KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Jobbik a programja után, árnyékkormányát is bemutatja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Nemzeti Kávézóban tartott sajtótájékoztatót Vona Gábor, a Jobbik kormányfőjelöltje pénteken. Jelezte, hogy a közvélemény kutatásokkal ellentétben komoly társadalmi bizalmat élveznek, és várhatóan a választásokon nagy meglepetéssel szolgálnak majd. A Jobbik már január 16-án nyilvánosságra hozta a programját. Ez alkalommal megnevezték miniszterelnök (Vona Gábor) és köztársasági elnök (dr. Morvai Krisztina) jelöltjüket.

Ezt más pártok mai napig nem követték, vagyis programjaik ismeretlenek a választók előtt. A választok számára ma: „zsákbamacska” a két nagy párt programja, valamint az is, hogy kikkel kívánják megvalósítani.

A Jobbik a nyilvánosság elé tárt programja mellett megkezdi azoknak a miniszter-jelölteknek a bemutatását, akikkel a programját végre kívánja hajtani. Árnyék-kormányuk felállt, és a választópolgárokkal meg kívánják ismertetni miniszter-jelöltjeiket. Elsőként a Miniszterelnöki Hivatal kancellária miniszterének szánt Pősze Lajost, a párt szakpolitikai igazgatóját mutatta be. Jelezte, hogy ezt követően minden héten egy újabb miniszterjelöltet nevez meg a Jobbik.

„Nyílt lapokkal játszunk” – a választópolgároknak tudniuk kell hogy milyen programra, és kikre szavaznak – mondta.

A kormányszerkezet kialakításakor kerülni kívánják a fölösleges felforgatást. Mindössze olyan változtatásokat terveznek, amelyek szakmailag indokoltak. Pl. a közigazgatási államtitkári pozíció megszüntetését.

A Jobbik által javasolt szerkezete a minisztériumoknak vezetői szinten a következő lenne:

– Miniszter

– Miniszterhelyettes (politikus, a volt politikai államtitkár feladatkörével, de közvetlen irányítói jogkör nélkül.)

– Államtitkár (közigazgatási szakember, aki a hivatal vezetője. A volt közigazgatási államtitkár feladatkörével. Közvetlenül a miniszter irányítása alá rendelve.)

– Szakállamtitkárok (az adott szakterületek felső színtű vezetői, akik az államtitkárok alá rendeltek.)

A Jobbik leendő minisztériumai a következők:

– Miniszterelnöki Hivatal (MeH)
– Igazságügyi és Önkormányzati Minisztérium (IÖM)
– Rendvédelmi Minisztérium (RM)
– Honvédelmi Minisztérium (HM)
– Külügyi és Külgazdasági Minisztérium (KKGM)
– Pénzügyminisztérium (PM)
– Gazdasági és Informatikai Minisztérium (GIM)
– Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium (MVFM)
– Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVVM)
– Szociális, Családügyi és Munkaügyi Minisztérium (SZCSMM)
– Egészségügyi Minisztérium (EÜM)
– Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportminisztérium (OKISM)

Ez is érdekelheti:  Agyhalál – A Telex.hu olvasói röhögnek a kapcsolati erőszakon – Ez a színvonal a Telex olvasóinál – 4 ezer röhögő fej

Ezenkívül két tárca nélküli minisztériumot is terveznek:

– Nemzetpolitikai tárca nélküli miniszterrel
– Egyházügyi tárca nélküli miniszterrel.

Néhány fontosabb változtatásként többek között Vona Gábor miniszterelnök-jelölt jelezte, hogy a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok a MeH-be kerülne államtitkári vezetéssel, valamint a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség is. A külkereskedelem irányítása is átkerülne a Külügyminisztériumba.

Külön, kiemelten hangsúlyozta Az Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportminisztérium feladatainak fontosságát, különös tekintettel az ifjúság nemzeti tudatának alakításában. Egyházak vonatkozásában a történelmi egyházak fontosságát említette, valamint kiemelten hangsúlyozta, hogy a Jobbik ellentétben a rágalmakkal keresztény alapokon áll.

Vona Gábor ezután bemutatta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető kancellária miniszterjelöltet, Pősze Lajost, aki személyes tanácsadója és egyben a Jobbik szakpolitikai igazgatója.

Pősze Lajos elmondta: nagy megtiszteltetés számára ez a megbízatás. Jelenleg olyan kritikus helyzetben van az ország, ahol nem hibázhat a vezetőség, és rendkívüli felelősséggel tartozik a választóknak. Kijelentette, hogy erős kormányzatot és erős államot kívánnak építeni. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy erős Miniszterelnöki Hivatal jöjjön létre.

Gördülékenyen tervezik a munkavégzést, a párt programja alapján. A kormányzat és a választók között közvetlen és élő kapcsolatrendszert szeretnének kialakítani.

Jövő pénteken újabb miniszter-jelöltet mutatnak be. A Jobbik győzelemre készül a választások alkalmával.

Orbán Éva

Nemzeti Hírháló

Nemzeti InternetFigyelő


LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük