KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Kreml válasza a Putyin megölésével kapcsolatos ukrán fenyegetésre

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Ukrajna vezetése ismét bebizonyította „terrorista” jellegét azzal, hogy Vlagyimir Putyin elnök meggyilkolásával fenyegetőzött – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml sajtófőnöke, miközben arról biztosított, hogy az orosz vezető jól védett.

„Egy terrorista rezsim a terrorista törekvéseiről beszél”

– mondta Peszkov csütörtökön a Rosszija 24 műsorszolgáltatónak.

A szóvivő Vadim Szkibickijnek, az ukrán hírszerzés főigazgatóságának (GUR) helyettes vezetőjének beismerését kommentálta, aki a Die Welt című német lapnak szerdán azt mondta, hogy Putyin szerepel ügynöksége halállistáján.

Ukrán titkosszolgálati főnök-helyettes: Meg akarjuk ölni Putyint!

Peszkov szerint az ilyen kijelentések azt mutatják, hogy az Oroszország által 2022 februárjában Ukrajnában indított katonai művelet „több mint indokolt, több mint szükséges, és hogy azt végig is kell vinni”.

Arra a kérdésre, hogy a kijevi fenyegetés után megerősítették-e az orosz elnök biztonsági szolgálatát, Peszkov azt válaszolta:

„Higgye el, a biztonsági szolgálataink tudják a dolgukat, és tudják, mit kell tenniük”.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Vlagyimir Putyin orosz elnök ©  AFP / Szergej Bobylov

Ez is érdekelheti:  Stoffán György: Varga Judit panaszai… gondolatok egy interjú után

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük