KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A közös határvédelem sértené a nemzetállamok szuverenitását

Görögország, és az Európai Unió migráció által sújtott országai maguk is rendelkeznek kellő kapacitással ahhoz, hogy megvédjék saját határaikat, emiatt nincs semmi szükség a közös európai határőrizet és parti őrség létrehozására. Johannes Hubner, az osztrák Szabadságpárt képviselője kijelentette, hogy a nemzetállamok szuverenitását sértené az uniós határvédelmi ügynökség létrehozása.

Hubner hangsúlyozta, hogy Görögország maga is meg tudná védeni saját határait – amennyiben erre nem hajlandók (és beengedik a migránsok tömegeit), az Európai Unió más tagállamai is meg tudják védeni saját határaikat, emiatt a közös határvédelmi ügynökség létrehozása nem indokolható a görög határ nyitottságával. A politikus szerint az Európai Bizottság javaslatának logikája, hogy korlátozni akarják a nemzetállamok jogait, apránként fel akarják számolni a nemzetállamok szuverenitását, és ezt a legkönnyebben a migrációra hivatkozva tudják megtenni.

“Ez a javaslat a nemzetállamok alapvető jogainak felszámolásában fog végződni. Másrészt, nem is fog megoldani semmilyen problémát, az EU határait még bizonytalanabbá teszi, és megkönnyíti a tömeges bevándorlást Európába.”

Hubner szerint, mivel a tagállamok maguk is rendelkeznek kellő eszközökkel saját határaik megvédésére, nincs szükség egy ilyen közös határvédelmi ügynökségre, ami senki által meg nem választott, a hétköznapi emberek problémáival soha nem találkozó személyek kezébe helyezné a határvédelem feletti ellenőrzést. A politikus szerint az Európai Bizottság csak fokozni akarja a bevándorlást, és egy saját maga által kézi vezérléssel irányított szervezet kezébe adná a határkontrollt, hogy kivegye az ellenőrzést olyan tagállamok kezéből, melyek esetleg tényleg le akarnák állítani a migrációt.

Lengyelország külügyminisztere, Witold Waszczykowski szintén azt hangsúlyozta, hogy a közös határvédelmi ügynökség egy olyan képződmény, ami összeegyeztethetetlen a demokráciával. A külügyminiszter kifejtette, hogy egy ilyen határvédelmi ügynökség a nemzetállamoktól függetlenül működne, irányítása egy kézben összpontosulna, de eközben az sem egyértelmű, hogy kinek az ellenőrzése alatt, ezért teljességgel elfogadhatatlan a létrehozása.

Ez is érdekelheti:  Irán először alkalmazott hiperszonikus rakétákat, megsemmisült az izraeli Nevatim légibázis

Forrás: hidfo.ru

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük