A Jobbiktól nem kell a segítség – elutasította a két teherautónyi ruhát a karitatív szervezet


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Letenyei Szervezete az elmúlt időszakban – hasonlóan a Jobbik nagykanizsai kezdeményezéséhez – ruha-, ruhaneműgyűjtést hirdetett meg az arra rászoruló letenyeiek javára. A letenyei jobbikosok a Magyar Karitász helyi szervezetének kívánták átadni az összegyűjtött felajánlásokat, ahol az akció meghirdetésekor a kezdeményezést még el is fogadták.

Rövid idő alatt akkora mennyiségű ruhát ajánlottak fel a segíteni akaró városlakók, hogy az csak két tömött teherautóra fért fel. A humánus kezdeményezés ekkor vett szomorú fordulatot: lelkes tagtársainkkal – vélhetően felsőbb utasításra – közölték, hogy a Jobbiktól, mint politikai szervezettől nem veszik át az adományokat. Lefordítva ez annyit jelent karitászul, hogy a szerencsétlen családok a tél küszöbén inkább nélkülözzék a meleg holmit, mintsem megkapják egy szélsőségesnek bélyegzett párt segítő karjaiból.

Csalódott, de büszke tagjaink ezek után a szomszédos Nagykanizsára fuvarozták a több tonnányi ruhát, ahol a nem finnyás helyi Vöröskereszt köszönettel vette át a rakományt. Így került nagyon sok letenyei honfitársunk felajánlása nagykanizsai rászorultakhoz. Lelkében mindkét fél boldog, azonban a szervezők, a közvetítők, mi jobbikosok csalódottak is vagyunk. Ha már a Magyar Karitász így gondolkodik, mi lehet azok fejében, akiknek tevékenységének eredményeképpen terjedőben van ez a fajta torz gondolkodás.

A Jobbik Letenyei Szervezete ezúton köszöni meg minden adakozó önzetlen segítségét. Ígérjük, hogy senki, semmilyen eszközzel nem fogja tudni nemzetünk megsegítésére irányuló akaratunkat megtörni!

barikád.hu

Facebook hozzászólások

2 hozzászólás a(z) “A Jobbiktól nem kell a segítség – elutasította a két teherautónyi ruhát a karitatív szervezet” bejegyzéshez

  1. Nem PÁRTKÉNT, hanem magánemberként kellett volna átadni a használt ruhákat. – A szegény emberek megsegítéséből nem kell PÁRTPROPAGANDÁT csinálni.

  2. Vona Gábor mondotta vala, hogy ebben az országban már nem az a baj, hogy egy bogrács gulyásba beleesett egy kis kutyaszar, hanem az, hogy itt egy egész bogrács kutyaszar rotyog. A Magyar Karitász letenyei szervezetének illetékes barmai is rettentő büdösek lehetnek, de már ők sem sokáig rotyoghatnak a bográcsban, mert ki lesznek öntve a trágyadombra.

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
"A civilek indulhatnak, de a fasiszták nem" – beszámoló a Jobbik megemlékezésén történtekről
A H1N1 vírus nem is létezik – állítja egy német szakértő
Stoffán György: Horthy Miklósról és Önökről… (Nyílt levél Lendvai Ildikónak)
Close