KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A kutyapárt szerint egy parasztság volt Márki-Zay újévi beszéde

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A kutyapárt rendesen kiosztotta Márki-Zayt, aki szerint a Fidesz-szavazó nyugdíjasokat megtizedelte a járvány – olvasható a Riposton.

Kovács Gergely azért fogalmazott meg kritikát, mert a közös ellenzéki miniszterelnök-jelölt arról beszélt, hogy szerinte „nem támogatják a Fideszt most többen, mint 2018-ban, sőt, a Fidesz-szavazó nyugdíjasokat megtizedelte a koronavírus”.

Már fél napja 2022 van, kellett is gyorsan egy parasztság

– így reagált a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke Márki-Zay Péter újévi beszédében elhangzottakra.

Márki-Zay újévi beszédében többek közt arról beszélt, hogy szerinte soha ilyen jól nem állt az ellenzék, mint most, és azt kérte az emberektől, hogy higgyenek annak, amit látnak és ne a Fidesznek. Szólt arról is, hogy bizakodó, mert az ezeréves történelem során példátlan méretű osztogatás azt mutatja, hogy a Fidesz fél. Továbbá beszélt arról, hogy a koronavírus-járványban rekord szinten van a halálozás. Erről szólva úgy fogalmazott úgy, hogy a „megtizedelt” időskorú lakosság nagy arányban szavazott a Fideszre, míg az előválasztáson részt vevő fiatalok kormánykritikusak.

Kiemelt kép: Török János TJ DM Délmagyarország
Ripost

Ez is érdekelheti:  Szégyenletes Biden reakciója a moszkvai terrortámadásra

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük