KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A magyarokkal való sorozatos botrányoknak súlyos következményei lesznek ukrajna számára

A magyarokkal való sorozatos botrányoknak súlyos következményei lesznek Ukrajna számára

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Gennagyij Moszkal ukrán politikus kimutatta: Kijev veszélyesen elszámította magát a Budapesttel való kapcsolataiban. Aminek negatív következményei lesznek Ukrajnára nézve.

A Majdan nyomás hatalomra került vezetés, mindenféle jogi lépésekkel és rendelkezésekkel, számos alkalommal sértette az Ukrajnában élő magyarok jogait. Aminek nyomán Kijev botrányok sokaságába keveredett, és sikerült végképp megrontania kapcsolatait Budapesttel. Mint ahogy azt a „PolitNavigátor” nevű internetes hírportál is hírt adott, erre a helyzetre Gennagyij Moszkal, Kárpátalja korábbi vezetője is felhívta a figyelmet az „Első Független” nevű tévécsatorna (1) egyik műsorában.

A politikus rámutatott: a magyarokkal összefüggésben lévő, a múltban átélt botrányok sokasága, továbbá az, hogy a kijevi vezetés sportot űz abból, hogy magas hőfokon tartsa a szomszéd országgal való konfrontációt, súlyos következményekkel járhat Ukrajna számára. Moszkal példaként hozta fel azt a botrányt, amikor – arra a kérdésre, hogy Szlovákia milyen feltételekkel adna a rendelkezésére álló „Szputyik-V”, koronavírus elleni orosz oltóanyagból – újságírók kérdésére válaszolva Igor Matovic, szlovák miniszterelnök, elég óvatlanul, elsütötte azt az ukrán felet kellemetlenül érintő tréfát, miszerint, „Kárpát-Ukrajnáért” cserében, (2) övék lehet a vakcina.

Így Moszkal rámutatott Dmitrij Kuleba ukrán külügyminiszter destruktív magatartására, aki mindmáig folytatja „harcát a szlovák miniszterelnök ellen, holott az már százszor elnézést kért az ostoba tréfáért”. A miniszternek ez az eljárása végsősoron oka lehet a két ország közötti kapcsolatok befagyasztásának. Ahogy a magyarok is, akik „mindig adtak az ukránoknak az oltóanyagokból”, nem különösebben akarják immár folytatni ezt az együttműködést. Ami, Kijev számára gyakorlatilag elérhetetlenné teszi ezt a létfontosságú készítményt.

„Ha közöttünk baráti lenne a viszony, gondolom, Magyarországon keresztül már régen megkaphattuk volna ezeket a vakcinákat” – összegezte bánatosan Moszkal.

Korábban Dmitrij Jaros, az egyik, Oroszországban betiltott ukrán radikális csoportosulás (3) vezére megfenyegette a magyarokat, amiért azok hajlandók „alájátszani” Moszkvának (4). Részletesebben lásd a „PolitPuzzle” írását

Ez is érdekelheti:  Feloszlatta az ukrán rendőrség a brutális kényszersorozások elleni tüntetést Kárpátalján

Politpuzzle: Dzsordano Bruno

Megjegyzések:

(1) A Zelenszkij által betiltott három ellenzéki tévécsatorna összeállt és létrehozták a „Persij Nezalezsnij” („Az Első Független”) nevű, adásait a YouTube közvetítésével sugárzó ellenzéki tévécsatornát.

(2) 1919. májusában, a Magyar Tanácsköztársaság ellen felvonuló csehszlovák csapatok betörtek Kárpátaljára, és elfoglalták azt. A Versailles-ban aláírt békeszerződés Csehszlovákiának ítélte a területet. 1938 októberében az első bécsi döntés Magyarországnak ítélte Szlovákia mellett Kárpátalja többségükben magyarok lakta vidékeit is. 1939. március 15-én, Csehszlovákia –széthullását kihasználva – a magyar hadsereg birtokba vette Kárpátalja többi részét is. 1944 novemberében a kárpátaljai ruszinok gyűlése – önálló szovjetköztársaságként – kérte Kárpátalja felvételét a Szovjetunióba. A két ország között 1945. június 29-én aláírt szerződés értelmében Csehszlovákia átengedte Kárpátalját a Szovjetuniónak. A szovjet vezetés – a ruszinok kifejezett kérésének ellenére – Kárpátalját átengedte az ukrán szovjetköztársaságnak. 1991 márciusában Kárpátalján népszavazás állt ki a terület autonómiájáért. 1991 decemberében a három áruló elnök – az orosz, az ukrán és a belorusz – olyannyira sietett feloszlatni a Szovjetuniót, hogy hozzá sem nyúlt az államszövetség felbontásából óhatatlanul adódó jogi, közigazgatási kérdésekhez.
(3) A „Jobb Szektorról” – az ukrán nacionál-fasiszta csoportosulások ernyőszervezetéről van szó.
(4) A vád veszélyességét fokozza, hogy a Zelenszkij által a minap aláírt ukrán védelmi stratégia nyíltan Ukrajna ellenségeként határozza meg Oroszországot. Kárpátalja mostani kormányzója pedig nemrégiben Oroszországnak a Kárpátalja iránti különleges figyelmét emlegette. Az a Magyarországgal szembeni vád pedig már régebbi keletű, hogy Moszkva és Budapest összedolgozik Ukrajna, a NATO, „a nyugati demokráciák” ellen. Ennek egyik eszköze: Ukrajna NATO-csatlakozásának akadályozása, meghiúsítása, e célból pedig az ukrán belpolitikai helyzet destabilizálása. Aminek egyik módozata: „a kárpátaljai magyar szeparatizmus” szítása.
Ilyen körülmények között azzal árulkodni Nyugaton, hogy „Orbán korrupt-fasiszta diktatúráját az orosz titkosszolgálatok védik”, hazánkat elárasztó ügynökeiknek pedig itt mindent szabad – az ellenzék olyan életveszélyes rágalma Magyarország ellen, amely az ukrán provokációk, diverziós és terrorcselekmények, a NATO-nak a magyarországi kurzusváltást kikényszerítő intervenciójának a veszélyét idézi fel. Ukrajna érezhetően nem minden eredmény nélkül mószerolja hazánkat a nyugati fővárosokban, ahol mind nagyobb ingerültséggel figyelik, ahogy Budapest küzd (igyekszik küzdeni) a kárpátaljai magyarok jogaiért. Szemben azzal a NATO-n belüli „szolidaritással”, amely mindenféle „demokratikus szabványt és értéket”, jogállamiságot felülír, ha arról van szó, hogy Ukrajnából erős faltörő kost kell kiépíteni a nemzetközi közösségből kiátkozandó Oroszország ostromához, rombolásához.

 

Ez is érdekelheti:  Kuleba őrjöngve adott interjút a Politicónak: Adjátok ide nekünk a rohadt Patriotokat!

Megjegyzés és fordítás: Csikós Sándor

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük