mint rabszolgaként,vagy alamizsnát kéregető,megvetett,kitaszított koldusként tengessük hátralévő (?) életünk. Ha……TF

  4. A ZSIDÓ FALÓ (ISIL) MAGYAR VÉRT KÍVÁN!!!
    3-ik VILÁGHÁBORÚRA JÁTSZANAK A CIONISTA TETVESEK!!!
    ORBÁN BÁB HADÜZENETE ZSIDÓ PARANCSRA EGY AZ USA ÉS IZRAEL ÁLTAL ALAPÍTOTT ÉS MŰKÖDTETETT TALMUDISTA HALÁLBRIGÁDNAK!!!
    A ZSIDÓ HARRY HOUDINI TRÜKKJE MILLIÓK ÉLETÉT OLTJA KI!!!

    1. Az Észak-Irakba érkező magyar katonák egy olyan háborúban találják magukat, ahol nem két fél áll majd egymással szemben, hanem legalább három, vagy annál is több. „Honvédeink” ugyanis Izrael és a nyugati világ olyan „halálos ellenségeinek” az oldalán fognak harcolni az Iszlám Állam ellen, mint Irán, a Hezbollah és az Aszad-rezsim. Nem gondolnám, hogy okos ötlet katonákat küldeni egy olyan háborúba, ahol nem lehet tudni, hol húzódnak egyáltalán a frontvonalak, ki kivel van, és ki az igazi és legfőbb ellenség. A „világ legerkölcsösebb hadserege” al-Kaida-terroristákkal parolázik 2. Az Iszlám Állam létrejöttének körülményei finoman szólva is gyanúsak. 2014 tavaszán szinte a semmiből bukkantak elő a szíriai-iraki határ térségében, úgy, hogy el voltak látva modern fegyverekkel és harci járművekkel. A semmiből nem jönnek létre hadseregek, főleg nem a világ talán leginkább ellenőrzött, legforróbb térségében. Hogyan lehetséges, hogy a világ majd minden pontját oly alapos megfigyelés alatt tartó amerikai és izraeli titkosszolgálatok nem vették észre a dzsihádisták feltehetően évek óta tartó szervezkedését, készülődését és fegyverkezését? Hogyan lehetséges, hogy mindent látó „Nagy Testvér” nem vette észre a fegyverszállítmányokat és a gyanús pénzmozgásokat? Szép új gépparkja van az Iszlám Államnak 3. Amennyiben igaz lenne, hogy az USA-nak és szövetségeseinek hanyagsága és tévedései folytán került amerikai hadfelszerelés a „mérsékelt szíriai ellenzék” kezéből a dzsihádistákhoz, akkor ez egy olyan végzetesen nagy külpolitikai és katonai baklövés volt, amiért már régen fejeknek kellett volna hullania. De létezik-e akár csak egyetlen politikai vagy katonai vezető az USA-ban, vagy bárhol másutt a nyugati világban, akit az elkövetett végzetes hibákért lemondattak vagy felelősségre vontak volna? 4. Ha viszont nem stratégiai és taktikai hibák sorozata nyomán nőtt nagyra az Iszlám Állam, akkor csakis egyetlen lehetőség marad: a Nyugat hallgatólagos tudtával és beleegyezésével született meg az al-Kaida helyére lépő legújabb mumus. Számos információ kering arról, hogy az USA-val szövetséges Szaúd-Arábia és más Öböl-menti államok juttattak pénzt és fegyvert a dzsihádistáknak. Filmfelvételek, sőt ENSZ-megfigyelők jelentései is megerősítik, hogy a megszállt Golán-fensíkon húzódó szíriai-izraeli határon több alkalommal is kapcsolatfelvétel történt egyes szíriai lázadó csoportok és az izraeli hadsereg között. További intő jel, hogy Izrael az elmúlt hónapok illetve évek során csapást mért az Iszlám Állam ellen harcoló szíriai kormánycsapatok, illetve a Hezbollah állásaira, de soha nem támadta a szíriai dzsihádista lázadókat és a soraikból verbuválódott Iszlám Államot. Amennyiben pedig a Nyugat számára ténylegesen az Iszlám Állam megsemmisítése a legfőbb célkitűzés, miért nézi el az USA, hogy a NATO-tagsága révén a nyugati világhoz kötődő Törökország is menedéket adjon, sőt segítséget is nyújtson egyes dzsihádista csoportoknak? 5. Illene végiggondolniuk a döntéshozóknak, hogy milyen következményekkel járhat az Iszlám Állam elleni nyugati katonai fellépés. Az amerikaiak és szövetségeseik 2001-es afganisztáni és 2003-as iraki agressziója nem csupán kudarccal végződött, de sok százezer ártatlan polgári személy életébe is került. A NATO 2011-es líbiai beavatkozása hasonlóképpen sok polgári áldozatot követelt az észak-afrikai országban, ahol teljessé vált a zűrzavar. Az egykor stabil és erős állam teljes káoszba zuhant, veszélyeztetve ezzel Európa stabilitását is. Miért gondolja bárki, hogy az Iszlám Álam elleni NATO-felvonulás békét és biztonságot hoz a térség népeinek a számára, amikor minden egyes korábbi nyugati beavatkozás csak súlyosbította a Közel-kelet népeinek szenvedéseit, és tovább növelte a zűrzavart? 6. Függetlenül attól, ki pénzelte és fegyverezte fel az Iszlám Államot, a dzsihádisták között sok ezer végsőkig elkeseredett iraki szunnita harcol. Az ő dühük onnan ered, hogy az USA 2003-as iraki inváziója nyomán hatalomra került bagdadi rezsim ölbe tett kézzel nézte, egyes esetekben pedig ösztönözte is a szunniták elleni bosszúhadjáratot. Az iraki szunniták nem csupán kiváltságos helyzetüket veszítették el Irakban, de síita fegyveres csoportok számos hajmeresztő bűncselekményt követtek el ellenük, és tízezreket kényszerítettek közülük menekülésre. Az Irakban élő szunniták kálváriájáról természetesen nem tudósított a nyugati sajtó. Vajon hol volt, és mivel foglalatoskodott a „nyugati értékközösség”, amikor a szunniták elleni bosszúhadjárat zajlott? Van-e bármiféle értelme magyar katonákat részesévé tenni a jelentős részben éppen a Nyugat által ösztönzött közel-keleti vallási és etnikai konfliktusoknak, melyek semmiféleképpen nem értelmezhetők a Jók és a Gonoszak küzdelmeként? 7. És amikor fölteszik a döntéshozók maguknak a kérdést, hogy miféle célok érdekében küldik a magyar katonákat Irakba, érdemes eltöprengeniük a „nyugati értékközösség” fogalmának valódi jelentésén. Mert vajon nem a „nyugati értékközösség” teljes egyetértésével gyilkoltak meg az amerikaiak több százezer afganisztáni, iraki, líbiai, pakisztáni, jemeni és szomáliai személyt az elmúlt évek folyamán? Vajon hol van, és miért hallgat a „nyugati értékközösség”, amikor Izrael időről időre vérengzéseket rendez a palesztinok körében, és gyermekek és nők százait öli meg?
    Perge Ottó nyomán MATT

  5. Már régen fel kellett volna gyújtani a trójai falovat.
    H.B.
    “Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”
    Gróf Széchenyi István

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük