KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„A magyarnak vérében van a gyilkolás” – történelemhamisítás szlovák módra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Tucatnyi olyan szlovák könyvet elemez a szerző, ami a magyarokról szól. Olyan hihetetlen és gátlástalan hazugságokat olvashatunk tehát, ami joggal háborít fel minden tisztességes embert. Ha bele gondolunk abba, hogy a tót atyafiak – ők ma már szlováknak hívják magukat – évszázadokon át úgy éltek, soha nem üldözve hazánkban, de befogadva a magyar királyságba, hogy a magyarság óriási véráldozattal védte meg őket pl. a török hódoltság korában.

Az, hogy e népcsoportnak a tisztességes része 1920 előtt még „hungarusnak” vallotta magát, sajnos már a múlté. Pedig a Habsburg királyok által elültetett ellentét, csak az „oszd meg és uralkodj” okán kívánta őket ellenünk fordítani, de nem számoltak azzal, hogy éppen a kedvenc cseh alattvalóik lesznek azok, akik a mindezt a birodalmuk szétverésére használják fel. Ám az is furcsa és döbbenetes is, hogy 1926-ban, az akkori „legszlovákabb” párt vezetője közölte egy szónoklatában, hogy becsüljük meg a magyar hazát, mert ezer év magyar uralom alatt nem szenvedtünk annyit, mint hat év alatt a csehektől! Mindezek figyelembevételével olvassák most az alábbiakat, s az ordas hazugságokat, történelemhamisításokat minden fórumon próbálják meg leleplezni!

Bene Gábor

Szomszéd népek „barátsága”?

Tudta Ön, hogy az ezeréves Magyarország csupán mese, és egy királyunk sem volt magyar? Hogy a népvándorlás valójában „csavargók fosztogatása” volt, és a teljes magyar kultúrát a szlávoknak, németeknek, olaszoknak és legújabban a zsidóknak köszönhetjük? Hogy a szlovákok 8000 éve lakják a Felvidéket, és olyan kiváló embereket adtak Magyarországnak, mint Liszt Ferenc és Kossuth Lajos? A Jobbegyenes blog exkluzív összeállításából kiderül, Szlovákiában az állami támogatással kiadott könyvek milyen képet festenek rólunk, magyarokról, és miért vagyunk „fekete piszokfolt” Európa térképén.

A Kárpát-medencébe bekergetett magyarok Szvatopluk beleegyezésével telepedhettek meg a Felvidéken, pontosabban Moráviában, ahol az ős szlávok zsoldosokként használták őket, és velük támadtatták meg Észak-Itálitát – derül ki abból a videóból, amelyet az egyik legolvasottabb szlovák napilap, a SME újságírói készítettek még tavaly májusban. A napokban magyar felirattal is elérhetővé vált videó szerint Árpád fiait az itt élő szlovákok civilizálták nomádmentes életvitelre, nekik köszönhetjük az antik kultúrát, a különféle mesterségeket. A rövid összeállítás azzal zárul, hogy a szlovákoknak tulajdonképpen hálásnak kéne lenniük a magyaroknak, mert mi csináltunk belőlük nemzetet azzal, hogy elvágtuk őket déli szláv testvéreiktől.

Európában sok fiatal nemzet küzd azzal, hogy identitást kreáljon magának. Ausztria lakosságának fele még a 70-es évek elején is németnek vallotta magát. Ukrajna polgárainak jelentős részét a mai napig nehéz meggyőzni arról, hogy az államformájuknak bármiféle értelme vagy jövője van, a Bosznia-Hercegovinának nevezett viccországról már nem is beszélve. A múlt újraírásában azonban egy nép sem merészkedett olyan messzire, mint a szlovákok, akik valós gyökereik felkutatása helyett úgy döntöttek, a kronológiájukból hiányzó több mint ezer évet egy az egyben kitalálják.
Ez a szürreális történelmi fantasy fittyet hány a régészeti leletekre, szűrés helyett gyarapítja a mondákat, és ha kell, más népektől lop történelmi hősöket. Az egész mutatvány akár szórakoztató is lehetne, ha a dogmává erőszakolt közös emlékezetet nem hatná át a frusztráció és az ebből fakadó magyarellenesség, amellyel a felvidéki magyarságnak nap mint nap meg kell küzdenie.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Az alább bemutatott könyvek nem egy antikvárium félreeső zugában porosodnak, pár kattintással bárki online megrendelheti őket karácsonyra. A szokatlanul alacsony árak (2-13 euró) a magas állami támogatásoknak köszönhetőek, ilyen áron magyar nyelvű olvasmányhoz nem lehet hozzájutni Felvidéken.

Miroslav Demko Az ellopott szerző c. műve Liszt Ferenc életének ismeretlen mozzanatait mutatja be, amelyek idáig „nem lettek megmagyarázva”. Ezekből kiderül, hogy a zenei géniusz szlovák identitású volt, és európai kisebbségekért vívott harca tüske volt a magyarok szemében. Ára 13,35 euró.

Érdekli a magyar kormány szolgálatába állt renegát tót földesurak története, akik saját nemzetfiaikra rontottak? Lapozzon bele a nevelésért felelős volt államtitkár, Karel Kálal A szlovákok kínszenvedései c. könyvébe, és az is kiderül, hogyan támogatta Európa és Amerika (!) az – egyébként elég költséges – magyarítást.

Ha a fenti remekműért sokallná a 6,28 eurót, 2,10-ért most itt egy másik mű ugyanettől a szerzőtől, hasonló címmel: Magyarítás – A szlovák kínszenvedések bemutatása. Ez már a csúcsok csúcsa, igazi duplacsavar, amikor a rabló tolvajt kiált. „Mesék az 1000 éves Magyarországról. Népvándorlás, vagy a csavargók fosztogatása? Igazat mondanak a történészek?” – sajnos Karel már a bevezetőben lelövi a poént, hogy a Kárpát-medencében a szlávok éltek előbb, és az „uhorországi” (a történelmi Magyarország szlovák elnevezése – a szerk.) királyok nem voltak magyarok.

Kíváncsi, Liszt Ferencen kívül mit loptunk még a szlovákoktól? Akkor be kell ruháznia Ivanka Milan könyvébe, amely a magyarok Duna-menti bejövetelével és a két etnikum történelmi együttélésével foglalkozik. Az ajánlóban felbukkan Kossuth Lajos, Petőfi Sándor és Madách Imre neve, de ha többet szeretnénk tudni, nincs mese, le kell perkálnunk 2,80 eurót.

Történelmileg eltitkolt tények a szlovák lakosság elnyomásáról, nacionalista gyilkolásról és mészárlásáról. Mindez egy kötetben, Selecký Ján tollából, 6,18 euróért. A cím: Polgárok a magyarítás ellen.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Magyarok gyilkolásai – Magyar fehérterror – a címnél is sokatmondóbb a szerző neve: József Halmi. Idézet az ajánlóból: „Ismeretes, hogy a háborúkat, puccsokat és forradalmakat törvénytelenségek, brutalitások és gyilkosságok kísérik. A Magyarországon elkövetett bestialitások erőteljesen meghaladják az ilyen forradalmi törvénytelenségek minden formáját, melyek e téren Európában ismeretesek. Ráadásul Magyarországon ezen események kapcsán zsidóellenes túlkapások is megjelentek, melyekhez a magyar uralkodó réteg endemikus antiszemitizmusa társult. Hasonló magyar bestialitás bűncselekmények játszódtak le egészen más történelmi események kapcsán is, nem csak az olyannál, amilyen Horthy Miklós fasiszta fehérterrorja volt. Aki elolvassa ezt a könyvet, az látni fogja, hogy él Európa közepén egy nemzet, amely üvölt a korábbi soknemzetiségű Uhorország integritásáért és a trianoni békeszerződés felülvizsgálatáért, miközben ő maga népteleníti el és teszi tönkre azt a föld darabot, mely neki mint nemzetnek meghagyatott!”

Szeretné tudni, miért lódítják azt a magyarok, hogy őket sérelem érte Trianonban? Martin Grečo: Magyar hazugságok című írása lerántja a leplet, és valós képet fest arról, hogyan éltek a magyarok Csehszlovákiában, illetve a szlovákok Magyarországon. Ára 2,80 euró.

Edita Tarabčákovának nem kenyere a köntörfalazás, rögtön a címben kiteszi az indexet: Magyar fantazmagóriák – Ősidőktől fogva itt élünk. A szerző felveszi a harcot a magyar legendákkal, mítoszokkal, kitalált téveszmékkel. Kiderül belőle, hogy a teljes magyar kultúrát a szlávok, németek, olaszok és az újabb korokban a zsidók adták. A genetikusok azt is megállapították, hogy Szlovákia lakosságának 80 százaléka olyan „ősgéneket” hordoz, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy ők már legalább 8000 éve, az újkőkorszak óta itt élnek. Én a maguk helyében nem sajnálnék érte potom 4,28 eurót.

„A magyar sovinizmus feltámadása. Magyarország, az első fasiszta rezsim Európában. Magyar történelmi hazugságok. Miért akarják megszüntetni a Benes-dekrétumokat? Keserű igazság a magyar politikáról.” A szerző Július Handžárik, a cím Trianoni trauma – A köztársaság elleni összeesküvés? 7,60 euróért most ajándék Jobbik-logóval rendelhető meg.

„Egyes etnikumok legrégibb története az őskor és az ókor sötétségbe merül, az írástudatlanságba, és épp ezért a ’modern’ nemzetek ezekhez a fejezetkehez hozzátoldanak különböző történelmi mítoszokat és legendákat. Ezt nagy előszeretettel teszik pont azok a nemzetek, amelyek olyan területeken élnek, amelyeket az egykori őslakos etnikumtól bitoroltak el, mert saját maguknak és utólagosan a világnak is indokolniuk kell saját jelenlétüket ezen az elbitorolt idegen területen.” A szerző ugyancsak Július Handžárik, könyve azonban nem saját népéről, hanem – a címlapról sejthetik – rólunk szól. A cím: Magyar csalások – „Magyar történelem“ gyártás.

Ez is érdekelheti:  A NATO 25 évvel ezelőtt indította meg terrorbombázását Jugoszlávia ellen

Vlado Clementi: Egymás és a magyarok közt – Történelmi tanulságok című művéből elég csak a címszavakat kiemelnünk: magyarosítás, brutális nemzetiségi elnyomás, ki volt előbb a mi területünkön, magyar hazugságok és a dolgok kiforgatása, börtönök és akasztófák.


Fel a fejjel szlovákok! – Mennyit engedünk meg még nekik? – teszi fel a kérdést Blažena Krivosíková, aki a szlovák öntudatot hiányolja, és felidézi, mi mindent tettek ősei Uhorország fejlődése és kultúrája érdekében.

„Míg Európa valamennyi államába eljutott a demokrácia szelleme, Magyarország a mai napig a feudális középkorban él, és fekete piszokfoltot képez Európa térképén” – olvashatjuk Houdek Fedor Magyarok kapitulációja c. könyvében.


Az öngyűlölő magyar kiváló példáját András Gábor szolgáltatja, aki Vérengző magyarok – A gyilkosok fekete könyve c. művét így ajánlja a kedves olvasó figyelmébe: „Úgy tűnik, a magyaroknak leküzdhetetlen vágyként a vérében van a védtelen, bűntelen civilek gyilkolása. Az, amiről itt olvasni fogtok, valódi magyarok hőstettei, a legnagyobb ‘hazafiaké’, melyeket a saját állampolgáraik ellen követtek el. (…) A mai propaganda folyamatosan felemlegeti az állítólagos ‘kommunista bűntetteket’, de következetesen hallgat a magyar fehérterrorról. Az 1919-1920-as évek vérengző megnyilvánulásai, melyek ezen publikációban vannak leírva, újra megnyilvánultak a második világháború idején és az 1956-os ellenforradalom idején. Hol a biztosíték, hogy nem nyilvánulnak meg újra?”


A végére hagytunk egy igazi csemegét, Paul Lendvai Magyarországon is megjelent Magyarok – Kudarcok győztesei c. műve, melynek kiadója, a Kalligram a magyar és szlovák kormányoktól is jelentős állami támogatásokat zsebel be. Magvas gondolatok évszázados gyengeségünkről, a nemzeti bezárkózásra való hajlamról és az elénk tükröt tartók hisztérikus kitaszításáról. Amikor egy magyar ostorozza a saját fajtáját, az azért mégis csak hitelesebb, mint amikor egy tót atyafi. Hogy teljes legyen a moral insanity, az osztrák állampolgár Paul Lendvai a könyvet Felvidéken született édesanyja és Erdélyben született édesapja emlékére ajánlja. Lelke rajta.

 A fordításokért köszönet Hajnalka nevű olvasónknak.

http://jobbegyenes.blog.hu/

NIF

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “„A magyarnak vérében van a gyilkolás” – történelemhamisítás szlovák módra

  1. Hát ez csak azt igazolja, hogy a tótok másodrendüeknek érzik magukat. Talán jó néhány évszázad mulva felnőnek, Szegény szerencsétlenek. Irigyelnek minket…

  2. Igen nagy kár, hogy nekünk magyaroknak nincs a vérünkben semennyi gyilkolási hajlam. Ha lenne a legkisebb mértékben is, akkor nem lenne a tótoknak országa, hiszen annak minden egyes négyzetcentimétere magyar föld! — de a rácoknak, oláhoknak, horvátoknak se jutott volna hazánkból egyetlen négyzetcentiméter se! Nem beszélve az osztrákokról, kik négy évszázadon keresztül szívták belőlünk az éltető erőt, és végül belesodortak minket a nagy háborúba. Ezek után még volt pofájuk kiszakítani egy jelentős darabot hazánk drága testéből. Legnagyobb bűnünk éppen az, hogy nincs bűnünk. Ezért is lett Magyarország a népek Krisztusa. Vattay Szabolcs

    1. Hát ez valóban így van! Ha annyira idegen gyűlölők lennénk, nem telepedhettek volna le a medencében. De nem kell félni, az átlag népet nem lehet gondolkodásra bírni.

    2. Vattai úr!
      Ez nagyon találó megfogalmazása a témának – ezzel bizonyára minden hazafi egyetért.
      H.B.
      „A magyar nép nem csak egy nemzet a földi nemzetek sorában, hanem ő az emberiség „magva” és a fő teherviselője annak hitének és moráljának, ezáltal már érthető, hogy a megtestesült Gonosz céltáblája és örökös ellenfele is itt a Kárpát-medencében, a Földanya Kebelében!”

  3. Nem is az az igazán bosszantó, hogy a szlotákok miket írogatnak, hanem az, hogy a „magyar” „tudományos” élet és a „magyar” kormány miket nem írogat nekik.

  4. „„A magyarnak vérében van a gyilkolás”
    Ahhoz képest elég jól megúszták a környező országokban a magyarság ellenségei és ennyi parazita sehol nem él a lakosság létszámához viszonyítva mint hazánkban – remélem,hogy lesz ez még így se.
    H.B.
    „A Szent Korona búvópatakként végigkíséri a magyarság sorsát, amikor kell, felbukkan, hogy annak tiszta forrásában megtisztálkodhassunk. Elérkezett az idő a teljes megtisztuláshoz!”

  5. Sajnos itt is a magyar anyák vesztették el ezt az országrész is amiért nem szültek és a szlovákok nyerték meg…és a legyőzőnek mindent szabad…még olyat is a ’60-as években, hogy aki magyarul mert megszólalni közterületen/hivatalban azt leborotválták kopaszra… és ezek EU-tagok pfuj

  6. Ha kinézetük alapján rangsoroljuk a nemzeteket, a szlovákok az utolsók között foglalnak helyet. Mint ahogy a rosszindulatukkal, írigységükkel is, de ezzel osztozkodnak a románokkal.

  7. Bizony másodrendűek is , jól érzik , de a történelem során a tótok bizonyították ,hogy a gyilkolás terén előkelő helyen állnak ,, hiszen ők voltak Hitler legjobb SS katonái,, azelőtti létezésükről nem sokat tudni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük