KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Konstantinápoly (vagy Sztambul)-szindróma, és ami – pontosabban, aki – mögötte van: Isaura!

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Most mondjam azt, hogy röhejesek vagyunk?

Azt mondom, hogy röhejesek vagyunk.

Darab idővel ezelőtt, amikor a dél-amerikai szappanoperák azóta végeláthatatlan áradatának első „fecskéjeként” a fehér rabszolgalány Isaura, valamint elmaradhatatlan csatolt részei, élükön a kegyetlen Leoncióval bekopogtattak a magyarországi lakások tévéképernyőire, még újdonságnak számított itthon a szórakoztatásnak ezen válfaja.

Így utólag az ember megmosolyogja, ahogy az államszocializmus szolidaritás eszméjén nevelkedett dolgozó proletariátus kollektív gyűjtést szervezett fent nevezett rabszolgalány kiszabadítása (megváltása?) érdekében. Sajátos kontrasztja volt ez az akkori magyarnak nevezett országnak és a benne élő – Horn Gyufa kedvenc szavajárásával – lakosságnak. Az ember azt hinné, hogy ezen azért már jó ideje túl vagyunk, erről a szintről valamivel több mint két évtized távlatából azért csak elemelkedtünk már, ha nem is többel, de legalább egy jottányival. Közben meg kiderül, á, dehogy.

A netextra.hu oldalán megjelent anyagból idézünk:

SZULEJMÁN – FELHÁBORODÁS AZ RTL KLUB ELLEN!

Utoljára Isaura felszabadításáért fogott össze ennyire a tévénézők tömege. A felháborodott nézők ugyanis minden lehetséges módon tiltakoznak az RTL Klubon futó Szulejmán sorozat szüneteltetése ellen.

Ahogy már kiderült, a kereskedelmi csatorna a saját gyártású műsorai miatt szűnteti meg a népszerű sorozatokat, pl: a Dr. Csont, A mentalista, a Taxi, A helyszínelők és a Szulejmán is lekerül képernyőről. Kolosi Péter programigazgató szerint „nagy események” történnek ősszel a csatornán.

Több se kellett a Szulejmán rajongóinak, akiket valószínűleg hidegen hagy a Celeb vagyok, ments ki innen!, és sokkal szívesebben néznék inkább kedvenc török sorozatukat. Tiltakozásuk jeléül „Tiltakozunk RTL” néven saját Facebook csoportot hoztak létre, melyre folyamatosan jönnek az elégedetlenkedő kommentek”

Asszem ilyenkor ugrik be elsőre az urbánus frazeológiában (városi szóhasználat) a túlmediatizált (értsd: a média csecsein naphosszat kitartóan csüngő) társadalmi csoportok jellemzésére használatos, az „RTL népe” kifejezés.

És tényleg!

Merő véletlen csupán, hogy a Szulejmán című sorozat éppen ezen a csatornán fut, itt a kereskedelmi csatorna plusz monstre (szinte soha véget nem érő) dél-amerikai szappanopera sorozat alkotta kettős halálos kombinációjára utalunk, természetesen.

És akkor néhány a gyöngyszemek közül:

„- „a Szulejmánt akarjuk!!!!!!!!! ez az egyetlen amit még tv-n nézek…”

– „Na, ki kíváncsi a jó pénzért majomkodó pillanat emberekre celebekre csupa kis betűvel.”

– „Szulejmant akarunk!!!! Nem erdekelnek a celebek!!!!”

– „Külföldön élek és 1 éve pár honapja 1 alkalommal sem hagyom ki a Szulejmánt minden héten képes vagyok 20km utazni, hogy megnézhessem plusz fizetek érte!”

 

– „Na én többet nem nézem az RTL-t! Remélem a gatyájuk is rámegy a reklámadóra!”

– „Nem szoktam kommenteket írni, de ez már tényleg felháborító!! Bugyuta, hülye idióta senkiházi celebeket kell mutogatni?? Most komoly, hogy erre nagyobb igény van mint egy Szulejmánra??? Jesszus hova süllyedünk?”

Mit lehet erre mondani?

Így elsőre nem is nagyon jut szóhoz az ember. Másodjára meg talán csak annyit, (lásd a kereskedelmi csatornán a Mónika-showban szóhoz jutó államalkotó kisebbségit), hogy drága tezsvérim (ez alatt úgy nagy általánosságban honfitársainkat érti), ez azé’ odabasz ám, de kőkeményen! Ezúttal is, amolyan rendszerszinten, természetesen!

Általában a 907-es Pozsonyi csata kapcsán veszik elő a ma használatos történelemtanítást, felhívva a figyelmet arra, hogy lényeges dolgokat kihagynak belőle, de ami talán még ennél is szembetűnőbb, a nebulókkal valahogy mindig csak a vesztes történelmi pillanatokat ismertetik meg, érdekes módon csak ezek kerülnek bevésődésre.

És akkor jön ez a sorozat, ami megint az egykori ellent népszerűsíti. Persze hiába kesergünk ezen, hiszen Szulejmánról készült sorozat – még akkor is, ha szappanopera stílusban – Zrínyiről meg nem. Azért említem pont Zrínyi Miklóst, mert mit ad Isten, Szulejmán Szigetvár ostroma közben, igaz betegség okán, de éppen ott halt meg 1566. szeptember 6-án.

Egyfajta posztmodern Stockholm-, vagy fogalmazzunk inkább úgy, Sztambul-szindróma. Allah eressze hosszúra életed nemes fonalát, effendi!

De a dolognak itt még nincs vége!

„Természetesen a Facebook Szulejmán csoportján is özönlenek a reklamációk. A fanatikusok azt is kilátásba helyezik: addig nem tántorítanak, míg a csatorna nem enged követesüknek, és műsorra nem tűzi a sorozat folytatását.

A Szulejmánnak egyébként óriási a népszerűsége – hazánkban több mint 110 ezer Facebook rajongója van – de számtalan arab ország és még Kína, Oroszország és Izrael is megvette a sugárzási jogokat.

2011 és 2014 között 139 epizód készült belőle, így tartogat még fordulatokat és könnyfakasztó jeleneteket a nézők számára. Egyelőre attól nem kell félniük a producereknek, hogy a sorozatot lapossága miatt jobb lett volna hamarabb befejezni.”

 

Milyen is ez a mi népünk? Hova jutottunk? Van-e még lelkiségünk akkor, amikor többszázezres, de az is lehet, hogy milliós tömegek az egykor hazánkra támadó török hadvezérről szóló sorozatért vannak oda rajongásig? Csak reménykedünk benne, hogy a hont egykoron éppen ezek ellen hősiesen védelmező nemes lelkű magyarokért is rajonganának, és legalább ennyire követelnék őket, ha róluk is készülnének televíziós sorozatok.

De nem készülnek!

A Szulejmán, de még inkább a sorozat nézőinek reagálása mutatja meg igazán jól, mennyire indokolt volt a szóhasználatom, amikor néhány mondattal ezelőtt a kereskedelmi csatorna és a monstre dél-amerikai szappanopera kettősét „halálos kombinációnak” neveztem.

Emlékeznek még a Szomszédokra? Akkor még úgy hítták: „teleregény”. Naiv gyermeki ártatlansággal és rácsodálkozással próbálták menteni a menthetetlent. Meg hát nem is értettek akkor még a dolog üzleti részéhez. Aztán jött a „Barátok közt” a „Jóban, rosszban” meg a többiek. A sárgolyó túloldaláról azóta beáramlott rengeteg szemétről már nem is beszélve.

De mindegy is, milyen nevet adunk a gyereknek. Akármilyen rossz is az adott sorozat, éppen hogy csak súrolja a nézhetőség határát, nem az a lényeg! A lényeg a napi rendszeresség, az állandóság, a kiszámíthatóság, mely biztonságérzetet és stabilitást ad. És még valamit! Minden nap, mindig ugyanabban az időben megadja a nézőnek az ún. virtuális családtagot! Sőt! Családtagokat! Mindenki kiválaszthatja a neki legszimpatikusabb szereplőt, a számára legkedvesebb karaktert. Mivel minden nap találkozunk velük, és hajszálpontosan mindig ugyanabban az időpontban – gondoljunk bele, talán még a saját, igazi, élő családtagjainkra sem számíthatunk ennyire „halál”pontosan! – egyszerűen megszokjuk őket, hogy ne mondjam, az életünk részévé válnak. És ez a leglényegesebb momentum! Itt ragadják meg a néző grabancát és többé már nem is eresztik el!

A szó legszorosabb és mindenféle értelmében média-rabszolgává teszik őket.

Pedig ott a távirányító, elvileg a mi kezünkben lenne a döntés, egy gombnyomással el-, vagy kikapcsolhatnánk, de a nézők túlnyomó többsége mégsem teszi ezt meg!

A Szulejmán ennél is tovább megy egy lépéssel! A napi rendszerességgel, mindig ugyanabban az időpontban jelentkező, szinte soha véget nem érő folytatások százaival megszeretteti velünk az ellent! És ezért nagyon veszélyes! Ma már senki nem csodálkozna azon, ha a sorozatot figyelemmel kísérő gyermek beszólna, mondjuk történelemórán a tanárnak, hogy ez meg ez nem is így van, mert a sorozatban nem ezt látta.

A Photoshop és a modern hálivúdi látványfilmek világában szinte lehetetlen megkülönböztetni a valóságot a fikciótól. Az elbutított, gondolkodásra képtelen, fogyasztói ösztönlénnyé degradált népesség akkor sem veszi észre az üzenetet, ha az ordítva „jön le” a képernyőről vagy a mozivászonról. Manapság is készülnek olyan filmek (a teljesség igénye nélkül csak kettőt említenék: Az év embere – 2006-os film, a nemrég elhunyt Robin Williams-szel a főszerepben, a másik pedig a Lopott idő), melyek minden bizonnyal polgárháború kirobbantására is alkalmasak lennének, ha a nézők nem lennének süketek és vakok ahhoz, hogy megértsék azt, amit ezek az alkotások nyilvánvalóan üzennek nekik mai világunkról és annak működéséről. De mivel az üzenet közvetlenül oda van téve eléjük, hogy úgy mondjam, nem látják a fától az erdőt.

Most is, mint már annyiszor – csak más eszközökkel, más módon –, de elérik, hogy az ellenért rajongjunk. Ez döbbenetes! Képzeljük el, mintha az Egri csillagokban Jumurdzsáknak drukkolnánk, nem pedig Bornemissza Gergelynek vagy Dobónak! Azért tudják megtenni ezt velünk, mert nem ismerjük a múltunkat, a történelmünket, nem vagyunk tisztában vele, honnan jöttünk, s mint ilyenek, éppen ezért halványlila segédfogalmunk sem lehet arról, hogy hova kellene tartanunk! De legalább ennyire nem vagyunk tisztában azzal sem, hogy éppen most hol tartunk, legalábbis ahhoz képest, ahol eredetileg tartanunk kellene!

De azért ezúttal is, mint minden más alkalommal, egy pici aprócska jó is van a rosszban. Már ez is valami, azt hiszem ennek is örülnünk kellene. Sovány vigasz ez, de úgy tűnik, egyelőre kénytelenek leszünk beérni ennyivel.

Magasra kellene törnünk, ehelyett mi elértünk egy szintre immáron lefelé. Igaz, hogy nem erre számítottunk, de azért végül, ez is valami. Immáron az RTL népének is elege lett a celebként emlegetett percemberkékből és a képernyőn rendezett tobzódásaiból. Ki tudja, tán a devizahitelesek előtt rángatott mézesmadzag hatására végleg kiverte a biztosítékot a kivételezett kisebbség(i) fényűző életvitelének nagy nyilvánosság előtt való napi rendszerességgel történő mutogatása? Ki tudja, tán a napi robotban melózó proletariátusnak végleg elege lett abból a feloldhatatlannak tűnő ellentétből, amit különböző karrier-perspektívák között lát? Dolgozz kemény a munkahelyeden és akkor éppen hogy elevickélsz egyik hónapról a másikra, avagy elég ha jó időben vagy jó helyen (legyél kigyúrt, vagy tedd szét a lábad), a milliókat két kézzel számolatlanul szóró tévécsatorna azonnal rád talál, míg a nemzet adójáért és vagyonáért felelős hivatal egész biztosan nem!

Ilyen van? Vedd már észre, itt csak ilyen van!

Ukrán-helyzet, beszól az amerikai elnök, nyomulnak az iszlámok, újdonsült külügyérünkről pedig kiderül, pénzgazdálkodás tekintetében százmilliós villák viharos gyorsasággal történő összelapátolásával pillanatok alatt leküldi megalázóba a gyakorló közgazdászokat, és még ezer fontos történés a világban, én mégis a Szulejmán című sorozatért aggódó honfitársaimat hozom szóba.

Igen!

Azért teszem, mert ez mutatja meg igazán a maga valójában és immáron rendszer szinten, mivé lettünk! Álmos nagykirályunk ugyan azt mondja: „A derekasságot nem a nép nagy száma, hanem a lélek bátorsága szabja meg”, de hogyan viszonyuljunk olyan történelmi pillanatokhoz, amikor már-már olyan érzése van az embernek, hogy a nép szinte teljesen elfogyott, a helyén már csak valamiféle lebutított, rabszolga módjára tengődő lakosság találtatik csupán?

Nincsenek megszálló reguláris erők. Nincsenek páncélos hadosztályok, laktanyákból gyakorlatokra kirajzó ideiglenesen hazánkban tartózkodó idegen hadseregcsoportok, mégis, szinte észrevétlenül esik el az ország! Immáron a nappalikban, a tévéképernyőkön folyik a csata!

És akkor az egyetlen, mára még talán radikálisnak nevezhető párt az erőfeszítés legkisebb jelét sem mutatja abba az irányba, hogy saját televíziója legyen! Ez több mint jelzésértékű, ez önmagáért beszél!

Öreg, és nálamnál jóval bölcsebb barátom Misi bácsi, pár évvel ezelőtt fejébe vette, hogy elkezd oroszul tanulni. Jómagam, akinek az iskolai oktatás keretei közepette próbálták a fejébe verni ezt a tudást, ám sehogy sem sikerült, megkérdeztem, ugyan vajon, miért tenne ilyet. Azt felelte, hogy a Pravda internetes oldalának angol nyelvű változatán kitűnő világpolitikai összegzéseket szokott olvasni, de mindegyik végén ott van, hogy „a részletek az orosz nyelvű oldalon találhatók”. Ezt csak azért hoztam szóba, mert a minap Lovas Pista, aki azért valamit már letett a Nemzet asztalára, nyílt levéllel fordult Putyinhoz, ugyan szólna már pár jó szót az RT-nél (Russia Today, állami finanszírozású orosz televíziós csatorna, amely most indítja német nyelvű adását Európában), legyenek kedvesek indítsanak már egy magyar nyelvű adást is, mondjuk úgy, annak érdekében, hogy a nézők az orosz állásponttal is megismerkedhessenek.

Mindig van másik út! És mindig vannak olyanok is, akiknek helyén van az eszük! Ilyen emberekből lenne szükségünk minél többre!

Milyen is ez a mi népünk? Hova jutottunk?

Gondoljunk bele! A devizahiteles károsultak megsegítésére szétaprózódott szervezetek és emblematikus figurák eget-földet megmozgattak a siker érdekében, mégsem tudtak egyetlen épkézláb tömegrendezvényt – olyant, aminek tényleges és azonnali hatása lenne – tető aláhozni székes fővárosunkban, bezzeg Szulejmán kedvéért akár 20 kilométert is utazik minden egyes héten a pógár, sőt, még ezen felül hajlandó érte külön fizetni is!

Na, itt a baj nem kicsi!

Ezért kérdezem, hogy milyen is ez a mi népünk? Hova jutottunk? Mi lett belőlünk? Vég nélkül panaszkodunk, hogy így nincs pénz, úgy nincs pénz, de szintén a kereskedelmi médiákon nagy sikerrel futó valóságshowk és ún. tehetségkutató műsorok képzeletbeli pénztárainál csak ott hagyunk milliárdos nagyságú összegeket emelt díjas RTK* szavazások formájában.

Nos, pénz arra van, amire nem sajnáljuk, hogy legyen! És úgy tűnik, erre nem sajnáljuk!

*Hiányos műveltségünk fehér foltjainak satírozgatása végett e helyt említsük meg: RTK (Rövid Tényszerű Közlés az SMS magyar megfelelője.) Szintén a városi szóhasználatban alkalmazott szakkifejezés, illetve annak rövidítése.

A lényeg: MÉDIA NÉLKÜL NEM MEGY! EZT, TESSÉK VÉGRE TUDOMÁSUL VENNI!

Ebben a szegmensben pedig még mindig, és eztán is még nagyon hosszú ideig a televízió lesz az uralkodó. Főként ezután, amikor új készülékeikbe a gyártók immáron a világhálót is belepakolják, az okos telefonok után jönnek most már az okos televíziók is! Ne kelljen számítógép az internetes – legfőképpen – videó-tartalmak eléréséhez, megjelenítéséhez!

Mára már csak egyetlen mentségünk maradt, ám erről gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A távkapcsoló még mindig a mi kezünkben van!

Használjuk!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

7 thoughts on “A Konstantinápoly (vagy Sztambul)-szindróma, és ami – pontosabban, aki – mögötte van: Isaura!

  1. Kedves öntudatos pécsi Polgár! Egy másik alternatíva: nincs távkapcsoló, mert TV sincs a családunkban. Mégsem unatkozik nálunk senki.
    Lívia, aki egy másik öntudattal rendelkező pécsi polgár

    1. Vajon honnan szedik a hasznos és haszontalan információkat?
      Mert a haszontalan információ is információ!
      Netán a „Jereváni” rádióból?

  2. Valahogy minősít valamennyiünket, amikor sokan ragaszkodnak a bugyuta sorozatokhoz. Képesek gyűjteni pénzt-paripát-aláírást. Érdekes, senki nem tiltakozik ezek ellen a nép-butító sorozatok ellen?
    Legalább egyszer az okos tojások elindíthatnának egy tiltakozó
    hullámot a legbutább sorozatok ellen. De nem. Így úgy látszik, hogy az Istenadta NÉP akaratából mennek a végeláthatatlan gagyi sorozatok.
    Szeretjük a minket valaha megnyomorítókat, üldözőinket, országunkat romlásba döntőket. Úgy látszik, mazochista nép vagyunk!

  3. Erdélyi magyarként mindig is szerettem nemzetemet, történelmünket, irodalmunkat, hagyományainkat, egyedi és csodálatos nyelvünket, mindent ami a magyarsággal összefügg. Amikor az egyik román tv csatorna műsorára tűzte a Szulejman sorozatot, Hatalmas Szulejmán jelzővel, érdeklődéssel vártam a sorozatot. Természetesen felháborodtam, hogy Lajos királyunkat teljesen negatív figuraként állították be, a Mohácsi csatát sem a valóságnak megfelelően ismertették meg a nézőkkel, de hamar lehiggadtam, hiszen a film nem dokumentum jelleggel és igényességgel készült, sokkal inkább a török nemzeti öntudatemelése és a szórakoztatás igényével. Viszont ez a film megmutatja a történelmi Magyar Királyság nagyságát, erejét, azt a tényt, hogy Magyarország volt az egyetlen igazi ellenfele az Oszmán Birodalomnak és Szulejmánnak. A filmből az tűnik ki, hogy bár voltak kisebb hadjáratai Irán ellen is, a Földközi tengeren is, az igazi háborúkat a magyarokkal szemben vívták ( sajnos, az egri vereséget nem említik a filmben). Mindig azt éreztem, hogy végre román ,,testvéreim,, láthatják a Magyar Királyság szerepét, fontosságát Európa történelmében, az Erdélyi Fejedelemség kialakulását, jelentőségét (Egyetlen kisebb moldovai hadjárattal szemben) a minket lenéző, múltunkat eltagadó, kisebbítő romániai történelem oktatás ellenére. Örömmel észleltem, hogy nagyon sok a törökökkel azonos népi hiedelmünk, szokásunk, hagyományunk, ruházati elemeink, amelyeknek az eredete sokkal inkább közös ősi kultúránkból maradhatott meg mindkét népben, mint a török hódítások korából. Ha már a ,,magyarok,, nem készítenek a Magyar Szent Koronáról filmet, legalább innen értesülhet a világ a Korona Létezéséről és valamennyire a fontosságáról a magyarok életében. Szégyen, hogy csak ebből a filmből tudhatnak Róla valami keveset a Trianoni utódállamokban! Sokan nézik az RTL-en sugárzott Szulejmánt magyarul tudó, nem magyar nemzetiségűek is Felvidékről, Kárpátaljáról, Délvidékről – tudom a Facebook-os kommentekből. Örülök neki!

  4. Hülyéknek a hülyeség való , én már rég nem csodálkozok ezen ……… Nem is veszek tv-műsort , néha megnézem , ami ingyen van , olyankor megerősödik bennem , hogy felesleges gyakrabban bekapcsolni . Leginkább segít az elalvásban a televízió ……. 🙂

  5. A média szerepe hatalmas. felelőssége határtalan. Ezt ismerte fel egy bizonyos népcsoport és kaparintotta kezébe a média feletti hatalmat, mint ezt definiálták is bölcseik könyvében. A média alkalmas a tudatlan tömegek (meg)vezetésére, manipulálásra, lázadások, forradalmak szítására, mint pl. a romániai „forradalom” levezénylésére.
    Nem a TV és a hírközlő berendezések kidobása a megoldás, hanem megfelelő csatornák üzemeltetése, a nemzeti média visszafoglalása. Ez biztosan nagy visítozást eredményezne, a „szokásos” szólamok és siratókórus mellett, azonnal temetnék a „demokráciát” és a „szólásszabadságot”, azaz annak azt a sajátságos válfaját, ami ma legmegfelelőbben a „polkorrekt” szóval írhatunk le…(Ha kevésbé árnyaltak akarunk lenni akkor az elferdítés, maszatolás és hazudozás szavak a megfelelőbbek a médiáról: „harcolj megtévesztéssel”)
    Oroszország ezt már felismerte: folytatja a külföldi érdekeltségek megregulázását az álságos, viszályt és anarchiát szító, külföldről pénzelt szervezetek után – most épp a médiákban. Köpködnek is Putyinra!
    (Viszont nem lehet nem észrevenni, hogy a BRIICH-államok gazdasága egészséges, még embargókkal sem sikerült megtörni a lendületet.)
    Nagy Péter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük