KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Jobbik kizárná a jogsértőket a rezsicsökkentésből Miskolcon

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Jobbik szerint a jelenlegi 10 százaléknál jóval nagyobb mértékben lehetne csökkenteni a rezsit Miskolcon, amennyiben az önkormányzat véget vetne az illegális közműhasználatnak. A radikálisok a rezsicsökkentést nem alanyi jogon, hanem érdem szerint biztosítanák, kizárva abból a jogsértőket.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Jakab Péter önkormányzati képviselő emlékeztetett: Miskolc közgyűlése döntött arról, hogy az önkormányzati ingatlanok bérlőire is kiterjeszti a rezsicsökkentést, melynek anyagi terhét a Miskolci Ingatlankezelő Zrt. állja. A párt ennek kapcsán kifogásolta, hogy az erről szóló rendelet azok számára is biztosítja a csökkentést, akik korábban önkényes lakásfoglalók voltak, illetve jelentős – akár milliós nagyságrendű – köztartozást halmoztak fel. A Jobbik ezeket a személyeket kizárná a lakásbérlés, és ezzel együtt az önkormányzati rezsicsökkentés lehetőségéből is. Ennek érdekében a párt rendeletmódosítást fog kezdeményezni, jelentette be Jakab Péter.

Emellett hangsúlyozta azt is, hiába hirdeti a rezsicsökkentést hatalmas győzelemként a Fidesz, ha a nem fizetők miatt a társasházak közös költsége évről évre egyre nagyobb mértékben emelkedik. Mint mondta, az elmúlt három évben a miskolciakat nemcsak a multik profitéhségétől, de az „ingyenélők” számláitól sem védte meg a Fidesz, melyeket a szolgáltatók mind mai napig folyamatosan rájuk terhelnek.

„Miközben Miskolcon a kormánypárt egyenesen az ’56-os forradalomhoz hasonlítja a rezsiharcot, valójában nem történik egyéb, minthogy a miskolciak visszakapják egy töredékét annak, amit az elmúlt években mások helyett kellett kifizetniük – fogalmazta meg véleményét a Jobbik képviselője.

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Még nagyobb sebességre kapcsolt az ukrán kényszersorozás, vagyis emberrablás (videó)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

6 thoughts on “A Jobbik kizárná a jogsértőket a rezsicsökkentésből Miskolcon

  1. Bármennyire is igaza van a jobbiknak, borítékolni lehet, hogy ezt a javaslatukat is – mint annyi mást – tárgysorozatba sem fog venni a kormány, mert nagyon kell nekik a szavazó, márpedig a “kisebbségiek” elég sokan vannak, és oda szavaznak, ahol nekik több pénz csörög…

    Egyébként szinte mindegy, hogy mennyit nem fizetnek a szolgáltatásokért, őket a rezsicsökkentés éppen annyira nem érdekli, mint maga a rezsi. Úgy képzelik, hogy nekik minden ingyen jár… Sajnos sok mindent valóban ingyen kapnak, bármennyire is nem tesznek semmi hasznosat a közösségért (hacsak nem tekinti a kormány hasznosnak az öregek kipusztítását…)

    Lenhardtné

  2. “A Jobbik szerint a jelenlegi 10 százaléknál jóval nagyobb mértékben lehetne csökkenteni a rezsit..”

    LOL! Akkor mennyi lenne? 300 forint helyett 600?
    A világ legmagasabb ÁFA tartalmát tessék radikálisan csökkenteni, az segítene igazán rengeteg magyarnak! Nem fillérekkel kampányolni, eközben a Parlamentben milliós juttatások vannak. Teljesen hülyének nézik az embert?

    Van egy ötletem. Minden Parlamenti képviselő minimálbér környéki fizetést kapjon, hiszen első a haza, és ott miden képviselő hazafi! Hazánk jelenlegi helyzete nem teszi lehetővé, hogy szórja a milliókat személyenként. Ráadásul mindezt jóformán szimpla dumáért.

    Tehát úgy gondolom, elsőnek a milliókat kellene lefaragni. Aztán jöhet a filléres téma. Én így látom logikusnak.

    A Jobbik erősen téved, ha azt gondolja, hogy az emberek többségét érdekli eme filléres kérdés. Egyre többen tudják, a Parlamentben lévő “képviselők” többsége szinte monacói polgár módján éli mindennapjait a mi pénzünkön! Ezek mellett fillérekkel próbálják kiszúrni az emberek szemét?

    Tessék példát mutatni kérem, minimálbér környéki fizetést minden Parlamenti képviselőnek, nulla egyéb juttatás mellett! Ebből tisztán látszana, ki szolgálja és ki szereti igazán hazáját és nemzetét a nehéz időkben is!

    Megvalósíthatatlan? Miért is? Sajnálom, akkor azt kell gondoljam, itt a milliós pénzek vannak leginkább a fókuszban. Nekünk meg jut 300 vagy jobb esetben 600 forint. EU-konform.

    Nem kellene minden magyart flott hülyének nézni! Mert ez bizony így jön át, és ára is lesz előbb vagy utóbb.

    Zsolt

    Kérem, hozzászólását legközelebb írja alá (akár valódi, akár álnéven vagy jeligével, hogy aki arra válaszolni akar vagy véleményt akar mondani beírásával kapcsolatban, az meg tudja szólítani Önt), mert egyébként kénytelen leszek törölni! Most pótoltam.

    Híradmin!

    1. Köszönöm a pótlást!
      Máskor jobban figyelek, és anno nem így működött:-)

      Zsolt.

  3. A Jobbik jogsértő őket kéne kizárni a parlamentből!!!!
    Péter Laci

    1. László, mitől jogsértő? Tudja ki a “jogsértő” igazán? Aki eladja a hazát. Ez pedig nem a Jobbik, hanem az elmúlt több mint 20 év kormányai.

      Zsolt.

  4. Jobbiknak legelőször a saját pártjában kell rendet tenni. A bolsevik zsidó söpredéket kell eltakarítaniuk a soraikból a nyikos, kovács és a többi férget akik még mindig ott hizlalják magukat! Amíg ez nem történik meg nincs joga senkit sehonnan kizárni!

    kató rudi

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük