A londoni "City" a HÁLÓZAT "Vatikánja"

NIF: Az alábbi írás is rámutat arra, hogy a BREXIT és a most megnyilvánuló ANTI-BREXIT mögött milyen erők munkálkodhatt(n)ak.  Vannak olyan Olvasók is akik a NIF- kommentelői között néha dühödten megszólalnak, akik próbálnak bennünket nevetség tárgyává tenni, ha a háttérhatalom szót leírjuk. Természetesen nem mindenki, aki dúsgazdag a háttérhatalom tagja. Mégis kik lehetnek a tagjai, ezt esetleg csak gyanítják a világ legnagyobb és legkörmönfontabb titkosszolgálatai.

Nem lehet elfelejteni Cam képét, mikor szavazás után elhagyta a helyiséget, ill. a BREXIT kihirdetésekor: nem tudta örömét eléggé álcázni!

Érdekes indirekt index az is, hogy Boris Ali alias Johnson, London volt polgármestere 8 évig, lett Cam utódjának kijelölve. Valószínű a Lord Mayor kitűnő lakájának bizonyult!

A nemzetközi bankárok és a bolsevikok kapcsolatának jobb megértése végett vegyük egy kicsit közelebbről szemügyre a pénzvilág londoni központját. Amikor Angliára gondolunk, akkor olyan szavak jutnak eszünkbe, mint Nagy Britannia, a királynő, a korona, a koronagyarmatok, London, a City, a brit gyarmatbirodalom és így tovább.

Sok fogalmat rokonnak érzünk, amelyek szinte felcserélhetőek egymással.

Így pl. ha az ember a korona szót hallja, akkor a királyra vagy a királynőre gondol. Ha Londont vagy a City-t említik, akkor Anglia fővárosára gondol, amely a brit uralkodó székhelye. Nos a látszat ezúttal is félrevezető.

Ugyanis a „City” egy teljesen különálló gazdasági-pénzügyi vállalkozás, még pontosabban egy 2,7 négyzetkilométer alapterületű szuverén állam nagy London 1596 négyzetkilométer nagyságú területén belül.

A „City” a nemzetközi pénzhatalom Vatikánja, amely önálló, szuverén államot alkot. A „City”-nek csak 4600 állandó lakosa van, de nappal mintegy félmillióan dolgoznak a területén.

Nagy London 32 kerületében pedig 7,5 millió ember él. A „Korona” nem az angol államot jelképező és a brit uralkodó fejét díszítő ékszerre utal, hanem annak a 12-14 tagú bizottságnak és egy klubnak a neve, amely a „City of London” nevű független államot kormányozza.

A „City” ugyanis nem tartozik Angliához. Ott nem uralkodik a mindenkori angol király vagy királynő. A brit parlament és a brit kormány jog-fennhatósága, hatásköre és illetékessége sem terjed ki a „City”-re.

A „City”-t, a világ leggazdagabb négyzetmérföldjét, a Lord Mayor kormányozza. Területén találhatóak Anglia leghatalmasabb pénzügyi és gazdasági intézményei: a legnagyobb és leggazdagabb magánbankházak, biztosítótársaságok, a Rothschild Family Trust által ellenőrzött Bank of England, a Lloyds of London, a Londoni Tőzsde és a vezető kereskedelmi konszernek központjai. Itt van a híres Fleet Street, a legfontosabb lapok szerkesztőségei és a kiadóvállalatok központjai.(10)

A Lord Mayor, akit mindig csak egy évre választanak meg, a „City” szuverén államfőjének tekinthető. Amikor II. Erzsébet látogatást tesz a „City”-ben, a Lord Mayor a városállam jelképes kapujánál, a Temple Bar-nál fogadja őt.

A királynő itt meghajolva engedélyt kér, hogy a Lord Mayor privát, független államába beléphessen. Ő az állami kard átnyújtásával megadja az engedélyt a királynőnek a belépésre. Ilyen állami látogatások alkalmával a Lord Mayor és kísérete középkori díszbe öltözik, amely pompájával felülmúlja a királynőt és kíséretét, mivel nekik csak a legegyszerűbb ruhát szabad ilyen alkalmakkor viselniük.

Ezután a Lord Mayor bevezeti vendégét a városállamába. A királynő csak egy-két lépéssel mögötte haladhat. Mindez azt szimbolizálja, hogy a Lord Mayor az abszolút uralkodó és az angol királynő csak az alattvalója.

Az a kis létszámú elit, amely a „City”-t kormányozza, a HÁLÓZAT sűrű és rejtett kapcsolatrendszerén keresztül gyakorlatilag a brit parlamentet is befolyásolja, irányítja a háttérből.

A „City” vezérkara mondja meg a színfalak mögött, hogy mit és mikor kell tenni. A formális jogi előírások szerint Angliát a miniszterelnök és kabinetje kormányozza. A formák betartásával azt a benyomást kívánják kelteni, hogy ők hozzák az érdemi döntéseket. Valójában a színfalak mögött hozott informális döntéseket öntik hivatalos formába. Erről írta Disraeli egykori brit miniszterelnök, hogy „a világot egészen mások kormányozzák, mint ahogyan azok gondolják, akik nem látnak a kulisszák mögé”.

A „City” hatalmát az 1694-ben privát-bankként létrehozott Bank of England alapozta meg. A bank alapítóinak a nevét soha nem hozták nyilvánosságra. A pénzkibocsátást, hitelezést, kamatszabályozást, az állam pénzügyi szuverenitását a királytól magához vonó központi bank hamarosan átvette a brit gazdaság irányítását is.

1815-ben a „City”, a Bank of England és a brit gazdaság ellenőrzése a Rothschild Ház kezébe került. A napóleoni háborúk előtt Anglia gyarmatokat szerzett és kereskedelmi célú támaszpontokat létesített a világ szinte minden részén.

Amerika elvesztése után a világ más térségeiben igyekezett kárpótolnia magát.

A Brit Birodalom hatalma csúcspontján angol hajók bonyolították le a nemzetközi kereskedelem 90 %-t. A Brit Birodalom kifejezés azonban ismét pontatlan és félrevezető, ugyanis két különböző birodalom létezett. Az egyik a „Korona” impériuma volt, azaz a koronagyarmatok, a másik pedig a brit gyarmatbirodalom. A fehér lakosságú gyarmatok, Kanada, Ausztrália, Új Zéland, a Délafrikai Unió, a brit uralkodó fennhatósága alá tartoztak és ezeken a területeken az angol jog volt érvényben. Lakosságuk azonban csak a brit birodalom összlakosságának a 13 %-t tette ki.

A koronagyarmatokhoz tartozott viszont India, Egyiptom, Bermuda, Málta, Ciprus, a közép-afrikai gyarmatok, továbbá Szingapúr, Hongkong és Gibraltár, vagyis zömében a színes bőrű népek által lakott nagy népességű területek. Ezek nem álltak az angol kormány, az angol parlament és az angol jog fennhatósága alatt. Valamennyien a „City” uralkodó elitcsoportját tömörítő „Korona” elnevezésű privát-klub tagjainak a magántulajdonát képezték. A „Korona” klub képviselőinek a felsorolt területeken abszolút hatalmuk volt. Szó szerint az élet és halál urai voltak, mivel a „Korona” helyi képviselőinek igazgatási és bírósági döntései ellen nem lehetett fellebbezni egyetlen brit bírósághoz sem, mert az nem volt illetékes.

Ha egy brit állampolgár követett el bűncselekményt egy koronagyarmaton, még ő sem fellebbezhetett az angol bírósághoz, mivel kizárólag a „Korona” joghatósága alá tartozott és csak az dönthetett ügyében. A „City”-től függő angol kormány gondoskodott a brit haditengerészet és a gyarmati hadsereg segítségével a koronagyarmatokon a rend és a „Korona” klub tagjai hatalmának a fenntartásáról, természetesen a brit adófizető polgárok pénzéből. Ha le kellett törni a zendüléseket, az egy pennyjébe sem került a „Koronának”. A „City” uralkodó elitje és igazgatási apparátusa a nemzetközi bankárokból, a gazdag kereskedőkből és az angol arisztokráciából kerültek ki. A „City” elitje mesés gazdagságban és pompában élt.

A dolgozó lakosság pedig úgy, ahogyan azt Engels Anglia akkori helyzetéről írott több tanulmányában tudós alapossággal megírta: szegényen és nyomorultul élt.

E. C. Knuth, Empire of „The City” c. könyvében így jellemzi a nemzetközi pénzhatalom „Vatikánját” és annak uralkodó elitjét:

„Az angol fináncoligarchia ereje időtlen és önmagát továbbörökítő természetében, hosszú távú tervezésében és előrelátásában, ellenfelei türelmes túlélésében és megtörésében rejlik. Európának, különösen Angliának, gyorsan változó és rövid ideig hatalmon lévő államférfiai, akik megpróbálták ezt a monstrumot megszelídíteni, mind alulmaradtak. Elsősorban korlátozott hivatali idejük miatt. Mivel arra kényszerültek, hogy rövid idő alatt érjenek el eredményt, nehézséggel és gáncsoskodással elárasztva, mindig rászedték és kijátszották őket. Végül hajbókolásra és visszalépésre kényszerültek. Nem kevesen végezték tragikusan azok közül, akik felléptek a pénzoligarchiák ellen Angliában és Amerikában.

Akik viszont kiszolgálták őket, búsás jutalomban részesültek.”

Beküldte forrásmegjelölés nélkül Olvasónk T.K.
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)