KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

"A Jobbik komolyan veszi a szabadságjogokat" – Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatója

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nemzeti jogvédők válaszai a vádaskodásokra

(Orbán Éva tudósítása – Nemzeti Hírháló)

Dr. Morvai Krisztina EP képviselő, a Jobbik köztársasági elnök-jelöltje és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a NJSZ és Alapítvány vezetője, a Jobbik igazságügyi-miniszterjelöltje aktuális sajtótájékoztatót tartottak a Nemzeti Kávézóban, hogy jogászhivatásukkal és politikusi mivoltukkal kapcsolatos támadásokra válaszoljanak.

Rövid, tömör összegző értékeléssel indította a sajtótájékoztatót dr. Morvai Krisztina EP-képviselő.

Az MSZP – az egykori marxista párttitkárokból vadkapitalista népnyúzó milliárdosokká átalakultak pártja – végnapjait éli. Számukra az volt a „rendszerváltás”, hogy a munkások feje felől fillérekért leprivatizálták a gyárakat, lenyúlták a téeszeket, s összeépülve a nemzetközi nagytőkével nyomorba döntötték és kifosztották Magyarországot. Gondosan megszüntettek mindent, ami az előző rendszert sokaknak elviselhetővé tette – a munka biztonságát és a viszonylagos szociális biztonságot -, de meghagyták a hazudozást, a félelemben tartást és 2006-tól visszahozták a terrort.

A Jobbik megerősödéséig nem volt olyan politikai erő, mely határozottan lépett volna fel, hogy megvédje a nemzeti vagyont, s a tisztességes munkából élő magyar emberek jogait, érdekeit.

Mivel ezt egyre többen látják, egykori tömegbázisuk elfordul a hatalmon lévőktől, s az új erő, a Jobbik mellé áll. Történelmi esély van arra, hogy az áprilisi választásokon a népet csak kihasználó MSZP, a barátai – az SZDSZ – sorsára jusson. Az MSZP választási programja az ún. „szélsőségesek” elleni harcra épül, mert ígéreteiket már szinte senki sem hiszi el.

A 2006. évi döbbenetes intézkedések és fellépések, a több száz koncepciós büntetőeljárás emberi jogi krízis helyzetet teremtettek Magyarországon, szétzúzva a jogállamiságot, megtaposva a demokráciát. Miközben folyamatos megfélemlítés éri a magyar embereket.

Az új erő, a Jobbik – radikális változást és a politikusbűnözők elszámoltatását ígérő – programjával egyre népszerűbb s egyre inkább kiszorítja a politikai térből Gyurcsányékat.

Az ország összeomlásáért a felelősséget nem vállalják azok, akik azt előidézték, és az ötvenes évek bevált receptje szerint – fantom ellenségekre, ezúttal „terroristákra” hárítják át.

Hamis bizonyítékot koholtattak, s ÁVH-s módszerekkel végeztek házkutatásokat, lefoglalásokat az ún. Magyarok Nyilai ügyben. A büntetőeljárás gyanúsítottjait egy éve úgy tartják börtönben, hogy meg sem szólalhatnak, nem is reagálhatnak a nyilvánosság előtt az ellenük felhozott vádaskodásokra. Az eljárások e szakaszában még senkiről nem lehet tudni, hogy bűnös vagy ártatlan. Ha az ehhez hasonló jogtipró, önkényes büntetőeljárások szabad utat kapnak, akkor bármikor bebörtönözhetők és elítélhetők ártatlan emberek is.

Miután dr. Morvai Krisztina vizsgálatot kezdeményezett a nemzetközi emberi jogi normákat és a magyar jogszabályokat semmibe vevő büntetőeljárás jogtiprásainak kivizsgálására, és nyilvánosságra hozta az ezt bemutató Guantanamo Magyarországon? című rövidfilmet, össztűz-szerű támadások érik.

Az egykori főcenzor, Lendvai Ildikó – s néhány más közéleti szereplő, akik nem hívei a jogállami normák betartásának és a jogvédelemnek – dr. Morvai Krisztina lemondását követelik EP képviselői tisztségéről.

Lendvai indoka: „Magyarország arca Európában nem lehet egyben a terrorizmus arca.” Magyarországot nem képviselheti Európában olyan személy, aki egyben egy „halálbrigád” védelmét is ellátja.

Az indoklással két főbb probléma is van. Az egyik, hogy Lendvai bírói ítélet előtt minősít embereket terroristának, a másik, hogy a jogászi teendők ellátásában nem rendelkezik kellő szakértelemmel.

„Sztálinista szemléletük” értelmében, ha egy jogász feltárja a „terrorizmussal vádolt” személyek elleni eljárásban elkövetett jogsértéseket, s jogállami eljárást követel, akkor a jogász és pártja is, „terrorista”.

A jogállamiság keretében nem lehet politikai ellenfeleket jogsértő módon megsemmisíteni. Be kell tartatni a büntetőeljárás szabályait, s ragaszkodva ahhoz, hogy az esetleges büntetendő cselekmények feltárását a törvény keretei között, tisztességes eljárásban végezzék el.

Ez is érdekelheti:  Budapest-tervet hirdetett Szentkirályi Alexandra (videó)

Dr. Morvai Krisztinának meggyőződése, hogy a Budaházy György és a – gazdasági bűnözés, a sukorói és egyéb korrupciós ügyek feltárásáért küzdő – Hunnia csoport tagjai elleni büntetőeljárásban olyan kirívó súlyú eljárási jogsértésekre került sor, hogy ezek a későbbiekben már nem orvosolhatók, ezért a nemzetközi emberi jogi normákkal egyedül az állhat összhangban, ha az eljárást haladéktalanul megszüntetik, s a gyanúsítottakat szabadon bocsátják.

A képviselőasszony, mint bírói szakvizsgával rendelkező büntetőjogász, s mint a Jobbik európai parlamenti képviselője, bízik abban, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom hamarosan az elmúlt húsz év gazdasági és politikus bűnözőinek példáján fogja bebizonyítani: a bűnelkövetőkkel szemben tisztességes büntetőeljárásban, a jogszabályok kereti között is lehet felelősséget megállapítani és kellő súlyú büntetést kiszabni.

Ennek garanciája, hogy április 11-én minél több törvénytisztelő és hazaszerető magyar ember szavazzon a Jobbikra.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő politikusként adta meg a válaszokat.

A Jobbik igazságügyi miniszterjelöltjeként fokozott felelősséget érez a jogállamiság helyreállításáért. Kifejtette, hogy ma Magyarországon nincs jogállam, emberjogi- közbiztonsági válsághelyzet van.

2006 óta állami terrorizmus tombol, politikusbűnözők fosztogatják szervezetten az országot. Ezek a politikusbűnözők nagy számban, az MSZP soraiban ülnek, élükön Lendvai Ildikó pártelnökkel. Hangsúlyozta, hogy megfogalmazását illetően nem a képviselőjelölt mentelmi jogán bátor, eddig is ezt hangoztatta.

Arra kért minden demokratikus, elkötelezett embert az országban, hogy kongassák meg velük együtt a vészharangot!

–          Állítsák meg az állami terroristák és politikai bűnözők garázdálkodását.

–          Tegyenek meg mindent, hogy a jogállamiság keretei érvényesüljenek Magyarországon, azaz a jogot ne használhassák a kifosztás és elnyomás eszközeként, hanem az, a közjót szolgálja.

–          Egy olyan párt elnöke szólította fel dr. Morvai Krisztinát EP képviselői mandátumának lemondására, ill. jelentette ki, hogy a Jobbik nem demokratikus, hanem gyakorlatilag „halálbrigádokkal” kapcsolatba hozható szervezet, mely párt politikus tagjai jogerős ítéletekkel megállapított módon, tucatnyi esetben éltek vissza a köztisztségből fakadó bizalommal. Többek között Lendvai Ildikó kampányfőnökét is vesztegetés miatt jogerősen börtönbüntetésre ítélték.

–          További példaként említette: Rendkívül veszélyes az a tendencia, hogy állami terroristák és politikus bűnözők tartják rettegésben az országot, és élnek vissza az állami eszközrendszerrel. Nem erre kaptak képviselőként felhatalmazást.

–           A 2006-os rendőr-terrorhoz hasonló, dunaszerdahelyi brutális magyarverés kapcsán (2008.) Juhász Gábor államtitkár azt állította, hogy Dunaszerdahelyre a szurkolók kiutazását a NJSZ szervezte, és ez a szervezet sokkal több, mint jogvédő, de ennél többet csak zárt ülésen mondhatna. Ezzel azt ismerte be, hogy a jogvédőket megfigyelik és követik.

–          2009. március 15- én Morvai Krisztina EP képviselőt és a vele békésen hazafelé tartókat rendőri támadás érte. Gázzal lefújták, megtámadták őket. A panaszeljárásuk során a rendőrség kénytelen volt a jogtalan intézkedést elismerni. Az ügyészség cinikus módon megszüntette a rendőrparancsnok ellen az eljárást, aki velük szemben a rendőri intézkedést elrendelte.

Az, az ügyészség, mely kimondja, hogy szakszerűtlen volt a rendőrség intézkedése, de annak nincs következménye, az most teljes mértékben végrehajtja a politikus bűnözök és terroristák utasításait. Kézi vezérléssel működteti az apparátust és partner abban, hogy politikai érdekből időzítéssel szivárogtassanak ki a Magyarok Nyilaival kapcsolatban adatokat különböző médiákhoz – fejtette ki a jogvédő.

A kiszivárogtatás célja, hogy minden eszközzel megakadályozzák, hogy a demokratikus új erő, a Jobbik a valós társadalmi igénynek megfelelően földcsuszamlás-szerű, valós választási eredményeket érjen el, és ezzel megkerülhetetlen erővé váljon a magyar politikában.

Ez is érdekelheti:  Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető került adásba Magyarországon (videó)

Ezt szolgálja nyílván ez a jelenlegi kommunikációs támadás is. A Jobbikot is ezért próbálják meg kapcsolatba hozni a Hunnia csoporttal.

Reméli, hogy a választók sokkal bölcsebbek, és átlátnak a taktikán.

Tavaly áprilisban büntetőeljárás indul néhány emberrel szemben.

Most 16 emberrel szemben különböző cselekményekkel köztük terrorcselekmény előkészülete is szerepel. Közte van a melegek ellen elkövetett molotov koktélos támadás is, melyet állami szervek megfélemlítésére irányuló terrorcselekménynek minősítenek. 16 gyanúsítottból 11 fő van előzetesben, köztük Budaházy. Az ügyészség nem engedi, hogy nyilatkozzanak.

Ellentétben van ezzel az, hogy:

– a M. Cosma megölésével gyanúsított személyek a sajtóban nyilvánosan nyilatkozhattak. – – de nyilatkozhatott a cigánygyilkosságok gyanúsítottja is újságban, tv-ben.

Egy kormányzati koncepció áll – dr. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő szerint – egyértelműen, a Hunnia csoport ügyének felduzzasztásában, valamint abban, hogy megpróbálják őket a Jobbikkal kapcsolatba hozni, miszerint a Jobbik egyik helyi elnöke 50 db lőszert szállított volna, és ezért gyanúsított.

Van egy felvétel RTL-klub ismertetésében, melyet egy százhalombattai fiatalember készített, egy olyan emberrel, aki azt állítja, hogy ő a Hunnia csoport tagja, és elkövetett cselekményeket. A felvételt szakemberek bevonásával elemzik. Előzetes véleményük, hogy a hangfelvétel nagyon nagy valószínűséggel manipulált, mert ilyen minőségű felvétel nem készülhetett a megadott körülmények között. 2006-ban a kiszivárogtatott öszödi beszéd hangfelvétele játszott hasonló szerepet a választások alkalmával, melynek minősége szintén kiváló volt.

Nem tudják mit követett el és mit nem ez a fiatalember, de az ártatlanság vélelme őt is megilleti, és mind a 16-ukat, míg nincs jogerős bírói végzés. Aki velük kapcsolatban bűnözőket, terroristákat, halálbrigádot emleget, az személyiségi jogot sért, és azzal kell számolnia, hogy megfelelő jogi elégtételt fognak rajta venni a jogsértettek.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás kitért a büntetőeljárás kérdéseire is. Ami „hemzseg az eljárási szabálysértésektől”. Dr. Kabódi Csaba, az ELTE ÁJK Büntetőeljárási jogi és Büntetésvégrehajtási-jogi Tanszék vezetőjének, véleményére hivatkozott. A lefoglalások, a letartóztatások, a házkutatások, a bizonyítékok kezelése, a számítógépek adatrögzítés nélküli elvitele, egyértelművé teszi, hogy manipulálható, aggályos bizonyítékszerzésről van szó, mivel azok nem az előírásoknak megfelelően zajlottak. Például a hatósági tanuk, a jegyzőkönyvezések, bizonyítékok „elvitele” tekintetében.

Felhívta a figyelmet a hangfelvétellel kapcsolatos ellentmondásokra is.

Az említett hangfelvételt az ügyészség 1 éve ismeri. 1 év után, a választások előtt néhány héttel gyanúsítják meg ezt a fiatalembert az említett bűncselekménnyel. Ha valóban fennállt a gyanú, kötelességük lett volna időben meggyanúsítani. Sőt: hivatali bűncselekmény gyanúja áll fenn azzal az ügyésszel szemben, aki tudott erről a felvételről, és mégsem tett semmit. Kivárt, és politikai megbízóinak akarata szerint járt el.

Magyarországon véleménye szerint a Jobbik az egyetlen párt, mely igazán komolyan veszi a szabadságjogokat, és a jogállamiság helyreállítását. Programjában nagyon erős fejezetet szentelt a szabadságjogoknak.

Ebben kimondják, hogy: „Magyarország ma nem jogállam, a szocialista liberális hatalomgyakorlók a jogot és a rendvédelmi szerveket évek óta a másként gondolkodók, a kormány ellen tiltakozók, a politikai ellenállók és a nemzeti értékeket vállaló személyek és szervezetek megzabolázására használják fel… Helyre kell állítani a jogállamiságot!”

A Jobbik arra törekszik, hogy azok a felelősök, akik az elmúlt évek szabadságjogi sárba tiprásáért és az ország kifosztásáért felelősek, azok elnyerjék méltó büntetésüket, ill. az elkobzott javakat visszaszerezzük.

Ez is érdekelheti:  Biden figyelmeztette Izraelt, Trump kiállt a megtámadott ország mellett (videó)

Szeretnék felemelni a magyar társadalom minden tagját, ide értve a cigányembereket is, hogy tisztességes életet élhessenek, és ne legyenek rabjai annak a megosztó, rendkívül aljas kampánynak, amelyet jelenleg is folytatnak.

Véleménye szerint erős szállak utalnak arra, hogy a nemzetbiztonságnak köze volt a cigánygyilkosságokhoz.

Nem véletlenül egy csepeli gyilkosság érintettje egy MSZP-s képviselő? Vagy vadász János nem fegyverrel fenyegetőzött? – tette fel a kérdést.

A Magyar Gárdát is megpróbálják valami félelmet keltő, halálbrigádnak beállítani, noha a Gárda olyan emberekből áll, akik arra esküdtek fel, hogy a magyar emberek önrendelkezése és méltósága mellett kiállnak. Mivel közbiztonsági válsághelyzet van, tombol az erőszak. Sarkadon a napokban brutális cigánytámadás ért saját házában egy embert, akit kirángattak saját házából, agyba-főbe verték, a vízelvezető csatornába akarták fojtani. Jelenleg intenzív osztályon kezelik, miközben egyik szemére megvakult.

A Jobbik jelenleg média karanténba van szorítva, megfosztják a nyilvánosságtól, aminek politikai oka az, hogy jelenleg vezet az MSZP előtt. Ettől ideges a Pártelnökük.

Megkezdték a politikusbűnözés felszámolását is. Pl. a VIII. kerületi volt polgármesterrel – Csécsei Bélával – kötött 45 milliót kitevő önkormányzati szerződéskötést kifogásolta Pintér Attila képviselő-jelöltjük.

A Jobbik tervei közt szerepel a Nemzeti Igazságtételi Központ. Elkészült a koncepció, ami alapján végre fogják hajtani az igazságtételt és elszámoltatást. Ehhez kérik az állampolgárok és a sajtó támogatását.

Az MSZP-s program szerint nincs válság. Megvédik majd a kisebbségeket, az emberi méltóságot, és a szabadságot, a szélsőjobb fenyegetésétől, és erősíteni fogják a civil összefogást. „Szigorítjuk a radikális elvek, szavak és szervezetek visszaszorítását célzó törvényeket. Mi nem ígérünk, vállalunk.” –hirdetik február 21-i programjukban.

Dr. Gaudi-Nagy Tamás szerint egy állami terrorizmus szintjére emelt hadüzenet végrehajtásáról van szó. Remélhetőleg ez nem fog sikerülni, mert a jog eszközével és a magyar emberek összefogásával, ezt meg tudják akadályozni.

Remélhetőleg ismét saját kezébe veszi a sorsát ez a nemzet.

A sajtó képviselői részéről kérdések voltak:

A hangfelvétel manipuláltságát illetően, valamint konkrét példákat kértek a házkutatásokkal kapcsolatos aggálykeltő szabálytalanságokról.

A kimerítő válaszadásokból kiderült, hogy a hozzátartozók tájékoztatták a jogvédőket, mivel a gyanúsítottaknak erre nem adtak lehetőséget. Erről jegyzőkönyvek készültek, amit a nyilvánosság elé kívánnak tárni. A felvázolt mindkét esetben a házkutatást végzők hatósági tanúk és jegyzőkönyvezés nélkül, szabadon ki-bejártak a gyanúsítottak otthonában, a hozzátartozókat megfélemlítve, azt önkényesen végezték. A „bizonyítékokat” nem az eljárási előírásoknak megfelelően kezelték. Kommandósok tömkelege lepte meg az otthon egyedül tartózkodó feleségeket, egyiküket 4 hónapos gyermekével az otthonukból is kiparancsolták. A számítógépeket is adatrögzítés nélkül vitték el.

Problémát jelent az is, hogy az előállítottak, de védőik is napokkal később tudják meg, hogy ügyükben az ügyész miért kérte a meghosszabbítást, így érdemben nem áll módjukban fellebbezéssel élni. Gyakorlatilag a HABEAS CORPUS jog sérül.

A hatóságokon van a bizonyítási teher. A bizonyításhoz a bizonyítékok zárt láncolata szükséges. A hatalom részéről vizionált terrorizmus, nem más, mint figyelemelterelés, a kommunista utódpárt felelősségéről.

Jobbik a demokrácia keretein belül kívánja a radikális változásokat gondolattal zárták a sajtótájékoztatót.

Orbán Éva

Nemzeti Hírháló

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=qkBFbDUe5zY&feature=player_embedded]

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=naYO5dmxKoM&feature=player_embedded]

[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=UdMRMfHNrhk&feature=player_embedded]

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “"A Jobbik komolyan veszi a szabadságjogokat" – Morvai Krisztina és Gaudi-Nagy Tamás sajtótájékoztatója

  1. Jézus mondta a gonoszra, hogy „…Hazug az, kezdet óta.”
    Való igaz. A politikai foglyok esetében is látszik, hogy egy permanens hazugságra épülő rendszerből, idővel még a szakmai hozzáértés is kiveszik.
    Bármilyen szakmára igaz, hogy annak valóban magas szintű művelése, egyúttal megfelelő erkölcsi szinten is tartja az embert.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük