KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Magyar Justitia Bizottság mellett működő Irreális Bíróság ítéletei

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

JustitiaA Magyar Justitia Bizottság (MJB) melletti IRREÁLIS BÍRÓSÁG (IB) elhatározta, hogy a hazánkban  működő ügyészségek és bíróságok nagyfokú leterheltségét figyelembe véve, kifejezetten segítő szándékkal,  olyan  bűnösök  ellen hoz ítéletet, akikkel  idő, bizonyítékok, szakértők, tanúk, törvények  vagy más dolgok hiányában,  nem tudtak, nem lehetett vagy nem akartak foglalkozni.

A BTK-ban lévő büntetési kategóriáktól eltérően, az IB több büntetési formát  is átvett a középkorban alkalmazottak köréből,  sőt nem riadt vissza  eddig ismeretlen  büntetések bevezetésétől sem. Az IB a személyiségi jogok védelmének figyelembe vételével azt is szóvá teszi, hogy a bűnöző nevét és fényképét  ne titkolják (ne takargassák) a közvélemény elől,  mert a bűnözők többsége jobban fél  a nyilvánosságtól, mint a fogdától. Külföldi tapasztalatok szerint ennek a módszernek az alkalmazása jelentős mértékben  csökkentette a  bűnesetek számát.  Az ún. elévülési idő az IB szerint azt jelenti, hogy az elkövető rendkívül ügyes volt, a nyomozó szervek pedig selejtes munkát végeztek, tehát logikátlan ezzel menlevelet adni bárki, bármilyen tettére, mert az idő múlása a sértettet nem rehabilitálja, a meggyilkoltat nem  éleszti fel, a testi és lelki sebeket sem teszi meg nem történtekké.  

AZ IB POSZTUMUSZ ÍTÉLETEI

1.

Az  IB  Rákosi Mátyást,  a magyar nép ellen bevezetett terrorista  módszerekért,  a szovjet megszállók gátlástalan kiszolgálásáért,  a koncepciós perekben játszott  (kezdeményező és  irányító) szerepéért  posztumusz – , 30 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre  ítélte.

2.

Az IB  Farkas Mihályt, a magyar nép ellen végrehajtott terrorista módszerekben való aktív közreműködéséért  – posztumusz –,  25 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre  ítélte.

3.

Az  IB Péter Gábort, a magyar nép ellen elkövetett terrorista módszerek bevezetésében,  és  a példátlan  kegyetlenséggel végrehajtott vallatásokban  való    közreműködéséért – posztumusz -, 30 évi, fegyházban  letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

4.

Az  IB Marosán Györgyöt, a magyar nép elleni terrorista módszerek  bevezetéséért és  elvi irányításáért,  a szovjetek  1956-os forradalmunk letiprására való felkéréséért, a megtorlásban  játszott szerepvállalásáért   – posztumusz -,  25 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre  ítélte.

5.

Az  IB Münnich Ferencet,  hazaárulásért, a megtorlás irányításáért,  a szovjet megszállók gátlástalan kiszolgálásáért – posztumusz – , életfogytiglani,  fegyházban letöltendő  szabadságvesztésre  ítélte.

6.

Az  IB Kádár Jánost,  hazaárulásért,  a szovjet megszállók  gátlástalan kiszolgálásáért, a gazdaság-és a pénzügyi helyzet  tönkretételéért,  a  megtorlás irányításában való részvételéért, az új temetési módszer (hátradrótozott kezek, koporsó nélküli elföldelések,  sírhelyek eltitkolása, stb., stb.) bevezetésének eltűréséért, a futószalagon végrehajtott akasztások  szorgalmazásáért  – posztumusz –,  kötél általi halálra  és teljes vagyonelkobzásra ítélte.

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

7.

Az  IB Biszku Bélát, hazaárulásért, a megtorlásban való részvételéért, a bíróságok által hozott  (enyhének  vélt) ítéletek szigorításáért, a szovjet megszállók gátlástalan kiszolgálásáért, a sortüzek  megfékezésének  elmaradásáért, a pufajkások  vérengzéseinek eltűréséért – posztumusz – , kötél általi halálra ítélte.

8.

Az  IB Fekete Jánost, az ország  katasztrofális pénzügyi helyzete előidézésében vezető szerepéért,  magánvagyonának  illegális forrásokból eredő növeléséért – posztumusz -,  teljes vagyonelkobzásra és 20 évi,  fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

9.

Az IB Vida Ferenc, Ledényi Ferenc és Tutsek Gusztáv vérbírákat  – posztumusz  -,  életfogytiglani, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

10.

Az IB Molnár György (vér) ügyészt –posztumusz-, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte.

11.

Az  IB Apró Antalt,  hazaárulásért, a szovjet megszállók gátlástalan kiszolgálásáért és  a megtorlás irányításban való részvételéért  – posztumusz -,  életfogytiglani,  fegyházban letöltendő szabadságvesztésre  ítélte.

12.

Az  IB Horn Gyulát   – posztumusz –  hazaárulásáért, Kádár gátlástalan kiszolgálásáért,  a szolgálati  okmányainak eltűntetéséért,  ittas állapotban történt gépkocsivezetéséért, valamint a CÖLÖPÖK c. könyvében  írt hazugságaiért,  25 évi,  fegyházban letöltendő szabadságvesztésre  ítélte.

 13.

Az  IB Király Bélát – posztumusz – golyó általi halálra ítélte, mert mint katonatiszt, háromszor dezertált  a vezetése alá tartozott fegyveres szervezetektől,  spicliskedésével segítette  bitóra juttatni  tábornok  bajtársait,  példátlan hazugsággal  a fél világgal elhitette, hogy az ’56-os forradalomban vezető szerepet játszott. Megállapítást nyert az is, hogy  Király lelkét több száz katona, nemeztőr és forradalmár halála terheli!

 14.

Az IB Esterházy Pétert, a magyar nép   – obszcén -,  hangvételű kigúnyolásáért,  10 év  felfüggesztett  szabadságvesztésre  és a Kossuth-díj megvonására ítélte.

TOVÁBBI  ÍTÉLETEK

 15.

Az IB Gyurcsány  Ferencet-, a magyarság politikai és gazdasági megtévesztését okozó, a választási csalás tényét kimerítő, reggeli, déli és éjszakai hazudozásaiért,  a külföldi  magas kamatú hitelek felvételéért, a kormány  semmittevéséért,  a 2006-os  felvonulások/tüntetések  brutális szétveretéséért,  a tisztázatlan eredetű magánvagyonának  külföldön történt befektetéséért, a regnáló kormány  elleni permanens  (hazug és demagóg) támadásáért,  egy zsidótól jogtalanul kisajátított lakás birtoklásáért,  teljes  vagyonelkobzásra, és 25 évi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte.

 16.

Az IB Gergényi Pétert,  a vétlen felvonulók és tüntetők elleni,-  jogtalan, provokatív fellépések vezetéséért,  nem rendszeresített fegyverekkel rendelkező rendőri erők brutális  bevetéséért,  a nagy nyilvánosság előtt elkövetett  cinikus  hangvételű hazugságaiért,  egyes  helyek önkényesen műveleti területté való nyilvánításáért, rendőri túlkapások elnézéséért, tagadásáért és közvetett módon való bátorításáért, – három éven  át, minden hónap 6. napján,  a nagy nyilvánosság előtt,  az általa nem  létezett  (de előkerült)  „viperával” 6 (azaz hat), hátára mérendő  csapás végrehajtására és 15 év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.

Ez is érdekelheti:  Vitályos Eszter lett az új kormányszóvivő

 17.

Az IB Demszky Gábort, fizetett hirdetésében  közétett tömény és  kifejezetten csak a főpolgári titulus megszerzését szolgáló hazugságaiért, Budapest két évtizeden át tartó elhanyagolásáért,  több tízmilliárdos  adósság felhalmozásáért,  számos   – törvénytelen –  túlkapásaiért,  a tervezett világkiállítás meghiúsításáért,  a Teleki Pál  szobor Budapestre tervezett felállításának megtiltásáért,  Gergényi  meg nem érdemelt  kitüntetéséért,  Hrúz Mária exhumálása megakadályozásáért,  megszámlálhatatlan,   szükségtelen  és költséges külföldi kéjutazásaiért,  felelőtlen  (folyamatos) és nem teljesített ígérgetéseiért  (lásd.: 4-es Metró), teljes vagyonelkobzásra és 25 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre  ítélte.

 18.

Az IB Kóka Jánost,  az általa meghirdetett reformkurzus (oktatás, egészségügy, energia, szociális rászorultság, ) és a minden logikát nélkülöző vasúti reform csődjéért,  a választási csalás kimerítő „dübörgő gazdaság”  beharangozásáért, orvosi végzettségéhez nem kapcsolódó: gazdasági, közlekedési és költségvetési  területeken vállalt vezető beosztásaiért, (amely tipikus példája a kommunista-szocialista rendszerekben  uralkodott káderpolitikának),  15 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztésre és vagyona teljes elkobzására  ítélte.

 19.

Az IB  Szili Katalint,  a parlamenti kassza „fosztogatásának”  eltűréséért és  jogtalan  milliók felvételéért,  Gyurcsány Ferenc  gátlástalan  kiszolgálásáért, sőt az „öszödi böszme” beszédét követő országos felháborodást semmibe véve,  a parlament  elnökeként,  a  hazug, a  csaló,  a cinikus,  a vétlen embereket véresre  verető és  „szemkilövető”  miniszterelnök leváltásának meghiúsításáért,-  10 évi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, valamint a jogtalanul felvett (kamatokkal kiegészített) pénzek  visszafizetésére  ítélte.

 20.

Az IB  Sólyom Lászlót,  az ügynöktörvény  elvetéséért,  az egykori Eszter utca nevét, a mártír Sólyom altábornagy  nevére  „átkeresztelt”  utcanév táblák levételéért  és az Eszter feliratúak  visszatételéért, az Eszter utcában lévő Sólyom lakás  birtokbavételéért, valamint  Gyurcsány Ferenc  miniszterelnöki pozíciójának  megtartásában eljátszott  „langyos”  hozzáállásáért,  továbbá az  Alkotmánybíróság elnöki, valamint köztársaság elnöki  pozícióját kihasználva,  nagy értékű  lakások átépíttetéséért,  valamint  megszerzésükért, 25évi fegyházban letöltendő szabadságvesztésre, valamint a jogtalanul megszerzett lakások elkobzására  ítélte.

 21.

Az IB mindazokat a parlamenti képviselőket, akik  a  Nemzeti Dohányboltok kirakatának  átláthatóságát ellenezték,  fél évi  –  dohányboltban  letöltendő -, eladói  feladatok ellátására ítélte.

 22.

Az IB  mindazokat a parlamenti képviselőket, akik a rossz anyagi helyzetben lévő,  idős  emberek  jogait kiterjesztették elhunyt hozzátartozóik sírgödrének ingyenes kiásására,-  ezért   köztemetőkben (közmunka keretében) végrehajtandó,  12 (azaz tizenkét) sírhely kiásásának, egy éven belüli végrehajtására  ítélte.

 23.

Az IB Medgyessy Pétert, a Paksi Atomerőműtől –  szóbeli (eltitkolt) tanácsadásáért  kapott tíz millió HUF (és kamatai)  visszafizetésére ítélte. Az  IB az ítélet végrehajtásától  eltekint, ha az érintett, a szóbeli tanácsadásról  készült és  az  Erőmű igazgatósága által láttamozott írásos anyagot az IB-nek vagy az MTA-nak megküldi,  illetve egy szakfolyóiratban megjelenteti.

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

MEGJEGYZÉSEK:

A/ Az IB tisztelettel kéri a Legfőbb  Ügyészséget, hogy vizsgálja meg a Nemzeti Bank előző vezetőjének  pénzügyeit,  hogyan lehetett havi nyolc–tíz milliós bére,  miként költhetett a  bank hivatalos  lapján lévő ábra  megváltoztatására mintegy 30 (azaz harminc) millió forintot,  egy primitív, 3-4 perc alatt, egy kisiskolás által is elkészíthető, semmit mondó ábrára, miért zavarta az igazgatót az előző ábra, és  minek az alapján  lett meghatározva a jelzett összeg,  valamint  kinek  lett kifizetve?

B/ Az IB-nek nem célja büntetések kiszabása, ezért a labdarúgó bírák tevékenységéhez hasonlóan,  él a figyelmeztetés eszközével, hogy az érintetteket ne kelljen  komolyabb szankciókkal sújtani.  Ennek  szellemében,- az IB  „sárga lapot”   mutat fel Göncz Kingának,  Szanyi Tibornak, Kuncze Gábornak, Molnár Gyulának, Kunhalmi Ágnesnek,  Vadai Ágnesnek,  Szél Bernadettnek, Lázár Jánosnak,  az EP teljes magyar baloldali politikus gárdájának és Thürmer Gyulának.

C/ Az IB teljes mértékben szükségtelennek tartja a szóvivői  státuszokat, azt meg  egyenesen kabaréba való jelenetnek tartja,  amikor a  tv-ben,  egy vezető beosztású „illetékes” tájékoztatja  valamiről a  tv nézőit,  tőle jobbra  pedig, egy felállított mikron mögött „álldogál” a szóvivő, csendben, türelmesen és   figyelmesen hallgatva a  „SZÓT VIVŐT”. Az IB szerint  vagy a szóvivő, vagy a mikrofonja vagy mindkettő,  felesleges  „kelléke” a tájékoztatónak.

D/ Az IB megjegyzi, hogy az általa hozott ítéletek ellen  fellebbezést lehet beadni 15 napon belül,  egy Felülvizsgálati Bizottsághoz, amelynek a személyi összetétele még tisztázatlan, de  tervbe van véve:  Wittner Mária, Völgyesi Miklós,  Mansfeld László, Bene Gábor  és Morvai Krisztina,  de várjuk mások ajánlatait is.

E/ Az IB szükségesnek tartja megjegyezni, hogy az eddigi ítéletei korántsem  terjedtek ki minden bűnös  személyre,  folytatása következik!

Tisztelettel várunk és fogadunk  minden észrevételt (kritikát, megjegyzést) előre bocsátva, hogy kezdeményezésünk alighanem  számos hibát is tartalmaz, de alighanem elmaradunk egyes  reálisan működő,  bírósági  szervezetek és személyek ez irányú mutatóitól.

                                                                                                                                                     

Az IB anyagát közreadta:

                                                                                                                                                              

Prof. Dr. Bokor Imre

MJB elnök

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “A Magyar Justitia Bizottság mellett működő Irreális Bíróság ítéletei

  1. Tisztelt Bokor úr! Jó volt legalább olvasni, hogy valójában mit érdemelnének, érdemeltek volna ezek. Eszterházyt és társait (vannak még!) keményebb ítélettel sújtanám.

  2. kiváló ötlet, mégha valahogy úgy találom, hogy sokszor egy hatalmas elttérés a buntettekben egy és ugyanazon méretu buntetést ad. Ez szerintem egy kicsit diszkredítálja az egészet …, amely közben megmarad jónak ….
    egy dolgot azért tanácsolnék Bokor professzor úréknak. Az az, hogy nem csak elítélni, de felmenteni is kellene. Pl-ul már Lengyelo elég régen felmentette bunössége alól Esterházy Jánost (és egy magas állami kituntetéssel tiszteletét adta emlékének (lsd; o a háború ellen, ùajd a zsidó társai jogfosztása, majd deportálása ellen beszélt, tett, ùint szlovák képviselo Tiso Szlovákiájában). Na mivel ezt még a magyar
    politikum és persze az ehhez-fuggo jogszolgálat nem tette meg, ezen
    IB megtehetné, sot szerintem meg is kellene tegye. Igaz itt nem egy
    kimondott Mo-i, hanem európai cuccról van szó …
    szeretettel; Lajos

  3. Javaslom még a
    Felülvizsgálati Bizottságba Dr. Szeszák Gyulát,
    valamint
    NÉPSZAVAZÁSt kiírni a ELÉVÜLÉS eltörléséről.
    Varga Judit 2016.08.23. 13:26 ezt írta (Nemzeti InternetFigyelő (NIF) ):
    > Nifadmin posted: „A Magyar Justitia Bizottság (MJB) melletti IRREÁLIS > BÍRÓSÁG (IB) elhatározta, hogy a hazánkban működő ügyészségek és bíróságok > nagyfokú leterheltségét figyelembe véve, kifejezetten segítő szándékkal, > olyan bűnösök ellen hoz ítéletet, akikkel idő, biz” >

  4. A felsorolt gazemberek mindegyike halálbüntetést érdemel; némelyek közülük kínhalált! Hogy miért? — mert milliók szenvedtek ártatlanul; százezreknek ment tönkre az élete, családi élete; 6 millió abortusz miatt nem születhetett meg 6 millió gyermek Magyarországon. Százezrek haltak meg idő előtt; tízezrek haltak erőszakos halált ilyen, vagy amolyan okok miatt. Az okok közt van a közbiztonság hiánya, amit mesterségesen idéznek elő. Ami a legundorítóbb, hogy rablógyilkos kancigányok ellen még a védekezés jogától is megfosztják itt az embereket. Minden olyan országgyűlési képviselő halálbüntetést érdemel, amelyik akarattal, vagy tudatlansága folytán szavazott meg hazaáruló, népellenes törvényeket. A baj megint csak ott van, hogy akik ítélkeznének is a többszörösen bitóérett bitangok felett, azok is túlságosan enyhe büntetéseket szabnának ki. Hát csoda, hogy itt nem fog megváltozni semmi? — hacsak Isten közbe nem avatkozik! Vattay Szabolcs

  5. Csak jól meg kell nézni a képen látható négy senkiházit – lehet,hogy még a fotó készültekor is tetvesek voltak.
    H.B.

  6. Egyet értek Vattay Szabolcs úrral, nagyon sok esetben túl enyhék a büntetések. Különösen a rákosi rendszer vezetőivel kapcsolatban. Ha már itt tartunk Rákosit karóba kellett volna húzatni, minimum és poszthumusz, ahogy az IB hirdeti ítéleteit, annak az elvnek alapján, hogy nem riadnak vissza a középkori büntetések használatától sem.
    Rákosi és bűntársai milliók életét tette tönkre, nyomorította meg, alázta meg, s azok utódait is, és mind a mai napig érezhető módon.
    Nem beszélünk róla, s a mai nemzedékek nem is értik miről szól, aki felpanaszolja, de nagyon sokan élnek ma is légüres térben, pusztán mert szüleiket a kommunisták a rendszer ellenségének, kuláknak, ellenforradalmárnak, klerikálisnak, s hadd ne folytassam, nyilvánították.
    Ezek az emberek ma már idősek, többnyire szánalmas nyugdíjakkal, hiszen sosem volt lehetőségük tovább tanulni, kifejteni tehetségeiket, s örültek, ha a kommunisták megtűrték őket. Nem volt számonkérés és átfogó, valóságos rehabilitáció.
    Az Irreális Bíróság ötlete jó, de igazából akkor hatna, ha széles nyilvánosságot kaphatna végre a kommunista, bűnök elkövetőinek teljes névsora, beleértve az utódpártokat is, akik a liberálisokkal (valaki itt a NIF oldalain írta egy cikkben, „liberálfasiszták” és milyen igaz) egy szörnyű és a kommunista vörös fasizmussal egyenértékű ideológiát kényszerítettek, akartak, akarnak ránk kényszeríteni, felhasználva az EU minden eszközét erre.
    Azt hiszem még a mai virtuális valóságba penderített világunkban sem elegendő ez az IB elképzelés valódi változtatások és a valódi valóságba való visszatérés nélkül

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük