KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A koronavírus nem az ok, hanem az okozat az újrakezdésre

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

 

A 2020-as Világgazdasági Fórumon a nonprofit szervezetek képviselték a globalista tőke konglomerátumot. A meghívott kormányok, szakszervezetek, tudományos és gazdasági szereplők részére felvázolták a „NAGY RESET” tervet, amelyben elismerték, hogy a globális kapitalizmus válságba került és a koronavírus pusztítása után majd lehetőség nyílik az újrakezdésre, de ez az elképzelés igen zavaros.

A RESET szó jelentése is többértelmű, ezért mindenki azt ért bele, amit szeretne, de amíg nem vagyunk képesek megérteni, mi is okozta a világjárványt, nincsen értelme az újrakezdésen agyalni.

-Földünk erőforrásai végesek, melynek újrafelosztásáért az USA, és Kína ádáz küzdelmet folytat.

-A globális világgazdaság a fenntartható fejlődés mellett, a korlátlan növekedésre épült, ami eleve antagonisztikus ellentétben van egymással, de ennek most vége, már semmi sem folytatható ott, ahol a világjárvány kibontakozása előtt abba maradt.

-Az USA polgárai háromszor annyi egy főre jutó erőforrást éltek fel (a második világháború során szerzett előjogra hivatkozva), mint egy Kínai, de erről le kell mondaniuk. Ez konfliktusok nélkül nem megy, talán ezért tört ki a CAVID 19 világjárvány. Aki arra számít, hogy 2021-ben a járvány véget ér, az nincs tisztába a világjárványok természetével. A COVID 19 mindaddig cirkulál, míg át nem fertőződik a föld népességének 80%-a. Tehát a második hullám után jön majd a harmadik, és így tovább… Ez előreláthatóan 5-7 évig eltart, miközben 50-65 millió ember fog meghalni. További 100-150 millió szenved majd maradandó egészségkárosodást. Szerény becslések szerint is 200-250 millió ember halálához vezet, a hiányos orvosi ellátás, gyógyszerhiány, alultápláltság okozta más fertőzések. Mindezek alapján bátran kijelenthető, a harmadik világháború 2020-ban megkezdődött, és előre láthatóan 5-7 évig eltart.

-Az USA dollár ma már egy aranyfedezet nélküli értéktelen papiros, kizárólag a permanens háborúk révén lehetett világvalutaként ráerőltetni a globális világkereskedelemre. De a COVID 19 világjárvány bebizonyította, hogy atomfegyverek nélkül is meg lehet bénítani az ellenséget. Ezzel az USA elveszítette világcsendőri státuszát. Az atomarzenál, mint stratégiai elrettentést biztosító hadipotenciál, vagy a világtengereket uraló repülőgép hordozó flotta is feleslegessé válik. A COVID 19 világjárvány óta a stratégiai elrettentést szolgáló csapásmérő fegyverek fejlesztése a vírusokkal, és baktériumokkal vívott biológiai hadviselés irányába fejlődik. A hadseregeket is át kell szervezni. A jövő hadserege a biológiai támadások felderítésére, kárfelszámolására, hatékony ellencsapásra képes alakulatokból áll majd, és fokozatosan fel kell számolni a feleslegessé vált atomarzenált. Mindezek együttesen okozzák majd az USA dollár értékvesztést.

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Miért tilos az orosz propaganda?

A RESET gombot 2021-ben még korai nyomkodni, mert a negyedik ipari forradalom kibontakozása a harmadik világháború befejezése után kezdődhet meg, addig inkább egy 5-7 évre szóló válságkezelési tervre lenne szükségünk. Az már most látszik, hogy a Kína által uralt új világgazdasági erőtér hamarabb fog létrejönni, mert ott tisztán kölcsönös előnyökön alapuló gazdasági közösség szerveződik. A kereskedelmük a Kínai pénzhatalmi elit által lesz megszervezve. Itt is globális gazdasági konglomerátumok jönnek majd létre, de mivel az USA korábban gazdasági blokáddal akarta megtörni Kína pénzpolitikáját, a dollárt teljesen ki fogják szorítani. Az USA által erőltetett liberális lózungokkal körvonalazódó észak amerikai, európai együttműködés inkább félgyarmati kötödést jelent majd számunkra. Magyarország jövője azon múlik, hogy a nemzeti elkötelezettségű lokalista, vagy a globális behódolást választó globalista politikai elit képes egy 5-7 évre szóló hatékony válságkezelő tervet készíteni.

X 856

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük