A menekültjog és a migráció időszerű kérdéseiről tartott konferenciát a Nemzeti Jogvédő Szolgálat
December 5-én, szombaton tartotta, az Európát súlyosan érintő migrációs folyamat kérdéséről konferenciáját a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Az előadók között szerepelt többek között Dr. Morvai Krisztina, az EP független képviselője, Dr. Eva Maria Barki nemzetközi jogász, Dr. Zétényi Zsolt, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumának elnöke Dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője és Belgiumból Dr. Rob Verreycken jogász, az EP politikai tanácsadója.
A délelőtt tíz órától az estébe nyúló rendezvényt Dr. Novozárszky Ilona a Nemzeti Jogvédő Szolgálat elnöke nyitotta meg, aki beszédében kihangsúlyozta, hogy egy olyan összetett és veszélyes problémával kell szembenéznie mind Európának, mind hazánknak, mely komolyan veszélyezteti az európai nemzetek létét. Utalt arra, hogy jól látható, az unió vezetői gyakorlatilag tehetetlenek az eseményekkel szemben, sőt inkább elősegítik a folyamatot.
Dr. Morvai Krisztina felszólalásában kiemelte, mennyire fontos a nemzetek önrendelkezési joga adott országon belül, ami elvitathatatlan. Éppen ezért elfogadhatatlan az a kvótarendszer, melyet többek között hazánkra rá akar kényszeríteni az unió. Csakhogy Magyarország nem felelős a Harmadik Világ nyomorúságos helyzetéért és a történelem folyamán hazánk soha nem volt sem kifosztója, sem haszonélvezője ezeknek az államoknak és népeknek, melyeknek tagjai nem csupán a politikai üldöztetés miatt, de többségük leginkább a jobb élet reményében indul útnak egy másik kontinensre. Morvai Krisztina figyelmeztetett arra is, hogy látni kell azt a viselkedést, hogy az EU lényegében a nehéz helyzetben élőkre telepítené a bevándorlók millióit, hiszen az EU országaiban gyakorlatilag a kevésbé jómódúak viselnék ennek a terheit.
Dr. Eva Mari Barki pozitív jelnek értékeli, hogy nyugaton az emberek, ha lassan is, de kezdik felismerni a migráció veszélyét. Attól függetlenül, hogy a hivatalos médiumok milyen ellenségesen nyilvánulnak meg a magyar miniszterelnökkel szemben, nagyon érdekes jelenség, hogy a hivatalos állásponttal ellentétben, még a hivatalban lévő politikusok és egyéb tisztségviselők is elismerik Orbán Viktor migrációs kérdésben képviselt álláspontját és politikáját. A Bécsben élő nemzetközi hírű jogász, akárcsak Morvai Krisztina kiemelte, hogy az EU semmit nem tesz az embercsempészek ellen, akik elősegítik ezt a folyamatot. Mintegy 3000 csempészszervezet ténykedik a migrációs hullám mozgatásában, miközben az IA célja egy európai kalifátus létrehozása. Ma gyakorlatilag csupán Oroszország harcol hathatósan az Iszlám Állam ellen.
Dr. Zétényi Zsolt a migráció okait vizsgálva kijelentette, okok szövevényével állunk szemben és rendkívül fontos, hogy nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a bevándorlás és a terrorizmus kérdése elválaszthatatlan egymástól, továbbá elemezte a dublini és a schengeni szerződésekből fakadó jogi eshetőségeket.
Dr. Szmodis Jenő, az ELTE adjunktusa emlékeztetett arra, hogy a Dublin III. szerződés védi hazánk érdekeit és a kvótahatározat nem egyeztethető össze a dublini szerződéssel.
Dr. Rob Verreycken Belgiumból erre a konferenciára utazott hazánkba. Egy kifejezetten határozott, az európai nemzetek önrendelkezési joga mellett kiálló előadást tartott, melyben bemutatta azt a drámai demográfiai változást, melyet ő is személyesen megélt az elmúlt harminc évben hazájában, Belgiumban. Kiemelte, hogy az a jelenlegi nagyszámú és a már korábban folyamatosan Európába érkezők az ittenihez képest mindenképp egy primitív kultúrából jönnek, akik képtelenek, de nem is szándékoznak integrálódni. Sőt, éppen ellenkezőleg, erőszakosan telepszenek rá az európai nemzetekre és kultúrára, azt saját képükre akarják formálni, aminek a megvalósításáért nem válogatnak az eszközrendszerekben. Az erőszak számukra egy teljesen elfogadható és hétköznapi eszköz. Ezt jól láthattuk a párizsi terrortámadások kapcsán. Kijelentette, hogy nagyon úgy tűnik, hogy Brüsszel Európában a terrorizmus szervezésének központja. Ennek létrejötte köszönhető annak a lagymatag jogi és rendőrségi hozzáállásnak, mely az utóbbi évtizedeket jellemezte. Nem csoda hát, hogy ilyen körülmények között az iszlám szélsőség megerősödhetett és terrorral fenyegetheti Európát.
A NIF exkluzív interjút készített a flamand EU parlamenti tanácsadóval, mely hamarosan olvasható lesz oldalainkon.
A Hír Tv képes összefoglalója:
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)