A legfőbb ügyész indítványt tett Gurmai Zita és Donáth Anna mentelmi jogának felfüggesztésére
A Békés Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás bűntette miatt kezdeményezte Ónodi István lelkész letartóztatását, aki a vád szerint 6,5 milliárd forintot meghaladó közterhet mulasztott el bevallani és megfizetni, továbbá a legfőbb ügyész indítványt tett Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére, mivel a vád szerint korábban akadályozták az Ónodi Istvánnál házkutatást végző hatóságok munkáját.
Kedd reggel háromórás házkutatás után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói bilincsben elvitték a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) és intézményei gazdasági hivatalának vezetőjét. Ónodi István lelkész ellen „gazdasági bűncselekmény megalapozott gyanúja” miatt indítottak eljárást.
Most kiderült, hogy indítványozták Ónodi István letartóztatását is. A vád szerint a lelkész az adóbevallások benyújtásáért felelős személyként a 2015 februárjától 2022 januárjáig terjedő időszakban az illetékes adóhatóságoknál a foglalkoztatáshoz kapcsolódó kötelezettségek vonatkozásában valótlan tartalmú bevallásokat nyújtott be.
A közleményben leírták, hogy az intézmények munkavállalói részére megállapított bruttó munkabérből a kifizetéskor a személyijövedelemadó-előleget és a járulékokat levonták, azonban szerintük a lelkész a havi bevallási és befizetési kötelezettségeinek nem, illetve nem teljeskörűen tett eleget, valamint a valótlan tartalmú bevallások benyújtásával összesen közel 14 milliárd forint bruttó munkabér után mulasztotta el a közterheket bevallani és befizetni az adóhatóságnak, és ezzel 6,5 milliárd forint összegben okozott vagyoni hátrányt az állami költségvetésnek.
Az Ónodi Istvánnál tartott házkutatás alkalmával – az eljáró pénzügyőrök tájékoztatása ellenére, miszerint a házkutatáson csak hatóság tagjai, a jegyzőkönyvvezető, az érintett személy és jogi képviselője lehet jelen – a lelkész a sajtó képviselőivel és az ott megjelent más személyekkel együtt kívánt bemenni a kutatás helyszínére.
A közlemény szerint ezt elősegítendő a jelenlévők, köztük
Gurmai Zita országgyűlési képviselő és Donáth Anna európai parlamenti képviselő a helyszínt biztosító pénzügyőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták.
Ezért Polt Péter legfőbb ügyész csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indítványt tett Gurmai Zita országgyűlési képviselő, illetve az Európai Parlament elnökénél Donáth Anna európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére.
A bosszúálló cigány ráuszította poltot az őt eskető pap egyházára.
Bezzeg a flóricigót kimentette a 6 milliárdos sikkasztásból.