KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A koronavírus: „A véletlen műve” vagy biológiai fegyver? 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Január közepe óta a koronavírus uralja a fősodratú sajtó szalagcímeit! Hirtelen, látszólag a semmiből felbukkant egy vírus a kínai Vuhan városban, és félelemben tartja a világot!

A betegek és a halálos áldozatok számát szinte óránként aktualizálják. Az érintettek karantén alatt állnak, és Kínában egyes városokban már kijárási tilalom is érvényben van.

Ez olyan súlyos kérdéseket vet fel, amikröl eddig nem volt szó, például:

Honnan származik a veszélyes koronavírus? A média különféle jelentései szerint a kígyók, denevérek és pikkelyesek lennének a vírusgazdák vagy annak terjesztői.

Dr. Alan Cantwell virológus 107 esetben hivatkozik – a „PubMed” tudományos publikációs adatbázisában leírt – ilyen irányú kisérletekre, amelyek szerint a koronavírus genetikai manipulációja már 1987 óta folyik mind orvosi, mind katonai laboratóriumokban.

Egy idézet Dr. Alan Cantwell-től:

„Hamar felismertem, hogy a tudósok a betegségeket okozó mutáns és rekombináns vírusok előállítására már több mint egy évtizede állati és emberi koronavírusokat módosítanak genetikailag. Nem csoda, hogy a WHO tudósai olyan gyorsan azonosították a SARS / koronavírust. […] Ez az ellenőrzés nélküli kutatás olyan veszélyes mesterséges vírusokat állít elő, amelyek közül sok biológiai fegyvernek is alkalmas.”

A virológus Dr. James Lyons-Weiler szakértői elemzése azt is feltárja, hogy a vírus génszekvenciájának egy különleges részét csak laboratóriumban illeszthették be.

A két virológus megállapításait, miszerint a veszélyes koronavírus laboratóriumból származik és genetikailag módosították, alátámasztja az a tény, hogy a koronavírusokról több hivatalos koronavírus szabadalom van bejegyezve.

Ezek a tények elkerülhetetlenül egy másik fontos kérdést vetnek fel: lehet, hogy a koronavírust a fertözés kitörésének helyén szándékosan engedték útjára?

A Vuhan Virológiai Intézet nagyon közel van a vuhani élelmiszer- és halpiachoz, ahol a vírus először jelent meg.

A Tagesschau szerint ez a kínai birodalom egyetlen laboratóriuma, ahol a legmagasabb kockázatú biológiai anyagokkal és vírusokkal kisérleteznek.

Ez is érdekelheti:  Ez nem jött össze Magyar Péternek, ma sem lesz kormánybuktatás

De van egy másik víruslaboratórium is Vuhanban, a WuXi PharmaTech Inc., amelyet az amerikai milliárdos, Soros György támogat.

Felismerhetünk valamilyen összefüggést a laboratóriumoknak a kitörés helyéhez való közelsége és a két virológus nyilatkozata között?

Ez azt jelentené, hogy ez nem csupán egy összeesküvéselmélet, mint ahogy azt a média imamalom szerüen hajtogatja.

Érdekes módon a vuhani események nagyon emlékeztetnek két bestseller-re: Dean Koontz 1981 évi „A sötétség szeme” című sci-fi thriller-ére és Sylvia Browne 2008-as „End of Days” című jóslatára.

Ezek leírják a jelenlegi pandémiás forgatókönyv lényeges pontjait:

Dean Koontz bestseller szerző, egy vírusról ír, mely a kínai vuhani biofegyver-laboratóriumból származik és egy pandémiát vált ki.

Az „End of Days” egy pandémiát jövendöl meg 2020-ra vonatkozóan, melyben az emberek tüdőelégtelenség miatt halnak meg!

Tehát a következő hihetetlen egyezéseket találjuk:

  1. A kiváltó ok → egy vírus
  2. Honnan származik? → Kínából, egy biofegyver-laboratóriumból.
  3. Melyik városból? → Vuhanból.
  4. Mikor? → 2020-ban
  5. Milyen következményekkel jár? → az emberek tüdeje felmondja a szolgálatot és meghalnak.

Ebben a thrillerben a vírust a „tökéletes fegyvernek” hívják. Harc és az ország elpusztítása nélkül likvidálja az ellenséget.

A messzemenő jelentőségű történelmi eseményeket gyakran pontosan megjósoltak elöre, amint azt a „Globale Krisen“ című adásunk is bemutatja.

Egy másik utalás arra, hogy a koronavírus szándékos katonai biofegyver is lehet, az a tény, hogy egyes etnikai csoportok, különösen a kínai és a japán genetikailag sokkal inkább veszélyeztetettek, mint más népek, pl. az arabok és az európaiak.

Ez tükröződik a betegek és halottak számában is.

Kedves nézőnk, alakítsa ki saját véleményét, hogy a koronavírus véletlenül lépett-e fel, vagy szándékosan katonai biofegyverként vetették-e be. A továbbiakban megmutatjuk a forrásokat.

Érdekesnek találja a programban bemutatott tényeket? Akkor továbbítsa a program linkjét a lehető legtöbb barátjának és ismerősének közösségi hálózatokon vagy e-mailben.

Ez is érdekelheti:  Varga Judit: Magyar Péter bezárt egy szobába (frissítés: teljes interjú)

von sr/kw

Quellen/Links:

von sr/kw

Quellen/Links:
 www.kla.tv/16040
02.04.2020
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük