KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A kormány bukásának záloga: „Marad a jelenlegi abortusztörvény”

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Olvasom: – „A tegnapi siófoki frakciószövetségi tanácskozás előtt a képviselőknek kiosztott alkotmánykoncepció másfél oldalas összefoglalójában a KDNP által képviselt kérdésköröket nem rögzítették, információink szerint ez is hozzájárult a feszültséghez. Viszont szó sem volt KDNP-s ultimátumról vagy arról, hogy ők ne támogatnák az új alaptörvényt – mondták nevüket nem vállaló informátoraink. Így tehát a jelenleg is hatályban lévő abortusztörvény marad életben. Ezt a Szájer Józseffel (Fidesz) közös sajtótájékoztatót tartó Surján László KDNP-s EP-képviselő is megerősítette.”

Egy kihalóban lévő országban marad a jelenlegi abortusztörvény… Egy hitét és erkölcsét vesztett társadalomban marad a jelenlegi abortusztörvény. Ismét egy magát keresztény alapokon állónak hirdető kormány idején marad a jelenlegi abortusztörvény. Semmi sem változott!

A hír számos kérdést vet fel, és elkedvetleníti a Fideszben bízó keresztény magyar polgárokat,  AKIK NEM ERRE A TÖRVÉNYRE SZAVAZTAK! Ha pedig a KDNP megállapodott ebben a Fidesszel, akkor a KDNP mitől keresztény? Hiszen a mai abortusztörvény Isten parancsa ellen való. Ha pedig Isten parancsa ellen hozunk törvényeket, vagy hagyunk meg törvényeket a politika érdekében, a koalíció érdekében, akkor mi az, ami alapjaiban változott? Lehet-e ez után a megaállapodás után kereszténységről beszélni, hiteles-e a politikusok részéről, ha könnyes szemmel éneklik a magyar Hinmuszt, hiteles-e amikor részt vesznek a Szent Jobb körmeneten és Istenre hivatkoznak a politikai beszédekben? NEM! Ez után a megállapodás után semmi sem hiteles. Mert törvényben, és alaptörvényben rögzítik a magzatgyilkosságot. A gyilkosságot. A Fidesz, ha nem változtat ezen a törvényen, akkor felsorakozik Gyurcsány és Vona mellé, akik hitelesen tudnak olyan ostobaságokat mondani, amelyekkel csupán a társadalom egy piciny hányadát lehet szavazópolgárnak megnyerni.

Ha ugyanis lehet magzatot gyilkolni közpénzből, akkor miért van egyáltalán Btk.? Van-e nagyobb bűn és aljasabb cselekedet, mint amikor az anya öli meg magzatát? Mi ehhez képest a falopás, s nem kellene-e inkább dicsérni a cigányt, aki azért lopja a fát, hogy megszült gyermeke meg ne fagyjon? Mivé válik így a magyar ember, a magyar társadalom, a magyar nemzet? Semmivé válik, mert megszűnik létezni, és Isten terveit húzza keresztül. Mert Istennek minden megfogant élettel terve van. És aki Isten tervét keresztülhúzza, az Istent magát támadja, és tagadja meg! Nem lehet tehát részben kereszténynek, részben politikusnak lenni Urak és Hölgyek ott a Parlamentben!

Milyen jogon énekeljük ez után a Himnuszt, amelyben mi nagyképű és ostoba emberek megmondjuk Istennek, hogy ugyan hagyja már abba a büntetést, mert mi megbűnödtük a múltat és jövendőt… Nem, Kedves Olvasóm, nem bűnhödtük meg. Mert egy olyan bűnt enged a „keresztény” magyar kormány tovább csinálni, amely Isten ellen való, amely minden ízében ellenkezik a kereszténységgel, s amit csak törvénnyel lehetne ma már korlátozni. De nem teszik, mert a politika, a liberálisokkal való együttműködés kötelez. Mi fontosabb tehát? A politikai együttműködés más pártokkal, vagy az Istennel való együttműködés?

A magyar nemzet, e törvényből is világosan látható: elvész, megsemmisül. Mert lehet ezerféle jó törvényt hozni, lehet nyugdíjtörvényt módosítani, közbiztonságot erősíteni, számonkérni, követelni az egyneműek házasságának „szentesítését”, vagy a Trianoni határok visszaállítását… ez mind politika. Vitára és veszekedésre okot és lehetőséget biztosító politika. Egy dolog azonban nem politika: az erkölcs. Nem politika Isten és az Ő törvényei. Aki pedig ezeket a törvényeket megszegi, és szabad utat enged a kisdedek gyilkolásához, az maga is elvész! „Ha nem lesztek olyanok, mint ezek a kisdedek – mondja Krisztus -, nem juttok be a Mennyek országába.” Ha tehát az abortusz épp olyan liberális lesz ezután is, mint volt eddig, akkor a Fidesz kétharmad elolvad, megszűnik, és olyan kormány jön, amely a megérdemelt korbácsütéseket adja a magyar nemzet hátára. A kormány Istennel hadakozik, tehát elveszett. A KDNP pedig nyugodtan törölheti nevéből a „K”-t, mert ez után a kiegyezés után nem keresztény többé.

Végül felteszem a kérdést: – Hol olvasható a keresztény egyházak közös tiltakozása e törvény hatályban hagyása okán? Hol a tiltakozás az ellen, hogy a magyar Alkotmányban nem lesz benne a magzati élet védelme és tisztelete? Milyen alapon merjük énekelni tehát a Himnuszt? Valóban azt gondoljuk, hogy Isten helyett majd mi határozzuk meg, hogy megbűnhödtük-e azokat a gyilkosságokat, amelyeket a kormány határozata alapján ez után követnek el azok, akik egyedül védhetnék meg saját szívük alatt az életet? Hogy az anyák, a nők továbbra is gyilkosok maradhatnak? Nem, ne higgyük! Isten dönt, de soha nem annak a javára, aki vele szembeszáll. Kérem, gondolják át újra…

Stoffán György
Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A kormány bukásának záloga: „Marad a jelenlegi abortusztörvény”

  1. Tisztelt Stoffan Gyorgy!
    „Egy dolog azonban nem politika: az erkölcs. ”
    Ez igy igaz,egyetertek Onnel. Csakhogy:
    „Ahol a politika kezdodik,ott veget er a tisztesseg es az erkolcs.”Legalabbis a LIBERALIS FOGYASZTOI TARSADALOMBAN.
    S ne legyen naiv mar On se,a Fidesz ugyanolyan liberalis part,mint volt az Szdsz.A Fidesz meg nemzetiszinu zaszloval vonja be magat,de nemsokara kiderul:A kiraly meztelen.
    A Kdnp mar minden vallast befogadott,nemcsak a JEZUSI-t.Honnan tudjam,melyik befogadott vallasnak a celja a minel kevesebb magyar gyermek megszuletese?
    21 eve minden politikai part „szepen beszel,csunyan cselekszik”.Ha nem igy lett volna,akkor meg mindig megvan a nemzeti vagyon,epul es gyarapodik a magyar,nincsenek bedolt hitelesek,nem hulyitik a fiataljainkat a liberalis mocskokkal.S ha mar az elet szentsegerol beszel On…a libasgordon altal halalba kergetett libatenyesztok elete,a vorosiszap altal megolt magyar emberek elete,a vedtelenul legyilkolt magyar idos emberek elete,a nem megfelelo orvosi ellatast kapo nyugdijas elete,a sajat hazaban megfagyo idos emberek elete,… sorolhatnam meg…SZOVAL AZ O ELETUK NEM VOLT SZENT ?
    Az elmult 21 evben melyik partot erdekelte ez?Nem szoban,penzert megirt tanulmanyban…nem ,csupan KERESZTENYILEG !!!!!!!

  2. A Himnuszt meg nyugodtan enekelheti,ha tud magyarul.Bar mostanaban igen sok ,magyarul csak makogo magyar allampolgarral talalkoztam korhazi-orvosi ellatas kozben…
    Szoval a magyar beszed es a magyar himnusz eneklese nem feltetlenul jelent MAGYAR KERESZTENYI ERZULETET IS !
    Ugyan Stoffan Ur!Onnek ezt jobban kene tudnia nalamnal,en csak keveset lattam a „valo vilagunkbol”,de e kevestol is epp eleg undorom lett.

  3. A magyar nemzet vagyonat elprivatizalok „robert bacsis”ingyenebed osztoitol /a nagypolgarainktol…meg egyenesen hanyingert kapok.
    Szoval akkor mifele keresztenyi Magyarorszagrol beszel On,Stoffan Ur ?A szegeny,nincstelen hamarabb megosztja a karaj kenyeret a masik szegennyel,mint a tolvaj nagypolgar vagy csak jomodu-a raszorulttal.Sajnos,en ilyen tapasztalatokat szereztem az elmult 21 evben.Ha onnek mas tapasztalatai vannak,on szerencses,vagy jobbmodubb korokben forgolodik.
    A kereszteny magyar szegenyember sohasem vetemedik FEKETEGALLEROS MEGELHETESI BUNOZESRE..
    Inkabb ehezik,fazik.Amibe akar bele is halhat.
    A magat keresztenynek vallo,magyarul beszelo nagyobb gyakorisaggal valik FEHERGALLEROS BUNOZOVE.
    Ez sajat tapasztalat,nem penzert hamisitott statisztika.
    Hat,ennyit tudok mondani az On altal emlitett keresztenysegrol.

    1. Olvasom a jobbnál jobb (de helyesírási, stilisztikai szempontból siralmas, sokszor ékezet nélküli) hozzászólásokat, s úgy érzem, reagálnom kell.
      Kedves Akárki („Az igazat mondd,ne csak a valodit…”)!
      Mert „nevéből” semmit nem lehet tudni. Súlyos hibát követ el, ha a keresztyénséget azonosítja a bűnözőkkel vagy az arra hajlamosakkal. Az az érzésem, hogy Önnek fogalma sincs, mit jelent valóban hívő keresztyénnek lenni. Nem szabad olyanról véleményt mondani, amiről fogalmunk sincs! A magam részéről ki kérem magamnak, hogy így minősítsen: „A magát kereszténynek valló, magyarul beszélő nagyobb gyakorisággal válik FEHÉRGALLÉROS BŰNÖZŐVÉ.” (Helyesírási szempontból kijavítottam a mondatot.)
      Na, tudja kivel szórakozzon. Megértem keserű tapasztalatait, azt is, hogy elege van a magukat keresztyénnek/kereszténynek hazudó gazemberekből. De azért engedje meg, hogy a – talán csak néhány ezer, de igaz hívő – keresztyén honfitársaim nevében erősen tiltakozzam!
      Sok mindenben azonban igaza van.
      Üdvözlettel: Czakó István

  4. A vorosiszap karosultjainak en is adtam -a kevesbol -tobbszor is. (Orban Viktor kulon is kert).S most egeszen mas celra kivanjak felhasznalni az igy osszegyujtott penzt.
    ORBAN VIKTORNAK EN TOBBET NEM HISZEK.
    Pedig o is keresztenynek mondja magat.

  5. Nocsak, Stoffán Úr!
    Kezdünk kiábrándulni a „Nagy V-arázsló”-ból? Már nem is olyan nemzeti? És nem is olyan keresztény? Jó reggelt!
    „Világosodik lassacskán az elmém?”
    „A legenda oda?”
    Látta e már azt a képet, amely mostanában elég sűrűn feltűnik a hálón, és amelyen O.V., Varga Mihály és még valaki ül egy terített asztal egyik oldalán FEHÉR SÁBESZDEKLIBEN, VELÜK SZEMBEN PEDIG A SZAKÁLLAS KALAPOSOK?
    Sokat mondó kép! A „testbeszéd” mindent elárul a két díszes társaság egymáshoz való viszonyáról!
    No és persze Semjén, a maga kis izraelita szekciójával. Ki gondolhatja komolyan, hogy a KDNP létezik? A négy betű külön külön is hazugság, de így együtt tömény eufemizmus.
    A „K”-t viszont NYUGODTAN megtarthatja, ha nem is az eredeti értelmében, hanem mint a politikai prostitúció köznapi megfogalmazásának rövidítéseként.
    Mert ugyebár önerőből legfeljebb az MDF és az SZDSZ vetélytársa lehetett volna a választáskor. Ha pedig Vona az ő „hiteles ostobaságaival” csupán a társadalom egy piciny hányadát tudta szavazópolgárnak megnyerni (ez ugye majdnem 15%volt), akkor Semjénék a maguk 1%-ával icinyke-picinyke hányadát? Vagyis hányadán állunk ezzel a csúsztatással — már megint?
    Ja, és a Jobbik kifejezetten ellenzi az abortuszt !!!
    Úgyhogy gyurcsányt nem Vonával kell párhuzamba állítani, hanem azzal a másik hazudóssal. Mert valóban „lehet ezerféle jó törvényt hozni, lehet nyugdíjtörvényt módosítani, közbiztonságot erősíteni, számonkérni…”,( a kampányban), de lassacskán el is kéne már kezdeni. Gyanítom, hogy ha a Jobbiknak lenne kétharmada, már talán be is lenne fejezve, és néhányan már nem a Parlamentben ÜLNÉNEK. Szóval csak óvatosan azzal a bagatellizálással, mert a kétharmad olvadozik, a Jobbik pedig ( minden hibája ellenére is) — egyelőre — a legtisztább párt a palettán.
    Végezetül pedig egy jótanács: Ajánlatos lenne ritkábban hivatkozni az Istenre meg Krisztusra, nehogy a bigottéria gyanúját is magára vonja!
    Ez nem az Ő asztaluk. Ehhez elég volna a Szentkorona Alkotmány újraélesztése. Az abortusz kérdést (is) csak úgy mellékesen megoldaná. De mint tudjuk, nem ez a cél, hiszen :” …a magyarság létszámát 6 millióra kell csökkenteni”! Ha pedig erre valaki azt mondja, hogy összeesküvés-elmélet, annak én azt mondom: NEM! EZ MÁR ÖSSZEESKÜVÉS GYAKORLAT.

    1. Kedves Csiszár József Úr!
      Mélységesen egyetértek, s köszönöm ezt a hozzászólást. Nagy szomorúságom, hogy annak idején nem mentettem le (s az óta sehol nem találom, nyilván kitörölték) Gyurcsány elszólását, amikor azt mondta: „Elég 5-6 millió lakos Magyarországon”. Bizony, amit ír nem „összeesküvés-elmélet”. Milyen érdekes, hogy ez a kifejezés az elmúlt húsz évben lett általánosan használatos. Ha egyeseknek nem tetszik az, hogy valaki rájön a gonosz, leplezett tervükre (összeesküvésükre), arra rásütik, hogy „összeesküvés-elméletet” gyárt.
      Egyszerű, de bevált recept.
      Czakó István

  6. Most jut eszembe:
    a Fidesz nem a kifosztott, nemzeti mivoltaban megalazott magyar embert akarja menteni.Sokkal inkabb elkotelezte magat az izraeli allamnak,mint a sajat nepenek.Azt az 500 ezer izraeli allampolgart akarja megmenteni,akik az izraeli kormany katonapolitikajanak kovetkezteben menekulesre kenyszerulhetnek.
    Nekik tartalekoljak a „pent,paripat,fegyvert”,…no nem a sajat magan zsebukbol…a magyar adofizetok penzebol.
    A ket allam kozotti szerzodest 2004 tavaszan-nyaran fogadtak el az illetekesek.
    Csak a valasztopolgarokat es a szamlat allokat elfelejtettek ertesiteni.
    No latja,ez az igazi keresztenyi konyorulet.Ha megszavazzak a torvenyes magzatirtast,akkor a magyar apronep itt nem kell.
    Fo a takarekossag,legalabb nem kell „foszforbombazni”,ha meg sem szuletik..
    .Kell ennel keresztenyibb cselekedet?

  7. „Tanulságos érdemes
    2009, január 11 – 11:38
    Tanulságos érdemes elolvasni!!
    Talán sokan emlékszünk még arra a pillanatra, amikor a Fidesz vezetői máig érthetetlen módon rohantak neki Oroszországnak a grúz-oszét konfliktus ügyében. Akkor a polgári párt politikusai szóvá tették, hogy milyen felháborító, amikor egy nagyhatalom tankokkal rohan le egy kisebb országot. A háború konkrét kiváltó okáról, az oszétok elleni grúz agresszióról persze a megszólalók – köztük Orbán Viktor, de leginkább Németh Zsolt, a párt külügyi vezetője – nem ejtettek szót.
    Most azonban, amikor Izraelt már az egész világ elítéli, szinte már csak a magyar politika hallgat. Az senkit sem lep meg, hogy az MSZP, az SZDSZ és az MDF néma, hiszen nem számít „polkorrektnek” Izraelt, azaz a zsidókat nyíltan kritizálni. De hogy a Fidesz, és pláne a KDNP is hallgat, az döbbenet. Sőt, a Fidesz dísz-szocialistája, Csintalan Sándor állítólag még Izraellel is ért egyet. Szörnyű bevallani, de Magyarország az egyetlen ország, ahol nincs parlamenti erő, amely határozottan elítélte volna a zsidó hadsereg vérengzését. Ilyenkor válik vitathatatlanul egyértelművé, hogy hazánkban nincs többpártrendszer, csupán az egypártrendszer lett kicsit színesebb.
    A második világháború óta a zsidóság a politikában más megítélés alá esik. Ha egy zsidó hajszál meggörbül, az egész világnak ki kell fejeznie őszinte együttérzését, valamint felháborodva kell követelni az agresszor azonnali és példás megbüntetését. De ha a zsidóság gyilkol halomra gyermekeket, asszonyokat és civileket, nehogy valaki felemelje a szavát! Jaj, annak az antiszemitának! Nyilvánvalóan így gondolkodhat a Fidesz és a leányvállalatává lett KDNP is. Szépen csendben nézik a brutális gyilkosságokról szóló beszámolókat, olvasgatják a híreket, a bennük lappangó emberség még tiltakozik is valahol mélyen, de vállalni már nem vállalják a megszólalást. És ha most valakiben felmerülne a kétely, hogy miért kell a Fideszt bántani, annak ajánlom a barikád.hu képösszeállítását a gázai mészárszékről, a széttépett gyermekekről. Milyen politika az, amely ezt szó nélkül hagyja? Hogyan is bízná az országot, vagy saját gyermekét, unokáját ilyen gyáva, tutyimutyi, felvásárolt és jégszívű pártra?
    Szégyellje magát a Fidesz és a KDNP!!!
    Szabadságot és igazságot Palesztinának (is)!”
    „Végig néztem.
    2009, január 10 – 10:09
    Egy két vélemény. Ez a háború nem háború, ez egyszerüen népirtás. Ugyanaz amit Auschwitzban, Dachauban stb. csináltak. Itt nem kelett a céltömeget szállítani. Polgári lakosság ellen ilyen fegyverekkel, ilyen teljesítménnyel, ilyen gyilkolást folytatni, Ez túl tesz a „holokauszton. A kérdésem csak annyi: Hol a határ az antiszemitizmusés a cionizmus között.
    A másik megjegyzésem, hogy Gaza-ban a technika, értem alatta a telefon, mobiltelefon rendszereket Izraeli cégek kezében van. Jelenleg semmi sem működik. A hiradásokban nem ezek a képek jelennek meg, hanem csak a Tel-Aviv-ból jóváhagyott média anyagok. Az F-12-es gépek,a bombák, a TILTOTT fehérfoszfor rakéták, gyújtóbombák, ezek kizárólag nagyteljesitményü népirtó fegyverek. A palesztínok rakétái ezekhez képest csak szúnyogcsípések.
    Vajon a Thalmud-ban vagy a Thora tekercsekben az ilyen mérvü erőfölény, még belefér az érdekvédelem dimenziójába?”
    „Hit Gyülekezet
    2009, január 11 – 16:33
    Ma délelőtt a vidám vasárnap című műsorban Németh Sándor főmogul határozottan kiállt az izraeli hadsereg Gázai övezetben végzett háborúja MELLETT!!!! Nem tévedés, nem ellene mondott véleményt, hanem mellette.
    A Biblia fő olvasója, magyarázója, Az evangélium értője és hirdetője jogosnak itélte a palesztín lakosok elleni genicídiumot.
    No comment”
    http://www.helikonportal.net/blog/fotok-gaza-haboru-gyerekek#comment-7701
    Kepeket kerestem a foszforbombazott gazai gyerekekrol,asszonyokrol.Nem talaltam,vagy nem vagyok eleg kitarto.
    Stoffan Ur!
    A fenti blogbejegyzeseket olvassa el.Semmi uszitas nincs bennuk,annal inkabb a dobbenet hangja.
    Magam csak annyit kerdeznek Ontol:
    Melyik latvany elviselhetobb?A „kikapart magyar magzat,a megfoszforbombazott palesztin gyermek?Az en fulemben meg mindig CSENG A FIDESZ-KDNP AKKORI HALLGATASA !
    Vagy ez utobbi (marmint a hallgatas) KERESZTENYI CSELEKEDET VOLT?
    Mindenesetre,en az interneten vegignezhettem az akkori jelenideju izraeli „judeo-keresztenyi” cselekedeteket.Kb ket hete ismert elottem az 500 ezer izraeli allampolgar esetleges kenyszeres „befogadasa”,a fent emlitett kondiciok mellett…es szoval en nem akarok a likud testverpartja lenni..es sok jora nem szamitok az izraeli zsidok reszerol,ha oket ide megis behozna a fidesz-kdnp vagy barmelyik part…es mielott meg nekem tamadnanak a szokasos magyar-gyulolok…a tagabb csaladomban vannak zsido emberek..nincs semmi problemank egymassal .
    Nekem csak a „bort iszik es vizet predikal” emberekkel van bajom,illetve veluk sem nagyon…elkerulom oket es elfordulva kopok egyet.
    De ez az 500 ezer betelepulese…azert eleg meggondolatlan elkepzeles volt…a magyar nemzet megkerdezese nelkul, Simon Peres elhiresult..Felvasaroljuk…..a mar napvilagra kerult izraeli zsido emberek sikkasztasai-magyar haverjaikkal kozosen,es meg nincs minden feltarva ,..Isten malmai nagyon lassan orolnek….szoval..ez mind-mind sem „judeo-keresztenyi”,sem keresztenyi cselekedet avagy tett.
    No latja,meg ennyi jutott hirtelen az eszembe.
    …ugy gondolom,hogy a magyar anyak es apak ugyanugy fognak harcolni a szulofoldjukert,mint a palesztin anyak es apak a sajat szulofoldjukert….a Fidesz-Kdnp meg azt csinalhat,amit akar…mondjuk…vegre a sajat nepeert is aggodhatna es gyujthatna gyertyat minden ,artatlanul meggyilkolt magyarert (vegyuk csak az utobbi 21 evet,nem gyoznenk szamolni,es meg karpotlasi jegyet sem kap erte a hatramaradott rokona…).
    Stoffan Ur!Eleg keresztenyi voltam?

  8. Neha az az erzesem,a mediatorveny csak azert kellett a Fidesz-Kdnp-nek,hogy az ilyen velemeny ,mint peldaul az enyem…ne jelenhessen meg.Ok mondjak meg,mi a TILTOTT,TURT es TAMOGATOTT…legfeljebb jol megbuntetjuk…hat nem ilyen volt a Kadar-rendszer is?
    De az igazsag akkor is igazsag marad.
    A gazsag meg akkor is gazsag marad.

  9. „Mi ehhez képest a falopás, s nem kellene-e inkább dicsérni a cigányt, aki azért lopja a fát, hogy megszült gyermeke meg ne fagyjon?” Ez jellemző!! Mostanában valahogy mindig úgy alakul, hogy lépten-nyomon cigánymosdatásba botlunk egy olyan cikkben is,ahol ezt végképp nem várná az ember. Mint Csintalan, akinek egyetlen dolog esett le akkor, mikor a cigány kiskölyök szánkóval az autó elé csúszott és később meghalt, hogy milyen rendesek a szülők, mivel felajánlották a gyermek szerveit. Pedig őket terheli a felelősség a gyerek halálában. Kíváncsi vagyok, hogy büntetőjogi felelősségre vonásuk megtörtént-e.
    És cigány-központ, vagy mi a franc épül az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésére összegyűjtött pénz egy részéből. A következő árvíz már nincs messze. Miért nem oda költik ezt a pénzt ahol igazán szükség van rá? Kíváncsi vagyok, hogy mennyivel lesz kevesebb az a pénz, amit legközelebb összeadnak az emberek.

  10. Kedves Stoffán Úr!
    Ez az írása valóban remek, s teljes szívemből (kivéve a politikai vakságát mutató egy mondatát: „A Fidesz, ha nem változtat ezen a törvényen, akkor felsorakozik Gyurcsány és Vona mellé, akik hitelesen tudnak olyan ostobaságokat mondani, amelyekkel csupán a társadalom egy piciny hányadát lehet szavazópolgárnak megnyerni.”, de ez most lényegtelen) egyetértek Önnel. Magam is készülök egy erről – mármint az abortuszról – szóló írást küldeni a NIF-nek.
    Régóta mondom, hogy ma keresztyén Magyarországról beszélni ostobaság, sőt, hazugság. Ma vannak M.o.-n keresztyének, de az ország, a vezetése legalább 65 éve ateista, sőt az elmúlt 20 évben liberális és/vagy bolsevik!
    Egyet szomorúan fog megtapasztalni az ország, s annak népe, ha nem tér időben észhez, hogy Isten ellen lehet hadakozni, lehet neki ellent mondani, DE NEM BÜNTETLENÜL! Súlyos árat fizet még a magyarság, ha ellenkezik Isten parancsolataival! Már pedig az élet elvétele ellenségeskedés, és a legnagyobb bűn!
    Ne számítsunk semmi jóra az elkövetkező években, hacsak nem kergetjük el az ateista, liberális, hazug, magát ráadásul még keresztyénnek is hazudó politikusokat!
    Czakó István

  11. Kedves Czakó Uram!
    Az egyázi törvénykönyv szerint : – „Aki sikeresen magzatelhajtást végez, önmagától beálló kiközösítésbe esik.” (Can. 1398.)
    Nos, és ennek szellemében mióta az eszmet tudom ellenzem az abortuszt, és hiányolom a hatalmas molinókat a templomok és kolostorok főfaláról, amelyen az abortusz ellen szólítanak fel. Amit a parlamenti pártokról írtam, nevezetesen, hogy ki ki mellé sorakozhat fel, értem a dolgot, de annyit mondanék: Nem azt kell kevesebb gerek szülésére szoprítani, aki megszüli a gyermekét és nem megöli, hanem fel kell venni a versenyt. Ezt tartottam hülyeségnek és Isten ellenesnek Vona beszédében. És elgondolkodom azon, hogy ezek a politusok nem félnek? Hiszen az Úr sokszor a gyermekek bevonásával győzi meg a felnőtteket…

    1. Kedves Stoffán Uram! 😀
      „Nem azt kell kevesebb gyerek szülésére szorítani, aki megszüli a gyermekét és nem megöli, hanem fel kell venni a versenyt. Ezt tartottam hülyeségnek és Isten ellenesnek Vona beszédében.”
      Ezzel maximálisan egyet értek, s a többi itt leírtakkal is! Erről a kérdésről teljesen egyformán gondolkodunk!
      Czakó István

      1. Emberek!! A versenyt nem lehet elvenni. A magyar ember véréből fakadóan nem élősködő fajta. A cigány igen. Ebből az következik, hogy a magyar csak annyi gyereket fog vállalni, amennyit a !saját, becsületes! munkája eredményéből fel tud nevelni. A cigányt nem zavarja, hogy munka nélkül segélyekből neveli a gyerekét. Milyen érdekes, hogy a módszerváltás után gyorsult föl igazán a cigányság szaporodása és ezzel egy időben esett vissza a magyaroké. Ez a verseny felhívás kb olyan, mint az a verseny ahol az egyik induló csak a két lábával, a másik pedig egy motorbicikli használatával indul. És akkor még nem beszéltem arról, hogy a magyar ember 65 éve nem érzi maga mögött a ‘vezetők’ támogatását. A cigány pedig igen. Tessék körül nézni a bűnügyi ítéletek körül. Csak akkor lehet egy kirabolt ember jó, ha hagyja magát kirabolni, megölni és majd utána ő vagy a családja feljelent. Ha megvédem magamat máris én vagyok az elítélt.

  12. és egy a szerecsenmosdató, keresztényinek nem nevezhető KDNP-s magyarázkodásból:
    Kedves Bálint Miklós!
    Hallgatom a híradásokat, amelyek a Szájer Józseffel együtt tartott siófoki sajtótájékoztatómról szólnak. Valahogy nem köszönnek vissza a gondolatok, még az úgynevezett baráti hírforrásokból sem. Megpróbálom hát legalább e körlevél olvasói számára összefoglalni a gondolatokat. A kereszténydemokraták három alapvető gondolatot szeretnének viszontlátni az Alkotmányban. Fontosnak tartják, hogy Istenre hivatkozzék az alkotmány, egyértelműen kiállnak a házasság fontossága és az élet védelme mellett. E két utóbbi azonban nem újdonság, a ma hatályos magyar jog szerves részéről van szó. Márpedig épp e két utóbbi területen indultak meg már bizonyos nemzetközi szervezetek részéről találgatások és támadások. Amikor arról beszélünk, hogy a magzati élet a fogantatástól fogva védendő, nem teszünk mást, mint megismételjük a ma hatályos magzatvédelmi törvény szavait. Attól tehát, hogy ez a mondat bekerülne az alkotmányba, a terhességmegszakításra vonatkozó korlátok és lehetőségek nem változnának. A mai törvény nem felel meg a keresztény elveknek, de hatásaiban közelít feléjük. Amióta ez a törvény érvényben van, jó felére csökkent az abortuszok száma. A törvény még számos olyan lehetőséget tartalmaz, amelyet eddig nem hajtottak végre. Például nem szerves része a közoktatásnak a magzat életére és viselkedésére vonatkozó ismeretanyag, ami nagy mértékben hozzá járulhatna az anyák helyes döntéséhez. Erőteljes tudatformálásra és felvilágosításra van szükség, erre adottak a törvényes lehetőségek. Megfelelő szociális háló, család és gyermektámogatás is elengedhetetlen. A célt, az abortusz mentes Magyarországot, nem tiltással, hanem meggyőzéssel érhetjük csak el.
    Barátsággal köszönt:
    Surján László
    SZÁNALMAS! ISTEN TÖRVÉNYEIT MAJD(!) BETARTJUK… DE ÉNEKELJÜK, HGY MEGBŰNHŐDTE MÁR E NÉP…. Keresztény szemmel és ésszel ez minősíthetetlen is egyben.

    1. Ehhez a témához nem sok köze van már a Kereszténységnek. Sajnos.
      Egyetértve Surján úrral a tiltás nem megoldás, mivel az átlag magyarnak minden tiltástól borsódzik a háta. Rögtön a kiskaput keresi, és meg is találja. (Elmegy egy másik országba ha megteheti és kész.)
      Ami viszont a meggyőzést illeti sajnos, utópia. Mire sikerül meggyőzni már általában késő, de ekkora ellenszélben szinte lehetetlen.
      A kiváltó okokat kell megszüntetni. Törvénnyel büntetni kell, és nem védeni a szélsőségeket,a melyek idáig juttattak bennünket. (most nem a” hivatalos szélsőségekre” gondoltam.)
      A világon békeidőben semmi nem követelt annyi emberéletet mint a jelenlegi „liberalizmus” agresszív értelem és érzelemmentes életmintája. Viszont bátran kijelenthetjük, hogy részben a kereszténység gyengeségének köszönhető ily mértékű térnyerésük. Szinte végig asszisztálták a család , házasság, élethez való jog és más alapnormák szétverését. ( Csak egyszer tiltakoztak volna, hangosan és nyilvánosan pl. a buzik magamutogató felvonulása ellen. A civileket a rendőrség szétkergetheti, de az egyházat talán csak nem? ) Ahhoz, hogy változtatni tudjunk, elsősorban meg kellene szüntetni a célirányos liberális rombolást. Amennyiben úgy gondolják , hogy az ehhez vezető út a KDNP zsidó tagozatán keresztül vezet, gondoljanak csak arra mekkorákat nevetünk az MSZP hívő tagozatának hallatán. Efféle megoldásokkal, teljesen hitelüket veszítik.
      Az ember egy olyan lény mely fogantatása pillanatától génjeiben magával hordozza a helyes utat, csak meg kellene védeni attól , hogy szellemi és anyagi kifosztásuk érdekében, beteges népségek rátelepedjenek.
      Úgy látom, hogy ebben az országban feslő szinten mindenki kerüli a valóságot.

      1. Kedves Baldrick!
        Abortusztörvények és katolikus politikusok – mit mondott II. János Pál pápa?
        „Az abortusz és az eutanázia tehát olyan bűntettek, melyeket semmiféle emberi törvény nem tud legitimálni. Az ilyen jellegű törvények nemcsak hogy nem kötelezőek lelkiismeretben, hanem egyenesen a lelkiismereti alapú ellenállás súlyos és kifejezett kötelezettségével járnak. (…)…”
        http://vatikanifigyelo.freeblog.hu/archives/2011/02/12/Abortusztorvenyek_es_katolikus_politikusok__mit_mondott_II_Janos_Pal_papa/
        Legyen a szavatok igen – igen, nem – nem!
        Az, már más kérdés, hogy a teljes tiltással együtt valóban az okok megszüntetésére kell törekedni.

  13. Tisztelt Czako Istvan!
    Ezeket irtam:
    „A kereszteny magyar szegenyember sohasem vetemedik FEKETEGALLEROS MEGELHETESI BUNOZESRE..
    Inkabb ehezik,fazik.Amibe akar bele is halhat.
    A magat keresztenynek vallo,magyarul beszelo nagyobb gyakorisaggal valik FEHERGALLEROS BUNOZOVE.
    Ez sajat tapasztalat,nem penzert hamisitott statisztika.
    Hat,ennyit tudok mondani az On altal emlitett keresztenysegrol.”
    Ujra olvasvan ,nem erzekelem,hogy altalanositottam volna a „fehergalleros bunozokre”utalva.
    Orulok annak,hogy Onnek olyan szamitogepe van,amely magyar billentyuzetu.Nekem sajnos ilyenre nem futja.
    Annak is orulok,hogy eszreveszi a stilisztikai hibaimat.
    Tisztelt Czako ur!
    Senki erdemeit el nem vitatom!Szeretnem ha tudna:nem vagyok „versengos tipus”.Igy oszinten tudok orulni a masik ember szellemi-erkolcsi nagysaganak.Szamomra peldakepek ok.Sajnos,eloben keveset latok kozuluk…sokkal inkabb a himezo-hamozo-kint is vagyok-bent is vagyok…stb.feleket.
    Amennyiben itt,Magyarorszagon a fentebbi hozzaszolasaimban jelzett problemak „elesben megjelennek”…engem legkevesbe sem fog erdekelni a helyesirasi vagy stilisztikai hianyossag.Sem az enyem,sem a mase.
    Annal inkabb fog erdekelni az,hogy a magyar szulofoldemet,a magyar anyakat-apakat-gyerekeket hogyan lehet menteni,eletben tartani…az ideiranyitott kulfoldi allampolgarokkal szemben.
    Megegyszer:Nem allitottam,hogy minden igaz magyar kereszteny FEHERGALLEROS BUNOZO lenne.
    Kerem,olvassa ujra a kerdeses szovegreszt.
    Koszonom.

  14. Mindenkinek !
    Ha a társadalmon belül, a megtermelt javak elosztása megközelítőleg is igazságos lenne, jutna mindenki számára „elegendő”, ez a vita nem zajlana. Senki nem akarja megérteni azt, hogy ez a dolog nem elveken, világnézeteken áll, vagy bukik, sokkal inkább az egyén jövőképén , biztonság érzetén, múlik. ha van optimista világkép, a normális ember szüli a gyereket Ha nincs,csak a megélhetési gyerekvállalók teszik ezt mert vagy nem tudnak vagy egyszerűen nem is akarnak dolgozni és a családi pótlék az állandó bevételi forrás melyből megélnek így vagy úgy -igaz a felcseperedő nemzedék sorsa cseppet sem izgatja őket.Tehát nem kell ahhoz semmilyen törvény hogy a normális ember neveljen gyermeket. Erős tisztességes gazdaság kell, amiben nagyjából kiszámítható a jövő, és hülye abortusz törvény ide vagy oda jönni fognak a kis magyarok.Sajnos ez nincs, és hiába hívő keresztény valaki az élet törvényei a leg erősebb törvények, ha tetszik ha se.

  15. Amugy en is keresztenynek vallom -erzem magam.Ez nem erdem,beleszulettem.Magyar keretenynek szulettem,es ebbe nem fer bele a magzatgyikossag,gyermekgyilkossag,barmilyen szinu-faju ember megalazasa(eletenek kioltasa).
    De belefer sajat szulofoldem,magyar testvereim vedese,ovasa….
    Nem fer bele:sem a „feketegalleros”,sem a „fehergalleros”megelhetesi bunozes.
    Nem vagyok jaratos a magyarorszagi egyhazak politikai dolgaiban.Isten elott mindannyian egyenlok vagyunk…,de neha egeszen furcsa allasfoglalasokat (allast nem foglalasokat) tapasztalok a felsobb egyhazi vezetok reszerol.Ne akarjon provokalni,tobbet errol ugysem irok.Nekem csupan jozan paraszti eszem van,nem kifinomult jogi kepzettsegem…Az utolso magyar hiteles fopap szamomra :Mindszenty Jozsef,aki eletevel tett tanubizonysagot mindarrol,amit gondolt es hirdetett a magyarsaggal (a rabizott nyajjal) kapcsolatosan.

  16. Nem igazán értem a hozzászólásokat. Aki szemmel tartotta a KDNP történetének alakulását, láthatta, hogyan vált belőle egy malterkeverő viperafészek. Minden keresztényt kiszorítottak, legfeljebb mutatóba maradt egy – két díszpéldány, aki enyhén fogalmazva olyan balga, hogy nem lát át a szitán. A Kurva Demokrata Törpe Párt egyébként, főleg Semjén Zsolt megélhetését biztosítja, meg egypár olyan emberét, mint Harrach Farizeus Péter. Mindennek szükségképp megvan a maga elégséges oka. Van képe a társadalomra tolni az árulást!
    A Fityeszről meg csak annyit, hogy liberális kutyából sose lesz keresztény szalonna. Jó reggelt a kereszténység hős védőinek. Jobb később, mint soha.
    Ha most valóban keresztyén valaki, sürgősen imádkozzon értük, ahogyan az életlehetőségét is feláldozó 6 millió hősi kis lelkecske tette, hogy gyilkosaik is üdvözülhessenek.
    Ők a mi betlehemi kisdedeink, akiknek hálával tartozunk!

  17. Baldrick -nek:
    „A világon békeidőben semmi nem követelt annyi emberéletet mint a jelenlegi “liberalizmus” agresszív értelem és érzelemmentes életmintája. Viszont bátran kijelenthetjük, hogy részben a kereszténység gyengeségének köszönhető ily mértékű térnyerésük. Szinte végig asszisztálták a család , házasság, élethez való jog és más alapnormák szétverését. ( Csak egyszer tiltakoztak volna, hangosan és nyilvánosan pl. a buzik magamutogató felvonulása ellen. A civileket a rendőrség szétkergetheti, de az egyházat talán csak nem? ) Ahhoz, hogy változtatni tudjunk, elsősorban meg kellene szüntetni a célirányos liberális rombolást. Amennyiben úgy gondolják , hogy az ehhez vezető út a KDNP zsidó tagozatán keresztül vezet, gondoljanak csak arra mekkorákat nevetünk az MSZP hívő tagozatának hallatán. Efféle megoldásokkal, teljesen hitelüket veszítik.
    Az ember egy olyan lény mely fogantatása pillanatától génjeiben magával hordozza a helyes utat, csak meg kellene védeni attól , hogy szellemi és anyagi kifosztásuk érdekében, beteges népségek rátelepedjenek.
    Úgy látom, hogy ebben az országban feslő szinten mindenki kerüli a valóságot.”
    Koszonom a vilagosan keresztenyi hozzaszolasat!
    Magam is igy gondolom,de ily frappansan nem voltam kepes megfogalmazni.
    Maradok:
    tisztelettel On irant;
    es koszonom.

  18. Ejnye Stofanek! Mi ez az elhajlás a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől?
    Bírálgatunk, bírálgatunk?
    Nem ezt várja tőled a Kedves Vezetőd és a Párt!

  19. Erdemes rakeresni,ugyanis a megszuletendo kereszteny-magyar gyermeknek enni is kell.A sajat szulofoldjen,osei tulajdonaban levo foldben termett.egeszseges,jo minosegu termenyekbol keszitett ennivalot.
    De ugy tunik,csak a zsido es cigany karpotolhato,A magyar,sem 1919,sem 1920,sem 1947-1989.sem 1990-2011 kapcsan nem.
    Nincs itt valami „vegzetes kettosmerce”?
    Termeszetesen a magyar nemzet karara?

  20. Felszolalt-e e tudatos nemzetirtas ellen a magyar felsobbszintu egyhazi vezetes?
    Jomagam nem tudok rola.Pedig keresgeltem epp eleget ezugyben a neten.

  21. „Az eltelt 20 év egyik legnagyobb csalása a privatizáció volt. A privatizáció alapját a kárpótlás intézménye jelentette, ami tulajdonképpen az emberek becsapását tette legálissá. Mindez jogilag úgy nézett ki, hogy az alkotmány rögzítette a tulajdonhoz való jogot. Erre való hivatkozással vezették be a kárpótlás intézményét amit az Alkotmánybíróság úgy értelmezett, hogy az állam ne materiálisan adja ki (pl: föld, ház, üzlet), hanem az állam belátása szerint értékpapírban, járadékban vagy szolgáltatásban adjon kárpótlást a volt tulajdonosoknak. Ezzel az alkotmány alapján alanyi jogként megjelenő tulajdonjogot a Polgári Törvénykönyv kötelmi jogrendszerébe emelte át a kárpótlási jegyekkel az egész jóvátételi szándékot. Ez jogilag nehéz helyzetbe hozta a volt tulajdonosokat, mert az alanyi jogot, amit a Földhivatal közhiteles nyilvántartása alapján egyszerűen lehetett érvényesíteni, a kötelmi jog bonyulult útvesztőibe irányította át az Alkotmánybíróság (Sólyom Lászlóék).
    Ugyanis a tulajdonjog alkotmányban rögzített volta és annak érvényesíthetősége a polgári jogban az AB állásfoglalása szerint materiális formában nem kell egyezzen. Vagyis a föld nemcsak föld lehet, hanem azzal egyenértékű értékpapír is. Persze az értékpapírra sokmindent lehet vetni, de búza sosem fog kikelni belőle. A kérdés az, mi volt a célja a föld értékpapírral való helyettesítésének? ”
    http://www.lelkiismeret88.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=321:a-nyugdijpenztari-vita-lenyege&catid=82:gazdasag&Itemid=59
    Jomagam a fentiek alapjan mar kiss-,de meg nem teljesen- vilagosabban latom az elmult 21 ev velunk megtortent „esemenyeit”.

  22. Tovabba,tartok attol,hogy a meghirdetett alkotmanyozas es ennek kovetkezteben eloallt „uj alkotmany” ugyanolyan csalas lesz,mint a fentebb olvashato „privatizacio”.
    Szamomra a PRIVATIZACIO=a MAGYAR NEMZET TUDATOS,MEGTERVEZETT ANYAGI-ERKOLCSI-SZELLEMI KIRABLASA.
    Ebben pedig az elmult 22 ev osszes partja,felsobb szintu tisztsegviseloje es termeszetesen kormanyai,parlamenti kepviseloi bunreszesek.Akar tudtak errol,akar nem.Ez utobbiak a johiszemu birkak,akikre Sztalinnak is szuksege volt,de csak addig,mig a rajuk rott feladatokat elvegeztek.
    Ez az en velemenyem,..

  23. Mar csak 1 kerdesem maradt:
    HOL VANNAK A MAGYARORSZAGI,FELELOSEN
    TENNI IS TUDO KERESZTENYEI,
    AKIK SAJAT NEPUK VEZETESERE VALLALKOZTAK,
    ES ENNEK A MUNKANAK NEPUNK JAVAT
    SZOLGALO EREDMENYEIT LATHATJUK IS
    ??????????

    1. Nagyrészt a Jobbikban, de szétszórva a társadalom különféle vezető pozícióiban, kedves hosszú nevű hozzászóló. Mert azért vannak tudja és az evangélium szellemében tevékenyek is, csak nem harsogják tele az országot.
      Nem a jobbikosokon múlt, hogy nem kerültek kormányra, Ők mindent beleadtak, hanem a választó polgárokon.
      Kérdezze meg őket:
      – mért maradtak otthon
      – miért nem használják az fejüket
      – miért csak a Jobbiktól várják a sült galambot
      – miért vesznek be minden cumit, amit a malteresek suttogó propagandája terjeszt
      – miért tartják magukat felébredteknek, ha állandóan beleesnek azokba az aktuális csapdákba, amikről hosszasan kifejtve értekezni szoktak
      – miért csak mások szapulására futja, miért csak a fotelból tudják osztani az észt, miért csak a partvonalról tudják kiabálni, hogy „hülye a bíró”
      – miért kell minden jót, miden elért eredményt, minden tevékeny embert állandóan kritizálni saját tehetetlenségük és tehetségtelenségük álcázása végett
      – miért irigykednek mások megérdemelt sikereire
      – miért mindig más a felelős
      – miért ilyen restek, ostobák, műveletlenek, agymosottak
      Magyarország helyzetéért felelős minden magyar, Ön is, csak eltérő mértékben!
      Nem is olyan sokára, nagy valószínűséggel számonkérés lesz!

  24. Tisztel Adminok! Koszonet es keres…
    Koszonet:A kerdeses videok linkjeit tettek lathatova.
    Aki tenni is akar es elegge kivancsi,igy is megtalalja.
    Keres:Ha mar atszerkesztik a hozzaszolasokat,tegyek ezt minden hozzaszolassal.
    Az en hozzaszolasaim nem ugy lettek atszerkesztve,ahogy a tobbieke.
    A Csako Istvannak irt valaszom nem az o hsz-e utan szerepel.
    Idorenben -eloszorre -szamtalan olyan gondolatot vetettem fel,mely gondolatok elobb jelennek meg (a szerkesztes folytan!) mas,nalamnal kesobb beirt hozzaszolasban.Igy azt a latszatot keltve,mintha nekik jutott volna eszukbe legeloszor ennek leirasa hsz formajaban.
    Mivel en nem „ekkora nagy okossaggal szulettem”…szoval csak ragadt ram mastol szarmazo gondolat is..nem az elsobbseg „dicsoseget ” ohajtom.
    Csupan a tisztesseges ,mindegyik hsz-re vonatkozo elbiralast kerem,sot ragaszkodam ehhez.
    A tisztesseg egyebkent is a valoban magyar ember alapveto tulajdonsaga–legalabbis szerintem–.
    Ha megteszik,KOSZONOM.
    Ha nem teszik:
    Attol az igazsag meg igazsa marad.
    A gazsag pedig gazsag marad.
    …mert a bun,az csak bun marad…barki barmit is mond…

    1. Kedves Olvasónk!
      Nem értem, mi a problémája? Leírtam a beérkezett hozzászólása időpontját, kezdő szavait, majd ugyanígy Czakó válaszát, és az ön (új hozzászólásként írt) viszont-válaszát.
      Nem értjük, miféle átszerkesztésre gondol, mert mi vagy csak engedélyezzük (esetleg helysírási szempontból – ha van időnk – javítjuk) vagy megjegyzést fűzünk hozzá, de tartalmilag soha semmit nem változtatunk, s ezek nem befolyásolják az időrendiséget, ugyanis a beérkezés sorrendjében engedélyezzük (ráérő időnkben) a hozzászólásokat.
      Mivel Ön nem a „Válasz” lehetőségre kattintva válaszolt Czakónak, hanem írt egy új, neki címzett választ, így az új válasz az engedélyezéskor, a neki megfelelő helyen jelet meg. Időnként megtámadnak bennünket alaptalan dolgokkal (pl. átszerkesztés, sorrend módosítás – amit a mi nem is tudunk befolyásolni, miért is tennénk? -, vagy hozzászólás törlése,…), s eddig mindig kiderült, hogy a reklamáló figyelmetlen volt. Azért nekünk sem esik jól, ha alaptalanul vádolnak. Íme a időbeli sorrend:
      Az igazat mondd,ne csak a valodit…, on 2011/02/12 at 03:22 (A magyar nemzet vagyonat elprivatizalok…)
      Erre Czakó válasza: Czakó István, on 2011/02/12 at 10:00 (Olvasom a jobbnál jobb…)
      Az igazat mondd,ne csak a valodit…, on 2011/02/12 at 15:35 (Tisztelt Czako Istvan!…)
      Üdvözlettel: Híradmin

  25. jav.:Czako,idorendben.
    Ha veszi a faradsagot az olvaso,a beirt hsz-ek idopontjat figyelemmel kiserve….a stikli avagy LOLAB ugy is kiderul.
    Csak nem minden olvaso nezi a hsz beirasanak idopontjat.
    Udvozlettel :Az igazat mondd,ne csak a valodit…nicknevu

  26. jav.:meg igazsag marad , ugy is kiderul illetve kilog.

  27. Stoffán egy nagy provokátor!
    Én is élek ezzel az eszközzel néha, mert a letargiába sülyedt és/vagy elkényelmesedett, begyepesedett népet/nemzetet meg lehet próbálni ezzel a módszerrel is ébreszgetni!
    Ez pont olyan, mint amikor a podvás seggű közíró székére, amint éppen leülni készül, egy hitványkodó unoka egy marék rajzszeget szór!
    Egyből megszünik a szaggató isiásza, kö7szvénye és egyéb nyavalyája!
    Stoffán Uram, adja isten, hogy minden provokációjára ébredjen fel legalább 1000 magyar! És akkor azt kívánnám, hogy legyen bőkezű/tollú író, s egyik provokatív cikkér írja a másik után!
    Ha nem tudnám, hogy mekkora fantáziával áldotta meg a teremtő, akkor merészelnék 1-2 témát javasolni:
    -Próbálja meg a következő cikkeiben pl. Orbán Viktort feltüntetni legalább félistennek!
    -Amint az első magyar zsidónak meggörbül egy hajaszála, tegye közhírré, hogy bánatában megszaggatta a ruháját!
    -Ezek után logikusan következik, hogy a sakterhez megy és megmetélteti magát!
    -…
    Leállítom magam, mert kis fantázáért nem kell szomszédba szaladjak, de ezeket a témákat tényleg mérlegelnie kellene, ….
    Adjon magának a Jóisten kitartást a céljaihoz: a magyarok ébresztéséhez!

  28. Egy dolog, ami kiviláglik mindegyik hozzászólást olvasván: „Ha a bölcs és becsületes polgárok lemondanak arról, hogy saját maguk irányítsák a polisz életét, akkor az lesz a büntetésük, hogy ostobák és gazemberek fognak uralkodni rajtuk” – (Platón) Nálunk a „gazember”-en van a hangsúly, a sok ostoba meg kiszolgálja ezeket a gazembereket.

  29. Tisztelt Hiradmin!
    Onnek igaza van!
    Nem a valaszra kattintottam.Fogalmam sem volt arrol,hogy ezzel elkerulheto az altalam kifogasolt helyzet.
    Az idosebb korosztalyhoz tartozom,nem a netes vilagba szulettem .Az autodidakta tanulasi mod hosszabb ideig tart,mint gondoltam .
    Tehat,EN HIBAZTAM,NEM ON / ONOK !
    ELNEZESUKET KEREM!!!!
    Koszonom.

  30. Tisztelt Gandalf !
    „Mert azért vannak tudja és az evangélium szellemében tevékenyek is, csak nem harsogják tele az országot.”
    Hat akkor itt az ido,harsogjak tele az orszagot!
    Ugyanis a baranyborbe bujt farkas mar bent van a hazban……es javaban garazdalkodik…a kisgidak anyja meg meg nem erkezett haza!
    Talan ismeri a „gidas” meset.
    Amit en megtehetek nemzetmentes ugyben,azt eddig is megtettem.Ezutan is tenni fogom.
    Udvozlettel: hossz.nevu

    1. Kedves Az igazat mondd,ne csak a valodit…!
      Örülök, hogy Ön tevékeny ebben a kérdésben és biztos vagyok benne, hogy ki is fog tartani.
      „Hat akkor itt az ido,harsogjak tele az orszagot!”
      A keresztények Jézust próbálják követni.
      Jézus sem harsogta tele a világot, pedig a zsidó nép akkor a rómaiak igáját nyögte. Nem népét felszabadítani született le.
      Jézus nem lázadt a világ rendje ellen, „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré..” Legfeljebb elkerülte.
      Ugyanakkor nem engedett az Isten „követelményeiből”, „… és Istennek, ami az Istené.”
      Inkább hagyta, hogy megöljék. Önként vállalt áldozatával példát mutatott!
      A kezdetekkor (bűnbeesés) elindult vak erőt, csak az önkéntes áldozat morzsolja fel. Más megoldás nincs. Ha lenne, arról tanított volna!
      Most az egész emberiség kerül a keresztre. Kibúvó senki számára nem lesz.
      Mindenki áldozat lesz. A kérdés csak az, hogy önként, vagy magába roskadva, kényszer alatt.

  31. Tisztelt Mindenki!
    Túlzás a keresztánységet, annak hitbeli kérdéseit egy egész országra kiterjeszteni. Melyik a jobb: egy magzatot életben hagyni, hogy aztán elviselhetetlen körülmények közt éljen, vagy ha valaki felkészülten és megfontoltan dönt gyermekvállalás mellett? A nem keresztényeket kényszerítik egy olyan dologra, mely a saját testükkel, életükkel kapcsolatos egy olyan vallás által, mely bár nagy múlttal rendelkezik, sokan nem ebben hisznek. Helyettünk akarnak dönteni, megmondani mi a jó nekünk ahelyett, hogy azt saját magam eldönthessem. Kísértetiesen emlékeztet valamire, ami nem a szabad akarat:)
    Üdvözlettel: Egy aggódó fiatal

    1. Kedves egyfiatal!
      Mivel a magzatelhajtás emberölés, így nemcsak keresztény szempontból törvényellenes.
      A magzat megölése ugyanolyan életellenes tett, mint bármely más gyilkosság.
      Ez emberi szempontok szerint is így van!
      Ezt csak logikusan át kell gondolni!
      A probléma az az, ha valaki egy elindult életre nemet mond. Ez nem csak a szülők joga. Joga van annak a kis lénynek is , aki Őket választotta.
      Persze hit nélkül ez nem megy.
      Nem láttam még olyan nagy családot, ahol a gyermekek alapvető dolgokban hiányt szenvedtek volna, akár a külföldi nyaralást is beleértve. A nagycsaládosok ugyanis példamutatóan segítik egymást, akár a határokon átívelően is.
      Ismerek például olyan baráti társaságot is, ahol szintén több gyermek van az átlagnál és Ők például baráti körben osztják meg a gyerekholmikat.
      Ez bizony elgondolkodtató dolog!
      Ezenkívül sajnos egyre többen vannak olyanok is, akik szívesen magukhoz vennének egy – két gyermeket, ha a vér szerinti szülei lemondanak Róluk.

  32. Kedves „egyfiatal”!
    Mondhatnám, hogy el vagyok szomorodva. Amiatt, hogy vannak olyan fiatalok, akiknek fogalmuk sincs az Isten parancsolatairól. Ehelyett inkább örülök, hogy íme, vannak még fiataljaink, akiknek beszélnem kell az Istenről, arról, hogy Ő szereti, terve van vele, s örök, boldog életet akar neki adni. S a teremtő Istennek terve van az életével. Ezért születhetett meg! (Gondoljon az eltervezett, várt, sőt akart gyermekekre, akik magzati korban meghalnak!)
    Én nem akarom Önnek megmondani, hogy mi jó Önnek, hanem arról beszélek, mi az Isten akarata, parancsolata! Már pedig Ő azt mondta: „Ne ölj!”. A magzatgyilkosság pedig ölés, teljes mértékben!
    Természetesen Ön szabad akaratából dönthet, mit tesz, ha vállalja a felelősséget! Már pedig ezt meg fogja kérdezni Krisztus azon az utolsó elszámoltatáson! Akár hiszi, akár nem.
    Nem kell hinnie Krisztusnak, Istennek se. Csak legyen „bátor”.
    Üdvözlettel: Czakó István

  33. Kedves Gandalf!
    Szavaidból úgy veszem ki, hogy szűkös határok között mozogsz a nagycsaládosokat illetően. Nemhogy a nagycsaládosok, de még a kiscsaládosok se engedhetnek meg maguknak akár egy hétvégi kiruccanást a rokonokhoz (külföldi út???) és igenis sokak nem rendelkeznek megfelelő alapokkal egy boldog élethez. Ezt nem nehéz belátni.
    Én úgy vélem amíg az én testem része a magzat, addig én döntök „magamról”. Sajnos csökken a lakosok száma, de ezt nem így kell megakadályozni. Elindul terhességkor egy biológiai folyamat bennem persze, amiből késöbb élet lesz, de mégis ki tudná megmondani mikortól rendelkezik önálló tudattal, lélekkel ténylegesen. Az orvosok szerint 12 hét. Ez egy megalapozott, logikus elgondolás. (Ne vágjam le a hajam, mert abban is élet van?)
    Kedves Czakó Úr!
    Nem szeretnék hitvitázni, éljen úgy ahogy jónak látja, énis ezt teszem. Talán egyszer megtudjuk mi az igaz.
    Üdv.:egyfiatal

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük