KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

„A magyar országgyűlés deklarálja az örmény népirtás tényét!”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Kép forrása: Magyar Hírlap
Kép forrása: Magyar Hírlap

Tabuk és igazságok címmel történelmi –aktuálpolitikai konferenciát tartott a Független Kisgazdapárt budapesti és ifjúsági szervezete és az Országos Örmény Önkormányzat vezetősége.

Az örmény népirtás 100. évfordulójának alkalmából, a 107 éve nemzeti-keresztény értékrenden alapuló FKgP elnöke, Hegedüs Péter felvezető beszédében elmondta, hogy a párt kiáll a keresztény örménység mellett, és egyetlen jobb oldali pártként szorgalmazza, hogy a magyar országgyűlés – több európai államhoz hasonlóan – törvényben deklarálja az örmény genocídium tényét.

Az eseményen előadást Tartott dr. Kovács Bálint történész Erdélyből, aki az örménység történetéről és annak tragikus forduló pontjairól beszélt, kiemelve, hogy sok párhuzam mutatkozik a magyar és az örmény nemzet történelmében, és bár mindkét népnek korábban az eltűnését jósolták, a mai napig fennmaradtak, amelyben nagy szerepe volt a kereszténységnek. Serkisian Szeván, az országos örmény önkormányzat elnöke előadásában kiemelte, hogy a mai napig érthetetlen és elfogadhatatlan az, hogy hazánk vezetése annak ellenére kiadta Ramil Safarovot, a „baltás gyilkost” Azerbajdzsánnak – aki álmában ölte meg örmény katonatársát egy nemzetközi képzés során 2004-ben- hogy sejthető volt, országában nemzeti hősnek számít.  A kisebbségi vezető hangsúlyozta, hogy az örménység a magyar történelem sok kiemelt pontjában jelen volt, gondoljunk csak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc örmény származású tábornokaira, végül Serkisian Szeván elnök és Avanesian Alex elnök-helyettes megköszönte az FKgP kiállását a keresztény örménység mellet.

A konferencia végén Hegedüs Péter FKgP elnök és Serkisian Szeván az Országos Örmény Önkormányzat elnöke aláírta közösen megfogalmazott petícióját, amelynek legfontosabb követelése az, hogy a magyar országgyűlés ismerje el hivatalosan az örmény népirtás tényét!

Petíció FKgp

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Moszkva nem enged biztonsági követeléseiből – A terrortámadás ötletgazdái után nyomoznak

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

2 thoughts on “„A magyar országgyűlés deklarálja az örmény népirtás tényét!”

  1. A magyarok nem rosszindulatból adták ki Ramil Safarovot. A világon mindig így volt s lesz, hogy egyik oldalon gyilkos a másikon hős lesz valaki. Annak ellenére, hogy rendkívül kegyetlen volt az örmények meggyilkolása és sajnálatos annak el nem ismerése, a petíció rendkívüli nemzetközi bonyodalmakat okozhat Magyarországnak.
    Miután az itt élő örmények megbecsült tagjai Magyar Honnak, talán a török nagykövetségnek kellene átnyújtani jogos kérésüket.

  2. Trianon magyar tragédia a xx. század első lépése egy ország, egy nép eltüntetéséhez. Kevesen tudják, hogy története során van egy másik kertesztény ország és nép, amelyik hasonló sorsot járt végig történelme során és ez az örmény. Az I. világháborúban az Antant oldalán harcoló ország délli részét, az Ararát hegységgel együtt a vesztes, Központi hatalom oldsalán harcoló Törökiországhoz csatoloták!!!! Ezután jött az örmény holokauszt.Örményország ma is a Kaukázus fekete báránya. Miért? Érdemes lenne történész szemmel vizsgálni, hogy mi a világ közös gyűlöletének oka a két nép iránt! Minket ez sajnon nem érdekel, nem a hasonló sorsú népekkel fogunk össze, hanem mindig azokkal, akik vesztünkre törnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük