KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Jobbik rámutat a hiányosságokra

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Jelentés 2006 őszéről

A Jobbik 2006 óta a legkövetkezetesebben követeli a négy évvel ezelőtti jogsértések feltárását, a felelősök elszámoltatását. Ezt „Radikális változás” című választási programjában külön fejezetben taglalta. A Jobbik azonban a jogsértések súlya, a hatvan személy meghallgatása során napvilágra került tények megismerése, továbbá számos vállalhatatlan megállapítás miatt elfogadhatatlannak tartja a 2006 őszi jogsértéseket vizsgáló albizottság jelentését ebben a formában.

A vizsgálóbizottság május végén kezdte munkáját, melyben Gaudi-Nagy Tamás és Morvai Krisztina jogvédők végig igen aktívan részt vettek, mivel a kezdetek óta élharcosai Gyurcsány és bűntársai felelősségre vonásának. Ezzel ellentétben a munkát több alkalommal is akadályozta az MSZP bojkottja valamint Gyurcsány és Szilvásy alkotmánysértő obstrukciója. A most elfogadott jelentés a feltárt tényekből nem vonta le a megfelelő következtetéseket, megállt Gyurcsány Ferenc vitán felüli, már-már közhellyé vált politikai felelősségének megállapításánál, amelyet 2007-ben a Civil Jogász Bizottság jelentése is megállapított. A Jobbik álláspontja szerint számos, a vizsgálat során feltárt tény kimaradt a jelentésből, holott azok nyomán büntetőjogi felelősségre vonásra irányuló javaslatoknak kellene következni. Így mind Gyurcsány Ferenc, mind a véres eseményekért felelős többi vezető – Gergényi Péter, Bene László, Boglyasovszky Csaba, Lapid Lajos és Szabadfi Árpád – esetében is büntetőeljárásnak kellene indulnia. Adós maradt a jelentés az ügyészségi vezetők felelősségének és az ebből következő személyi következmények megállapításával is. A Jobbik álláspontja szerint ilyen óriási hiányosságokkal, mint a jogsértések teljeskörű rögzítése, nem lehet hitelesnek tekinteni az akkori események politikai és jogi értékelését. A jelentést kiegészítő észrevételeit – az idő hiányát előre jelezve – Gaudi-Nagy Tamás ma hajnalban juttatta el az albizottság elnökének, Gulyás Gergelynek, egyben kérte, hogy a bizottság tagjai annak írásbeli megismerése után, felelősséggel döntsenek.

Gaudi-Nagy Tamás, a bizottság alelnöke tette azt a később elfogadott javaslatot is, hogy a vizsgálóbizottság munkáját terjesszék ki a 2002-2010 közötti valamennyi szabadságjogi jogsértés kivizsgálására. Ezt a vizsgálati részt végezte el Gaudi-Nagy Tamás, az erről elkészített 18 oldalas jelentéstervezetét a jogsértések széles skálája, továbbá a munka összetettsége és alapossága miatt szintén csupán ma hajnalban tudta elküldeni Gulyás Gergelynek (akivel egyébként a bizottsági munka során folyamatosan egyeztettek).

Ez is érdekelheti:  Megkezdődtek a parlamenti választások Horvátországban

Az emberi jogi főbizottság az albizottság 2006 őszéről szóló jelentését elfogadta. A 2002-2010 közötti jogsértések ügyéről szóló jelentést viszont a bizottsági ülésen részt vevő Gaudi-Nagy Tamás személyes indítványára visszautalta az albizottság elé, amely az ezt az időszakot érintő jogsértésekről szóló, minden részletre kiterjedő, alapos jelentést a későbbiekben értékeli.

Jobbik Magyarországárt Mozgalom

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük