KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága döntött

Így kívánt Áldott Húsvétot lelkészének harmad fokon, jogerősen, a
zsinati bíróság!
Ifj. Hegedűs Horthy-szoboravató miatti elítélésének megerősítése

A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága ifj. Hegedűs Loránt lelkész felülvizsgálati kérelmét 2016. március 11-én kelt határozatával elutasította.

A határozat indoklása szerint “egyértelműen megállapítható, hogy 2013. november hó 03. napján a panaszlott hálaadó istentiszteleten végzett lelkipásztori szolgálatot, és szolgálata az istentiszteleti rendtartás formai és tartalmi követelményeinek nem volt megfelelő. Az eljáró bíróság álláspontja szerint a panaszlott igehirdetésében olyan kifejezéseket használt, melyek alkalmasak a viszálykeltésre is, illetőleg arra, hogy másokban megütközést, megbotránkozást váltson ki.”

A Dr. Csizmár János zsinati bíró, az Eljáró Tanács elnöke által jegyzett Határozat szerint ráadásul ifj. Hegedűs Loránt lelkész panaszlottként “túlmegy a védekezés és véleménynyilvánítás szabadságán, sőt sok esetben kifejezetten becsületsértő, egyházunk tekintélyét aláásó állításokat fogalmaz meg.

(Pl. “Elismerést érdemelnék, nem fegyelmit; szégyenteljes, arcpirító; felettes hatóság törvényellenes működése; az ügyben készült szakvélemények súlyos tévtanítások; szúnyogot megszűrő és a tevét elnyelő farizeusi törvényeskedés szellemében fogant határozat…” stb.)”

Beküldte Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “A Magyarországi Református Egyház Zsinati Bírósága döntött

  1. “……egyházunk tekintélyét aláásó állításokat fogalmaz meg.egyházunk tekintélyét aláásó állításokat fogalmaz meg….”
    Istennek, Jézusnak van tekintélye. Az egyháznak csak akkor lehet, ha Istennek Jézus által közvetített üzenetét követi.
    Márpedig ez az ítélet nem Jézus tanításból való!

  2. Mit jelent az, hogy “egyházunk tekintélye”? A múltban (50-60 év) (tisztelet a kivételnek!) az egyház az önön tekintélyét ásta alá tettekel bizonyítva, és ezzel kijelentésével is csupán a gödör mélyült! Ne tekintélyt, hanem tiszteletet vívjanak ki, de pontosan ehhez kellene elkerülniük a hasonló ítéleteket. Ez az “ítélet” elfogadhatatlan!
    Ajánlom, hogy tüzetesebben tanulmányozzák, és szigorúan kövessék Jézus tanításait!!!!!

    1. De mit lehet tenni ellene? Ez volt az utolsó fellebbezési lehetőség!A református egyház a rendszerváltás után sem volt képes megtisztulni a beszervezett kártékony árulóktól. Azokból lettek a vezetőik, mert a tartótisztek és az egész hálózat, a kommunista kormány, őket nyomta előre. Az egész református egyház ma már egy rohadék, semmi több!

      1. Pannonhalmát tekintve és a Bazilikában nemzeti ünnepünkből is holokausztról emlékező főrabbi miatt úgy látszik, mintha az egész keresztény hitvilágból HIT-gyülekezetét csináltak volna a bolsevikok “békepapjai”!
        Hogy vannak még Jézushoz hű keresztények is, az mindössze néhány elkötelezett papnak köszönhető.

      2. Kedves Admin! Ugyanígy a katolikus egyház is. Írom ezt katolikusként. Mintha Jézus is a “tekintélyét” építgette volna, holott ez számára ismeretlen volt. Ha nem lennének a történelmi egyházaknak elkötelezett, krisztushívő papjai, már összeomlott volna mindegyik.

  3. A történelmi egyházak évtizedek óta ássák alá a saját “tekintélyüket”. Remélem Hegedüs Lóránd meg tudja rázni magát az ítélet hallatán és lelke mélyén elutasítja tekintélyes egyházának állásfoglalását! Szégyellhetik magukat az “egyházak”! A többes szám írása nem véletlen.

  4. A vélemények egyértelműek : A többes szám is önmagáért
    beszél ; Loránt-nak és a többi ( valóban Jézus tanítását kö –
    vetni akaró ) lelkésznek / papnak nem a gépezeten belül és
    azt fenntartva kellene kardoskodnia – Az államvallás ( politi –
    kai csalás / átvedlés ) felvétele előtt az *Ős-Keresztények*,
    akik valóban Jézus követői voltak, nem alkották a római bi –
    rodalom vallás / halandzsa gépezetének részét { Az Ős-Ke –
    resztények nem vallásos / füstölős handabanda összejöve –
    teleket szerveztek, hanem a mindennapi életben egymás se –
    gítségével fonódtak össze – Minden más ámítás, és mind a
    lelkészek úgy az oda járók ezt a Jézus tanításával ellentétes
    gépezetet tartják fent …. A jelenlétük nélkül nem működne }

  5. ” van min csodálkozni?
    Ahány embert feláldoztak a kereszténység oltárán,egy bolygót meglehetne tölteni ! Semmi,de semmi köze az egyháznak a Valláshoz ! Beteg, aberrált,kapzsi,pedofil idióták gyülekezete! Ha van közöttük jó érzésű, VALLÁSOS, ISTEN hívő,azt hamar keresztre feszítik. Hegedűs Úrnak is el kellene gondolkoznia,ISTEN,vagy az egyház. Mert a kettőnek nem azonosak a céljai.

  6. ” ha majd nem kell az embereknek bohóc ruhába járni ahhoz,hogy lássák rajtuk,hogy “szent emberek,akkor majd mindenki szent lesz. (JÉZUS)
    “titeket senki sem ruházott fel arra,hogy két embert egybekössetek. Ha két ember szereti egymást,az széjjel választani nem lehet. Sem itt,sem az égben.
    ” nem kell ahhoz kutya,hogy beengedjék a vendéget.
    (aki olvassa, talán érti)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük