Hirdetés

A Jobbik szerint torzak a makrogazdasági adatok

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Jobbik szerint mind a foglalkoztatási, mind pedig az államháztartási hiányra vonatkozó adatokat jelentősen torzítják például a közmunkások szerepeltetése a foglalkoztatási statisztikákban, vagy a külföldi multinacionális cégek magyarországi szerepvállalása – reagált Z. Kárpát Dániel, országgyűlési képviselő pénteki sajtótájékoztatóján a KSH legfrissebb adataira, illetve Varga Mihály kijelentéseire.

A KSH pénteken közölte, hogy 2013 szeptember-novemberben 4 millió 12 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 87 ezerrel, 2,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Szintén szeptember-novemberben a munkanélküliek száma 411 ezer volt, 57 ezerrel kevesebb, mint 2012 azonos időszakában, a munkanélküliségi ráta 1,3 százalékponttal 9,3 százalékra mérséklődött. Z. Kárpát Dániel szerint a közmunkások, valamint a több százezer külföldön dolgozó magyar állampolgár szerepeltetése a hazai foglalkoztatási statisztikákban jelentősen torzítják ezeket a mutatókat.

A Jobbik álláspontja szerint ugyanis a közmunka nem biztosít megfelelő megélhetési lehetőséget. Az ellenzéki párt azt szeretné, ha a magyar kis- és középvállalkozások, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar bővülése hozná meg a foglalkoztatás javulását. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szintén pénteken beszélt arról, hogy a várakozásoknál kedvezőbb, 929,2 milliárd forint lesz a 2013. évi büdzsé hiánya, mintegy 200 milliárd forinttal kevesebb a költségvetési törvényben szereplő deficitnél, így a GDP-arányos hiány legfeljebb 2,7 százalék, kedvező esetben akár 2,3 százalék is lehet. Z. Kárpát Dániel ezzel kapcsolatban leszögezte: a hiánnyal kapcsolatban is sok a torzító tényező, és a Jobbik azt szeretné, ha nem a külföldi multinacionális cégek határoznák meg a hazai makrogazdasági adatokat, hanem a hazai termelő ágazatok sikere javítaná ezeket a mutatókat.

MTI

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás