KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A kémrepülőknek már be sem kell repülni” – a kormány önként adna ki személyes adatokat Izraelnek (Videóval)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

2013. szeptember 23-án, Az egyrészről az Európai Unió és tagállamai, másrészről Izrael Állam közötti euromediterrán légiközlekedési megállapodás kihirdetéséről címet viselő törvényjavaslat (T/11885) vitájában dr. Völner Pál államtitkár kifejtette, hogy a javaslat célja pusztán egy korábban (2013. június 10-én) már aláírt javaslat kihirdetése. A megállapodás – legalábbis az államtitkár szerint – számos előnnyel jár, az államtitkár előadásában hátrányokról pedig még véletlenszerűen sem hallhattak a jelenlévő képviselők. A Külügyi bizottság – némileg megdöbbentő módon – nem tartotta szükségesnek megismertetni a törvényjavaslattal kapcsolatos álláspontját.

Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik-frakció jogvédő képviselője felszólalásának bevezetőjében elmondta, hogy Magyarországtól (Magyarország kormányától) elvárható olyan helyes és okos diplomáciai lépések megtétele, melyekkel előmozdítható a nemzet érdeke. Ennek keretében olyan partnerekkel kell megállapodásokat, szerződéseket kötni, amelyek valamilyen módon minta- és modellértékűek, hasznot hajtanak, előnyt jelentenek Magyarország számára. Gaudi szerint nagyon kritikusnak kell lenni akkor, mikor Magyarország olyan állammal köt megállapodást, mely teljes mértékben szembeszegül a nemzetközi közösség által elfogadott és kihirdetett nemzetközi jogi normákkal, illetve egyedi ENSZ Biztonsági Tanács-i döntésekkel. A képviselő emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy a Jobbik-frakció korábban is egyértelműen megnyilvánult a tekintetben, miszerint Magyarország nem kér a terrorizmust állami szintre emelő, négymillió palesztint jogfosztott állapotban tartó állammal kötött megállapodásokból.

„Egy ilyen állammal szemben nem „szerződgetni” kell, egy ilyen állammal nem megállapodásokat kell kötni. Vagy legfeljebb egyetlenegy megállapodást kell kötni, hogy addig nem állapodunk meg velük, amíg nem teljesítik az összes ENSZ BT határozatot, amely a megszállt területek elhagyására hívja fel őket” – mutatott rá a radikális honatya.

Gaudi felszólalásában hangot adott annak, hogy a mostani törvényjavaslat helyett inkább egy nemzeti légitársaság felállításáról szóló törvényjavaslatot látna szívesen a Ház előtt. Ezt követően Zakó László (Jobbik) kért és kapott szót. A Zala megyei képviselő szintén élesen bírálta a törvényjavaslatot. Az államtitkárhoz intézett felszólalásában „egyoldalúnak” nevezte a javaslat szövegezését, mely szerint Izrael részéről lehetnek komoly aggályok, de az Európai Unió részéről nem. Zakó az államtitkárnak szegezte azt a kérdést, mely minden bizonnyal olvasóinkat is érdekli: Magyarország és Izrael között milyen személyes adatok cseréjére kerül sor ezen előterjesztés betűje kapcsán?

Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

Márton Attila (Fidesz) képviselő szerint nem kell téves következtetéseket levonni abból, hogy a Malév utolsó járata Izraelben ért földet. A kormánypárti politikus a Malév csődjével kapcsolatban a vitában jelen nem lévő szocialistákat tette felelőssé. Az adatkéréssel és szolgáltatással kapcsolatban értetlenségének adott okot, mint mondta, csodálkozik, hogy ez problémát jelent, egyben a megállapodás támogatását kérte.

A teljes vita, a budapesti központú légitársaság létrehozásáról, berepülési jogokról, az Izraelben lefoglalt Boeing-gépről, a Malév tönkretevőinek elszámoltatásáról, az Izraellel történő adatcseréről, az izraeli légitársaság munkatársainak a Liszt Ferenc Repülőtéren lőfegyverrel történő sétálgatásairól, a Wikileaks iratok szerint 2006-ban Magyarországon tartózkodó izraeli katonákról alább tekinthető meg:

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “A kémrepülőknek már be sem kell repülni” – a kormány önként adna ki személyes adatokat Izraelnek (Videóval)

  1. Akinek kevés az ideje, javaslom, hogy a 30. perctől nézze a videót. A tömör lényeget így is megtudhatja.
    Ha a csehekkel ellentétben az akkori szoc. kormány nem kérte az EU-Bizottságtól az állami támogatás engedélyezését a MALÉV megmentéséért, miért nincsenek felelősségre vonva, hiszen nem ismeretlen tettesként követték el a bűncselekményt.
    Az egyezmények sorából hiányzik az Izraellel kötendő kiadatási. Erre vajon mikor kerül sor?
    Anna

  2. Ez csak egy újabb adalék ahhoz,hogy hazánkban zsidóuralom van.
    H.B.

    „Ha egy egész nemzet gyávává vált, és csak ezer ember maradt, akik valami nagyot akarnak, és akiknek erejük van az állam átalakítására, akkor ez az ezer ember a nemzet.”
    (Adolf Hitler)

  3. Ez a vörner pál egy hazaáruló.
    Ezt és a hasonló parazitákat már rég felkellet volna függeszteni.
    No a félre értés elkerülése miatt, nem a munka végzés alól! (már ha az ilyen törvénytervezetek megalkotása munka végzésnek számít)
    sakter

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük