KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Kúria felmentette Budaházy Györgyöt – Morvai Krisztina közleménye

Szánalmas, hogy az ügyészség folyamatosan Budaházyt üldözi, Gyurcsányt pedig futni hagyja. Nagy örömmel üdvözlöm Budaházy György és ügyvédei kitartó harcainak újabb sikerét, a Kúria felmentő ítéletét a hazafi ellen „alkotmányos rend erőszakos megdöntése” miatt folyamatban volt büntetőügyben.

Jogtörténeti jelentőségűnek tartom azt a tényt, hogy Budaházy blog bejegyzései, amelyekben a szemkilövető Gyurcsány kormánnyal szembeni határozott és bátor ellenállásra bíztatott nem minősülnek bűncselekménynek  – szemben a jogerős ítélet jogsértő megállapításával.

Szégyenletesnek tartom ugyanakkor, hogy az ügyészség két évvel a kormányváltás után is körömszakadtáig ragaszkodott a bűnösség megállapításához, mintegy azt üzenve a magyar embereknek, hogy az esetleges jövőbeni hibbant Nérók terrorját meghunyászkodva kell eltűrnünk. Gyalázat, hogy Budaházy büntetőügyeiben az ügyészség minden erejével küzd, miközben Gyurcsánnyal valamint a 2006. őszi főbűnösökkel szemben mind a mai napig semmiféle komoly erőfeszítést nem tettek az igazság kiderítése és a kirívó súlyú bűncselekmények elkövetőinek megbüntetése érdekében. Az Európai Parlament Szabadságjogi, Igazságügyi és Rendészeti Bizottságának tagjaként arra kérem Polt Péter Legfőbb Ügyész urat, hogy a mai szánalmas felsülés után végre az utóbbi feladatra koncentráljanak a bukott Gyurcsány rendszerrel összefüggő „igazságtételi folyamatban”.
Dr. Morvai Krisztina jogász, Európai Parlamenti képviselő
HUNGÁRIA TÁVIRATI IRODA – HTI
[youtube=http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=-CtFr-NEnEs]
Nemzeti InternetFigyelő
Ez is érdekelheti:  Közlekedési káoszra figyelmeztet a BKK és a BRFK is a keddi és a szerdai Pride-párti tüntetések miatt

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “A Kúria felmentette Budaházy Györgyöt – Morvai Krisztina közleménye

  1. Gratulálok én is Budaházy Gyurinak és a jogi védelmét ellátó csapatnak – külön Morvay Krisztinának.
    Teljesen igaza van Morvay Krisztinának!
    Akik azt hiszik, hogy 2010-ben kormányváltás történt, annak elég ránéznie a BGY-val szemben hozott ítéletekre és a lefolyt eljárásokra.
    Hogy egy ilyen embert, egy becsületes magyar hazafit hónapok hosszú sorára elragadtak a családjától és tudatosan ki akartak csinálni, kiiktatni, lejáratni – ez egy szánalmas és aljas próbálkozás volt.
    Az Ügyészségnek meg nincs semmire büszkének lennie. Továbbra is szégyenszervezet, amely az ÁVO-s érdekek képviselője.
    Ha egyszer Gyurcsány visszatér (amitől az Ég óvja Magyarországot!), minden bizonnyal ki fogja tüntetni a teljes csapatot a Magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjével – mert tudtommal ez jár manapság a nemzet érdekei ellen cselekvőknek.
    Köztársaság? Már ha a szót hallom, a kordonok, a lovasrohamok, a lövések, a viperák, a magyarverések jutnak eszembe,
    Így meghagyom a köztársaságot az ilyeneknek, én pedig Budaházy Györggyel Királyságban gondolkodom. A köztársaság lejáratta magát, meghalt – a „humoros” éppen az, hogy ezt azok tették, akiknek nagyapái a létrehozásán és az ország elveszejtésén szorgoskodtak.
    Budaházy Gyurinak a szovjet szégyen-emlékművel kapcsolatosan kiszabott büntetése pedig továbbra is arcpirító.
    És azt is megkérdezném, hogy 2 évvel a „degyurcsányizáció” után még mindig mit keres a Szabadság téren az a fallikus szimbólum? Miközben a lebontásához és a tér rekultiválásához 2 hét és egy kis akarat elegendő lett volna…
    Per Spegulo

  2. Valószínűleg törvény szabályozza azt, hogy ilyen hivatalos beadványokra az ügyészségnek kötelessége választ adni. Ezért merem remélni, hogy az ügyészség válaszát majd mi, olvasók is viszontláthatjuk és olvashatjuk a NIF-ben. Előre is köszönjük!!!!!!
    délvidéki

  3. A bűnüldözés nem a kár mértékét hanem a tettes erőszakosságát üldözi elsőképpen társadalomra való veszélyesség címszó alatt. Egy bolti rablót súlyosabban büntetnek mint egy milliárdos sikkasztót. Egyensúlyt kellene teremteni, ami már régi cél lehet.
    Zoltan Georgius Mayer

Itt várjuk hozzászólását!