KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A kilakoltatás elmaradt, nem engedte a Mi Hazánk 📺

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Covid járvány ide vagy oda, a kilakoltatásoknak folytatódniuk kell. Legalábbis ezt a konzekvenciát kell levonnunk azokból a történésekből, amelyek továbbra is sújtják a devizakárosultakat.

A végrehajtó maffia pedig – mint tudjuk – könyörületet nem ismer, bármilyen nemes emberi tulajdonságot és méltányosságok feláldoz a mammon oltárán.

Egy több sebből vérző kilakoltatáson vett részt a Mi Hazánk Mozgalom. A négy tagú család kálváriája egy devizahitel szerződésből fakad, amit évekig tisztességgel fizettek. A kilakoltatás foganatosító végrehajtó Némethyné Dr. Erdősi Krisztina volt, aki a 3. legjobban kereső végrehajtó, évi 427 milliós bevétellel, akit gyakran hívnak véresszájúnak. A párt és a civil jelenlét következtében a kilakoltatás sikeresen elmaradt.


Képmutatás helyett további intézkedéseket sürget a Mi Hazánk Mozgalom a végrehajtásoknál

A kormány a napokban visszaállította a rendkívüli jogrendet és kihirdette a veszélyhelyzetet újból a koronavírus járvány következtében. Láthatjuk, hogy a járványhelyzet rosszabbodik és ez az emberek életét és megélhetését befolyásolja – írja Fiszter Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.

A politikus rámutat: mindezek dacára a közjegyzői és végrehajtási eljárások ugyan úgy folynak, mint a vírus megjelenése előtt.

Kilakoltatások tömkelege fog lezajlani a jövőhét folyamán is, a moratórium előtti utolsó percekben. Emberek, családok fognak az utcára kerülni, miközben a kormány veszélyhelyzetet rendelt el. Köztük vannak olyan devizahitel károsultak, akiknek lassan a szerződésük érvénytelenségével a leginkább nem várt Európai Unió is foglalkozik jelenleg – mutatott rá Fiszter. Szerinte amit a kormány tevékenysége tükröz nem más, mint arcátlan képmutatás.

Folytatva a lajstromot az elváló zálogjog bevezetésével, a lassan hatályba lépő új szakaszos árverésekkel. Ezek az intézkedések egytől egyig a magyar emberek népnyúzását segítik elő. A Mi Hazánk Mozgalom szerint több intézkedésre lenne szükség, hogy végre ne a népnyúzásból élő kizsákmányoló végrehajtókat és a pénzintézeteket szolgálja ki a rendszer – tette hozzá.

Ez is érdekelheti:  Borrell nem köntörfalazott, behúzott egyet az ukrán népnek

A Mi Hazánk Mozgalom határozottan követeli azoknak az intézkedéseknek az újbóli bevezetését, amelyeket a kormány a tavaszi veszélyhelyzetben elrendelt a közjegyzői és végrehajtási eljárásokra. Továbbá a párt kéri, a kilakoltatásokat állítsák le, az inkasszálásokat és a letiltásokat függesszék fel, azokra az ügyletekre vonatkozólag, amik mögött hitelszerződés van.

Forrás: Mi Hazánk

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük