KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A mamelukok nem lázadnak

Érdekes dolgok derülnek ki a képviselők vagyonbevallásából. Például kiderül, hogy a jelen körülmények között, a nem csekély jövedelmük mellett – http://www.origo.hu/itthon/20100205-orszaggyulesi-kepviselok-vagyonnyilatkozata.htm -, még gondokkal is küszködnek. És akkor hogyan boldoguljanak az átlagemberek? Az átlagemberek még csak-csak, de azok az állampolgárok, akik se a kollaboráns elit védőhálójával, se megbízható munkahellyel nem rendelkeznek, jövedelem hiányában hogyan is képzelhetik el a jövőt!

Adatok hangzanak el állandóan, de az érző lelkek, a gyötrődő gondolatokkal sújtott egyén beteggé válása után, – mert a kilátástalanság lelki betegséghez vezet, depressziós állapotának kezelésére még több anyagiakat költ az állam- egy másik aspektusából, kerül górcső alá a társadalom. Az adatok tehát bizonyító erővel kellene, hogy bírjanak! Igen ám, de a világot behálózó gyógyszergyártó cégeknek, a globalomammonoknak nem öntudatos demokratákra, hanem engedelmes rabszolgákra van szükségük.

Az adatok makacsok, így kiderül, hogy Magyarországon az elégedettségi mutatók siralmas képet festenek. Nem elsősorban a jobb- és baloldal politikai nézeteivel, gondolkodásával, hanem a mameluk gondolkodási szisztéma térhódítása miatt. A győztest vak engedelmességgel szolgáló kutyahűségről, amely gazdájától elvárja a mindennapi csontot. A rendszerváltástól, az addig kutyahűséggel szolgáló komprádor-elit, elvárta a korlátlan gazdagodás lehetőségét, még a törvényesség határát átlépve is. A rendszerváltást levezénylő tudományos történész politika megelégedett a már végleg legyengült szocializmus – a diktatórikus kommunizmus- hatalmi hierarchiájának felszámolásával személyes konklúziók levonása nélkül. Így megteremtette és hallgatólagos tudomásulvételével helyt adott a kialakult személyi kultuszok továbbélésének, azaz a közhivatalnokok, közalkalmazottak, vállalatok, gyárak vezetői – akik a rendszerváltás előtt csakis mamelukok lehettek – szabad kezet kaptak a privatizáció-gátlástalanság erdejében az állami vagyon eltüntetésére. Demokráciában – feltételezhető, hogy érvényt kell szerezni a többségi érzési gondolatvilágnak-, működőképes, elfogadott szabályok szerint, következetesen kell élni, így a hibák halmozódva, hatványozódva jelentkeznek, ha nincs érvénye az igazságérzetnek. Hazánkban, a leírtak és a társadalom igazságérzete alapján, a rendszerváltás történelmi volt, de eredménytelen. Az eredményes rendszerváltás, ugyanis megelégedettséggel kell, hogy uralja a közérzetet, nem pediglen letargiával, már pediglen az adatok makacsok. De kinek az érdeke a letargia?

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Romulusz és Rébusz

A retorikai valóságnak éppúgy realistának kell maradnia, mint a logikai realitásnak, mert
– http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/hamis_realistak.html- az elméleti retorika, az eszmefuttatás még nem biztos és nem is valószínű, hogy találkozik a gyakorlati realizmussal. Mert míg az érdekeltek, azon birodalom képviseletének a szolgálóiként mutatkoznak egzisztenciális valóságukban, amely birodalomnak érdeke a letargia, addig félrevezető minden relatív igazság magyarázat.

Felcserélhető-e az élet a reménnyel? Hiába fest idillikus képet az idealizmus és hiába a retorika – http://tdyweb.wbteam.com/OrbanExpoze.htm -, ha a valóság, a realizmus egy beteg társadalom, beteg beidegződésein képtelen változtatni, illetve mameluk képző egzisztenciális alapokon nyugszik. Annak a társadalomnak, amelyikben az alapok, a megszerzett magántulajdon, kétes kimenetelű és vagy hatalmi arroganciából adódó bűn alapján képződtek, ott hiábavaló az együttműködés demokratikus eszközére való hivatkozás. Egy olyan változó világban tíz évre kérni bizalmat – 1 millió munkahely teremtése-, ahol hónapok, sőt hetek alatt átalakulhatnak a világ erőviszonyai, ahol a beidegződött hatalmi hegemónia, akár a fejlettségre, akár a világgazdaságra gyakorolt korlátok változnak, csakis idilli gondolkodással magyarázhatók. Demokráciában, az érzésvilág gazdasági kivetítése az elsődleges és nem a társadalmi berendezkedések monopóliumának hitelesítése.

A magyar nép, várakozó állásponton van. A képviselők vagyonnyilatkozatainak kommentálása, önön helyzetüknek értékelése, azonban azt vetíti előre, hogy a globalizáció képtelen kielégíteni az emberi igényeket, mert ha az egzisztenciális biztonságban élők is elégedetlenek, akkor a sok-sok pszihés-depresszióban élő, a rendszerváltásban csalódottságot elszenvedők, a minimálbérből élők, a munka nélküliek hogyan értékelhetik az elmúlt éveket. A képviseleti demokrácia, megállapítható, újabb kihívások előtt.

2010. 11. 17.

Gavallér János

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “A mamelukok nem lázadnak

  1. Először Antall József lengette meg a szegénység ostorát a magyar nemzet, a dolgozó, munkából megélni kívánó állampolgárai feje felett…
    A többi országáruló, hitvány cégéres csupán csak tendenciózusan folytatta.

Itt várjuk hozzászólását!