KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Magyar Nemzeti Bank 250 milliárd forint osztalékot fizet a költségvetésbe

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 250 milliárd forint osztalékot fizet a költségvetésbe a 255,4 milliárd forintos tavalyi nyereségéből – közölte az MNB pénteken az MTI-vel.

A jegybank a támogatási programokon túl többletforrással is hozzájárul a válság kezeléséhez, a gazdaság újraindításához – tették hozzá.

Monetáris tanács: továbbra is az árstabilitás a legfontosabb szempont

Közölték: az MNB igazgatósága a nemzetgazdasági érdekeket és a korábbi évek nyereségéből felhalmozott jegybanki tartalék szintjét figyelembe véve döntött úgy, hogy az MNB kiemelkedő tavalyi nyereségét csaknem teljes egészében a központi költségvetésnek juttatja.

A jegybank eredménye 2013 óta folyamatosan pozitív, és azóta negyedik alkalommal döntöttek osztalékról. A 2015., valamint a 2018. évi eredményből 50-50 milliárd forintot, míg a 2019. évi után a mostanival azonos összeget, így az elmúlt években összesen 600 milliárd forint osztalékot fizettek be a költségvetésbe.

Az MNB a koronavírus járvány 2020 év eleji megjelenése óta célzott programjaival a gazdasági szereplők széles köre számára biztosít forrást, fenntartva a pénzügyi stabilitást és folyamatosan segítve a válságkezelést. A jegybanki programokon keresztül 2020-ban mintegy 5900 milliárd forintnyi többletforrás jelent meg a magyar gazdaságban. Ez az idei évben – az aktuális, 250 milliárd forintos osztalékbefizetésről szóló döntést is figyelembe véve – további 2175 milliárd forinttal emelkedett – olvasható a közleményben.

MTI

 

Ez is érdekelheti:

Orbánék megháromszorozták az aranytartalékot

Ez is érdekelheti:  Magyar Péter szerint rettegnek a Karmelitában

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük