KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A legtöbb embernek fogalma sincs róla, hogy mi történik

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bár az utóbbi időben néhány dolog arra késztetett, hogy a szemfelnyitogatós, tényfeltáró videók helyett egyre nagyobb arányban olyan videókat feliratozzak és véleményezzek, amelyek a kiutat mutatják ebből a káoszból, most kénytelen vagyok eltérni ettől a tendenciától.

Korábban is és most is úgy véltem és vélem, hogy mindennél fontosabb dolog saját magunk megismerése, azaz lehámozni mindazokat a rétegeket, amiket az agymosó média, politika, oktatás, nevelés ránk épített életünk során, és levetve ezt az álcát eljussunk saját lényünk értelméhez, saját forrásunkhoz, ami a világegyetemhez, az egységhez köt bennünket. De vajon amikor büszkén hirdetjük, hogy nem nézünk tévét, nem dőlünk be a médiának, és mégis a közösségi hálókon lógunk, akkor nem éppen egy újabb maszkot öltünk magunkra, és nem éppen a valós megoldások kidolgozása helyett virtuális síkon teszünk csak a változás érdekében?

Azt gondolom, néhányan valóban a tettek mezejére léptek, de ez édeskevés. Van kiút a válságból, van megoldás, hiszen minden kizárólag rajtunk múlik. Mégis van valami, ami a tömeges megvalósítástól visszatartja az embereket. Egy ravasz, kifinomult és leleményes folyamat, ami elindult, ami egyre nagyobb lendületet nyer, miközben észre sem vesszük. Szép lassan oson be életünkbe, válik mindennapjaink részévé. Ez pedig a bővített, virtuális világ, ami a valóságot, a természetes életünket kezdi háttérbe szorítani.

Akik most azt várják, hogy háttérhatalmi tervekkel állok elő, azok csalódni fognak. Igaz, a téma alapján sokan hihetnék ezt, de ez a történet ismét rólunk szól. Mi gerjesztjük a folyamatot, mi leszünk rabjai a technológiának. Ahogy mondani szokás, a pokolba vezető út jószándékkal van kikövezve, így azok, akik a virtuális világunkat, a

Dolgok Internetét, azaz az összes kütyünket egy intelligens hálóhoz kötő rendszert, az 5G rendszert, a mesterséges intelligenciát, a beszélgető robotokat stb. tervezik, maguk is hisznek abban, hogy jót cselekszenek, és az emberiséget szolgálják. De vajon milyen árat fogunk fizetni ezért? Pontosabban fizetünk már most is. Hiszen a legtöbb ötletünk, elképzelésünk a kiútról, a változásról gondolati szinten reked meg, mert képtelenek vagyunk túllépni a közösségi hálókon való véleménykifejtésen, „aktivitáson”. Észre sem vettük, de már a virtuális világ rabjai lettünk. Az én generációm még emlékszik az internet, az okostelefon és a közösségi hálók előtti időkre, amikor szabadidőnk javarészét a friss levegőn, a természetben töltöttük, így van összehasonlítási alapunk, látjuk, hogy merre tart a világ, de a fiatalabb generáció már ebbe a bővített, virtuális világba születik bele, ezt tartja természetesnek. Ahogy Aszimov megírta az Acélbarlangok regényében (Alapítvány és birodalom trilógia), a természettől eltávolodunk, ami számunkra félelmetessé, tőlünk idegenné, sőt, ellenféllé válik.

Ez is érdekelheti:  Megtámadták a Hír Tv stábját Magyar Péter tüntetésén (videó)

És akkor most jöjjenek a tények.

Ez itt nem összeesküvés-elmélet.

A lenti videóban főleg a telekommunikációban és a technológiai fejlesztésekben ismert személyiségek szólalnak meg, de államférfiként és a világpolitikát meghatározó személyként Putyin is kifejti röviden a véleményét.

A negyedik ipari forradalom küszöbén állunk, ami minden előző ipari forradalomtól eltérően nem az eszközeinket, technológiánkat fejleszti, hanem főként bennünket, embereket. Az új ipari forradalom digitális, fizikai és biológiai rendszereket fog egyesíteni. Ahhoz, hogy a világot kibernetikus visszacsatolási láncon lehessen működtetni, amire megpróbálnak bennünket is átállítani, egy olyan Big Brother panoptikum rendszerben kell élnünk, ahol folyamatosan adatokat szivárogtatunk ki magunkról. Ebben a „szép” új világban, az 5G és az AI (Artificial Intelligence, azaz mesterséges intelligencia) korában a távközlési cégek egy globális agyat fognak építeni, aminek gerincét a mobiltelefonjaink fogják többek között képezni. Chema Alonso

(https://www.elevenpaths.com/our-team/chema-alonso/index.html),

a Telefonica adatbiztonsági főnöke szerint fontos lesz az egész interneten egyelőre széttagoltan fellelhető információkat egyetlen helyen, az ún. nagy agyban tárolni, centralizálni.

Regina Dudan, aki korábban a DARPA (az USA védelmi minisztériumának kutatási részlege) katonai kutatási-fejlesztési ügynökségének volt az igazgatója, majd dolgozott a Google Advanced Technology és Projects részlegén, később a Facebooknál is feladatot kapott, mint a titkos projekteket összefogó 8-as épület vezetője, és a közvetlen internet-agy kapcsolaton dolgozik, ami lehetővé teszi majd, hogy csupán agyhullámaink útján csatlakozzunk a Facebookhoz.

https://www.theguardian.com/technology/2017/apr/19/facebook-mind-reading-technology-f8,

Putyin szerint az ember képes lesz bejutni a genetikai kódba, aminek kiszámíthatatlan következményei lehetnek. Megtervezett tulajdonságokkal rendelkező embereket lehet létrehozni, akik lehetnek matekzsenik vagy félelmet, megbánást és fájdalmat nem érző katonák. Az általa vizualizált genetikai forradalom szerinte az atombombánál is veszélyesebb lehet.

A mesterséges intelligencia, amilyen például a Google DeepMind AI fejlesztése, képes legyőzni az emberi elmét. Mind a Microsoft, mind a Facebook kénytelen volt leállítani AI programokat, egyet azért, mert rasszista és gyűlöletkeltő lett, egy másik pedig titkos nyelvet fejlesztett ki, hogy beszélgethessen saját magával. Egy beszélgető robot (chat box) furcsa angol gyorsírást fejlesztett ki. Az AI mégis gyorsan terjed, önmagát fejleszti, saját frissítéseit írja. Egy idő után már a programírók sem tudják követni a logikájukat. Az USA kormánya olyan légi és szárazföldi robotokat, drónokat tervez, amelyek önállóan hoznak döntést a gyilkolásról is. És persze ők is tévedhetnek. Elon Musk pedig azt állítja, hogy csak úgy akadályozhatjuk meg, hogy alárendeltjei legyünk a mesterséges intelligenciának, ha saját agyunkat is annyira fejlesztjük, hogy szimbiotikus kapcsolatba léphessünk vele.

Ez is érdekelheti:  A normalitás győzelme: másodfokon felmentették Barcsa-Turner Gábort (videó)

A megfigyelő rendszerek az arcfelismerést már nem is az arc alapján végzik, hiszen a drónok miatt szükségessé vált a fentről történő azonosítás, így a fej, fül, járásmód stb. alapján is bárkit be tudnak azonosítani. Egy DARPA fejlesztés, az ARGUS 368 chip használatával készít felvételeket, és így 1,8 milliárd pixeles videót képes közvetíteni.

http://www.extremetech.com/extreme/146909-darpa-shows-off-1-8-gigapixel-surveillance-drone-can-spot-a-terrorist-from-20000-feet

Akit érdekel, hogyan is működik a fentről, oldalról, minden irányból folytatott megfigyelés, hogyan hoznak döntéseket életek fölött egy központi teremből, annak ajánlom Az élet ára (Eye in the Sky) című filmet Helen Mirren főszereplésével.

Az eldigitalizálódás folyamata észrevétlenül zajlik, pedig elég lenne csak 5-10 évvel ezelőtti időkre visszagondolnunk, amikor legalább otthonunkon és munkahelyünkön kívül a virtuális világból ki tudtunk vonulni, hiszen egy kávézóban, étteremben ülve, vagy kirándulás közben eszünkbe sem jutott, hogy okostelefonunkkal, iPaddel, netán notebookkal kapcsolódjunk a virtuális világhoz, amitől egyre jobban függővé válunk most.

Egyéni szinten még mindig lehetőség van arra, hogy más utat válasszunk, de a folyamat megállításához tömegeknek kell tudatossá válniuk. Mi lenne, ha mindenféle kütyük nélkül tudnánk élvezni a pillanatot, a napsütést, a hóesést, a szép tájakat, a kirándulást? Anélkül, hogy folyton mindenről jelentést akarnánk tenni a virtuális világban.

Vannak, akik valódi hősként próbálnak ebből a folyamatból kitörni, bátran vágnak neki egyedül a tanyasi életnek. Társakat keresnek. Reménytelenül. Mert a potenciális társak ott lógnak a világhálón. Vészesen függővé váltak.

http://sevaster.sevaster.hu

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “A legtöbb embernek fogalma sincs róla, hogy mi történik

  1. Az utóbbi évtizedekben hatalmas változáson ment keresztül az ember. Az Emberből,sz.r ember lett! Már nem az élet a fontos számára,hanem annak a kellékei. Mid van,mit tudsz felmutatni a javaidból, milyen fontos emberek a barátaid, milyen kapcsolataid vannak. Hatalmas kivetítőkön szeretné bámulni a saját életét. Ami csak neki fontos,hiszen a többi résztvevőt ellenfélnek,ellenségnek tartja. Egyik oldalon ott a rákos gazdagság,a másikon a nyomor. De ma az embert(?) semmi más nem érdekli,csak,hogy tündökölhessen. Hirdeti is magát a legtöbbjük úton,útfélen. De arra a kérdésre,hogy ki is ő, nem tud választ adni. Fennhangon hirdeti a nevét,foglakozását,hovatartozását,de a lényegről fogalma sincs. Hogy valójában ki ő,miért van itt,és „Valakinek mi a célja az itt létével. Az Életet felváltotta az olcsó örömök,olcsó gyönyörök hajszolása. Mindenből a legjobbat és a legtöbbet. Csak nekem,mert csak én vagyok a fontos,senki és semmi nem számít. E közben nem veszi észre,hogy mind az amiről azt gondolja érte van,éppen ő ellene dolgozik. Valakik(?) tudatában vannak mindezeknek és éppen az a céljuk,hogy eltereljék az egyre modernebb kütyükkel a figyelmet az Élet fontos dolgairól,benne a család,az állam,a hatalom. Ide értve az adat gyűjtést is,hiszen mindent feltesz a világhálóra magáról . Szépen lassan mindenki egy irányba kezd el gondolkozni(?). Pedig „ha mindenki egy irányba gondolkozik,akkor senki sem gondolkozik”. Ez a lényeg! Ne gondolkozz! Termelj ,fogyassz,gürizz,és ha már nem bírod, pusztulj. Az ember ha elveszti a kapcsolatát a Természettel,megszűnik Embernek lenni. Démon lesz,vagy már az is. Se nem ember,se nem állat.Ettől pedig sok jó nem várható.
    Tömeges ébredés Soha nem volt,és nem is lesz! A felébredt kevesek,akik mindig a világ jobbításán fáradoztak,szomorú vég várta. A tömeg kivetette maga közül a mindenben mindenkori elsőket,mert nem tudott mit kezdeni vele. A tömeg soha nem hozott létre semmit. Csak fogyasztott és foglalta a helyet a kevesek elől. Pedig a Teremtő saját képmására teremtette az Embert. Nem a testét,hanem az elméjét,hogy gondolatai által maga is Teremtő legyen! De ahhoz „jó gondolatok,jó szavak,jó cselekedetek szükségesek! Mindenki saját maga dönt.(?)
    „aki egy igazságtalanság mellett szó nélkül elmegy,maga is cinkossá válik”

  2. csak egyet ezen érdekes, érdemes tanulmányhoz, véleményhez ;

    amire nekünk magyaroknak elsosorban, életbe-vágó fontossággal szükségünk lenne, az az IGAZ, ill. az ahhoz-való elkötelezettségünk !!!

    ha mi magunkat (egyedenként !) elkötelezzük az igaz mellett (a valós, a tényálló … melett és ezt MINDEN téren is), akkor lehetséges lenne
    egy gyógyulás, egy feltámadás számunkra. Egyszeruen ezt kellene
    minden egysünknek ; < ez után többé nem hazudok és ilyent mástól
    sem fogadok el >

    na e mellett persze szükséges ismernünk az ‘ismereteket’ is. Viszont ha ezeket akkor már az ‘igaz’ függvényében, ennek szurojén keresztül kapjuk, akkor azon kasznosakká válnak számunkra …
    mint Gandhi úr mondta kb így ; önmagunkon keresztül kell a
    világot, a társadalmat megváltoztatnünk, jobbá tennünk …

    nekem, kívülrol úgy tunik, hogy a magyarságot a hazugságok özöne
    tartja fogságban. A magyarságnak meg kellene szabadulnia ettol és ezt csak önmagán keresztül teheti meg. Nem a hazugság, a hazudságok
    ellen kell kiálljon, hanem az igaz mellett elköteleznie magát …
    ami pl-ul a politikát illeti, ott egy olyannak, aki magát egy ilyenre
    elkötelezte, annak ki kell mondania, hogy ; engem csak egy olyan, egy olyan párt képviselhet, amely szintén az igaz mellett áll ki (nekik ez még nehezebb, mint egy egyszeru embernek) …
    szeretettel

  3. Nem semmi egy világ elé néz az emberiség , viszont ha pozitív a hozzáállása , könnyen a saját örömére akár boldogságára is fordíthatja . (mint kismadár is szeretném megélni azt a világot )–egyelőre lehetetlen

  4. Főleg a cikk szerző orbitális nagyot téved. Igaz, néhány évig még futhat a szekere, a jómódja, de az után ez a világ, amit ezek a virtuális fanok felépítettek, az egész emberiséggel a pusztulásba fog zuhanni.
    A virtuális világ csúcsa után a fajunk temetetlen csonthalmai fogják tarkítani a Földet. És nincs menedék senkiknek sem, a bukásunk kiagyalói ugyanúgy fognak meghalni, mint a köznépnek szánt sorsban.
    Valóban ma vagy néhány évig még megállítható lehetne az önpusztításunk előkészítése, de utána már ha beindul e káros emberi gradáció összeomlása, már nem lesz megállítható. Még az is kérdéses, hogy lehetnek-e majd túlélők? Esetleg valahol egy őserdőben.
    Ha mondhatom: ennél nagyobb és tragikusabb folyamatot még nem látott a világ, amit ezek a virtuális haszonlesők készítenek elő az emberiség sorsának.
    Most még, vagy később már soha!

  5. „lehetnek e majd túlélők?”
    Felesleges lenne,mert a „vámpírok a vámpírokon nem tudnak élősködni,”így belepusztulnának ők is.Nem tudom,hogy van e értelme ennek a „folyamatnak így,amit életnek(?) neveznek ? Mert a többség számára nem más ,mint vegetáció. Fenn tartja magát a „holnap számára,hogy aztán ugyan ez legyen holnap után is. Azon kívül,hogy részt vesz ebben a bohózatban (velem együtt) és gürizik,nem sok maradandót tud alkotni az élete(?) folyamán. Az örömök meg legfeljebb az esti szusszanásig terjednek. Amit ma a rákos „elit,akik kiválasztottnak” nevezik magukat, létre hozott, a pusztulás felé viszi a világot,és benne saját magát is. (Lukács,21.20) Önerőből nem képes a változásra,mert saját maga ellen nem fog kardot,és a hatalmat se adja át,az arra érdemeseknek. Így bekapta a kígyó a farkát!
    „azt hiszitek,hogy szabadok vagytok,pedig csak a „ruháitokat váltogathatjátok az egyik életből a másikba,és legfeljebb a vágyaitokat cserélhetitek.” (N.F)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük