KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Magyar Önvédelmi Mozgalom a magyarok pártján áll!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jászberénybe az elmúlt évek során mintegy 5000 fő körüli Ukrán vendégmunkás érkezett, amely körülmény már csak a nagyszámok törvénye alapján is magában hordozza  a problémákat. A jelenlegi feszült politikai helyzetben fontos hangsúlyozni, hogy nem kárpátaljai magyarokról van szó, hanem olyan ukránokról, akik nem tudnak és nem is akarnak magyarul megszólalni, annak ellenére sem, hogy már évek óta Magyarországon tartózkodnak.

Hozzájuk köthető azoknak a kötekedő és erőszakos cselekmények az elkövetése, amelyek a békés életre jogosan igényt tartó jászberényi polgárokban félelmet keltenek.

Többek közt ennek kapcsán alakult meg az elmúlt évben a MÖM jászberényi csoportja, akik kiegészülve a patrióta gondolkodású helyi lakosokkal, a sport, hagyományőrzés és jótékonysági akciók mellett, ha kell akkor a rendszeres utcai jelenlétükkel irányítják rá a rendőrség figyelmét az időnként tarthatatlanná váló közbiztonsági állapotokra.

A MÖM helyi tagjai, kiegészülve helyi lakosokkal és más településekről érkező bajtársakkal az elmúlt héten három alkalommal is figyelemfelkeltő sétát tartottak, amely hatására a rendőrség is megfelelő létszámmal vonta ellenőrzése alá a várost.

Az eredményes fellépést a város lakossága kitörő lelkesedéssel fogadta, és hálás, elismerő kommentek tucatjai érkeztek a MÖM Jászberény tagjainak a közösségi oldalára is.

A szerdai napon, már a MÖM vezetőivel érkeztünk Jászberénybe, és velünk tartott Bartha Barna a Mi Hazánk Mozgalom Nemzetpolitikai Kabinetjének az elnöke (MÖM vezetőségi tag) is. A szakpolitikus ígéretet tett arra, hogy pártja megkeresi az ukrán nagykövetséget és nyomatékosan kérni fogják őket, hogy intézkedjenek a városban tartózkodó vendégmunkások normális viselkedésének a tekintetében.

A MÖM Jászberényi tagjainak jogkövető fellépése, ismét ráirányította a hivatalos szervek figyelmét a problémára, így a közös fellépés átmenetileg normalizálta a Jászság fővárosában eluralkodott, nemkívánatos állapotokat. Mindezek kapcsán ismételten fontos kihangsúlyozni, hogy a lakosság biztonságérzete, a köz biztonsága egy olyan kivívott társadalmi érték, amely minden magyar állampolgárt egyformán megillet, és amelynek a hiányát a jelenlegi magyar társadalom fokozottan megszenvedi.

Ez is érdekelheti:  Irán viszontválasszal fenyegette meg Izraelt az ENSZ-ben

Magyarországon az állampolgárok biztonságérzetének a javításában – helyreállításában a hivatalos rendvédelmi szervek és a rendőrséggel együttműködő szervek tevékenységével párhuzamosan szükségessé vált a társadalom civil tagjainak a kollektív munkája is.

Eljött az ideje annak, hogy a közbiztonság javítása mentén a hivatalos állami rendvédelmi szervek és önkormányzatok működjenek együtt az állampolgárok, illetve a jogi személyek – civil szervezetek és jogi személlyel nem rendelkező személyi egyesülések mindazon tagjaival, akik ismerik, tudják jogaikat, kötelezettségeiket, azokat követik és betartják.

A lakosság biztonságérzetének a helyreállítása legyen egy olyan közös célunk és eredményünk, amelyet az állami szervek, intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek, valamint a jogkövető magyar állampolgárok összefogása és együttműködése által teremtünk meg.

László Attila Tibor
MÖM vezető, MÖE elnök

Kárpátaljai magyar család számára érkezett a segítség Tápiógyörgyére

Országos hálózatunknak köszönhetően a Mi Hazánk és MÖM mohácsi szervezetei által összegyűjtött élelmiszert és tisztálkodó szerekkel. Továbbá pilisi szimpatizánsunk által felajánlott hűtőszekrénnyel és ruhaneművel érkeztünk a házhoz. A két kisgyermeket nevelő család, a Pest megyei Tápiógyörgyén talált átmeneti otthonra a helyi önkormányzat jóvoltából. Fél évig lakhatnak ingyenesen, csak a rezsiköltséget fizetve, egy két szobás házban. Majd ezt követően bérelhetik, illetve megvásárolhatják az ingatlan. A házban még felújítási munkálatok folynak ezért átmenetileg egy munkásszálláson laknak.

Megismerve a körülményeket és a bútorozatlan ingatlant, a család támogatását folytatjuk. Elsősorban lakberendezési tárgyakra, bútorokra és háztartási gépekre van szükség, amelyek egy része már rendelkezésre is áll és a héten kiszállításra kerül.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom a magyarok pártján!

A MÖM egyik pártfogoltjának üzenete

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM A TÁMOGATÁST!

Pár napja írtam bejegyzést, arról hogy László Attila a MÖM vezetője, azonnal utalt egy kis pénzt, amikor elpanaszoltam súlyos gondjaimat.

Már régen nem találkoztunk személyesen, hiszen elköltözött körzetünkből.
Ma Dél-Békésben járt, és megtisztelt – rövid -, de mégis tartalmas látogatásával. Nem jött üres kézzel, az adományt születésnapi ajándékként könyveltem el, hiszen két napja töltöttem be a 71. évemet. Kaptam sok mindent, és a palackot is kicserélte nekem.

Ez is érdekelheti:  Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Nagyon köszönöm Attilának a látogatást, kár, hogy nem volt több idő, de pár szót tudtunk váltani. Megkértem soha ne térjen le arról az útról, amelyen évek óta jár. A Mi Hazánkat támogatta, remélem ők is segítik, támogatják törekvéseiben őt, hiszen az ország alapja a nép. Társadalmunkban jelenleg sok a szenvedő, súlyos gondokkal küzdő ember. Ők az egyedüliek, akik kitartóan széles körben támogatják a rászorulókat évek óta. Egy országot csak szociális biztonságban lévő egészséges emberekkel lehet építeni.

Jó érzés volt ismét találkozni egy olyan személlyel, aki hasonlóan hozzám ott segít ahol tud. Hiszem, hogy ők lesznek azok, akik kitartásukkal elhozzák a változást, felszabadítják az elnyomás alól saját népüket, bennünket. Nem hagyják cserben az embereket, ha élre kerülnek, ahogyan az a pártoknál 32 éve szokás.

Most van csak igazán szükség a munkálkodásukra, amikor elszabadultak az árak, összeomlás előtt áll a gazdaság, egyre többen kerülnek mélyszegénységbe, az út szélére.
Azonban tudni kell minden rosszban megtalálható a pozitív áttörés, ezért sok sikert, kitartást és támogatókat kívánok nekik, mert minél többen csatlakoznak, kiállnak mellettük, ezzel kiállnak egymásért, akár fizikai, akár anyagi támogatással is. Annál hamarabb sikerül elhozni a pozitív változást. Együtt sikerülni fog szebb jövőt teremteni!

Nincs lehetetlen!
Amnesztiát a bebörtönzött politikai foglyoknak!🇭🇺
Magyar Önvédelmi Mozgalom

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük