KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A jegybank devizatartalékához magyar emberek és családjaik vére tapad…

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bankcsapda Érdekvédelmi Civil Szervezet attól hiteles hogy hiteles attól hogy az uzsorahitel áldozatai mind az elnöke mind az elnökség tagjai is

A Bankcsapda elnöke levelet írt azoknak, akik nem devizahitel-károsultak. A deviza alapú hitelezés – amiről lényegében független közgazdászok megállapították, hogy devizával soha köszönőviszonyban sem volt – egy olyan „termék”, mellyel hosszú éveken keresztül visszaéltek a bankok, miközben a „Magyar” Nemzeti Bank sem járt rosszul ennek a szélhámosságnak és csalásnak a folyamatával. Mára tudjuk, mennyi családi tragédiát okozott eddig is ez a gazemberség, amiben igenis ludasak a mindenkori „magyar” kormányok, melyek lehetővé tették magyar polgárok, családok tönkretételét.

Miközben különböző médiafelületeken folytatódik ebben a témában az adok-kapok, előrehaladás lényegében nem történik. Családok ezrei vártak áldozattá és várják a kilakoltatást, a végrehajtói maffia tagjai pedig óriási vagyonfelhalmozásra tesznek szert , akiket pártunk és kormányunk egyelőre tovább hagy rabolni és gazdagodni.

(NIF)

Falus Zsolt Ferenc levele:

„Címzett :
Dr Boros Imre, Dr Damm Andrea, ifj. Lomniczi Zoltán, Dr Róna Péter, Varga István és a többi „nem” devizahiteles érdekvédő

Feladó :
Falus Zsolt Ferenc devizahiteles

Tárgy : A jegybank devizatartalékához magyar emberek és családjaik vére tapad…

Tisztelt Címzett(ek) !

Örömtelinek is lehetne nevezni, hogy azok akik nem rendelkeznek a deviza alapú, korlátlan árfolyam- és kamat kockázatú pénzügyi uzsorás termékkel, azok is kiemelten foglalkoznak és foglalkozni kívánnak a széles társadalmi réteget érintő súlyos problémával.

A nyílt levelem címzettei közül ketten is ott vannak, illetve voltak az MNB felügyelő bizottságában, ami talán nem is annyira véletlen műve lehet, hiszen a deviza alapú uzsora következménye, helyesen a hozama, éppen ott landol(t) a Magyar Nemzeti Bankban.
Ki lehet jelenteni, hogy az érdekvédelem „krémje” a jegybank felügyelőbizottságában is tevékenykedik.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

A Magyar Nemzeti Bank mérlegadatai alakulásában is tetten érhető, hogy a forint árfolyam változása – a svájci frankkal és japán jennel szembeni gyengülés – során, az egyik legnagyobb intézményi befektető hatalmas, árfolyam típusú nyereséget tudott realizálni !

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Állam számára a deviza alapú hitelezés egyértelműen sikertörténet, az MNB által realizált árfolyamnyereségét a mérlegadati között a „forintárfolyam kiegyenlítési céltartalékában” találjuk, illetve már csak találnánk, mert a Növekedési Hitel Programnak ez a forrásfedezete !

A deviza alapú hitelezés mára jogvita lett … ezzel a „felek” eliminálni igyekeznek az Állam és a Jegybank „befektetői” szerepét, mely a Magyar Államnak és a Magyar Nemzeti Banknak a magyar lakossággal való szembefordulásáról, súlyos ellenérdekeltségéről szól.

A forint árfolyama nem alakult, hanem alakították… és véleményem szerint azok, akik a forint árfolyamával szembeni befektetésekhez a jegybank (MNB) számára a fedezetet biztosították :
-Európai Unió, Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank.

A devizatartalékhoz magyar emberek és családjaik vére tapad…

Őszintén kíváncsi vagyok, hogy milyen megoldást akarnak az érdekvédelem celebei deviza ügyben ?

A rendszerváltás eredményeként a magánosított közhatalommal sikeres vállalkozásokat üzemeltető közjegyzői és végrehajtói családok (klánok), évente milliárdokat szereztek és szereznek a károsult lakosság kifosztásával, kicsontozásával… kb. 800 – 1000 család nyerészkedésének áldozata az „Adós”.

A magyar családok jelentős része kilátástalan és reménytelen helyzetben van, ha éppen nem a devizahitele, akkor majd a közös költség -, közüzemi díj-, hitelkártya-, vagy egy adótartozás miatt, a jó öreg Adóhivatal fog végezni velük… a sorrend családonként változik, mert ahogy a kockázatok úgy a problémák is korrelálhatnak.

Aki nem devizahiteles, annak a véleménye annyit is ér.

Az én álláspontom szerint, most a devizahiteles és nem devizahiteles családok kivéreztetése van napirenden, jelenleg az uzsorás pénzügyi termék járulékos kárait, így például az ingó- és ingatlan vagyon teljes elértéktelenedését, az egész társadalom közösen „élvezi”.

Ez is érdekelheti:  Kézbe vagy nyelvre? – avagy a ferences Tóth Damján az Oltáriszentség ellen

– Szóval ezek után a lehetetlenült családoktól mit akarnak a celebek, mit várnak el a legnagyobb megmondóemberek ?

Véleményem szerint a forintosítás nyílt hadüzenet a devizahiteleseknek !

Az okozott károkat kell megtéríteni, kártérítést kell fizetni !

Tisztelettel :
Falus Zsolt Ferenc

U.i.:
Devizahitelesek !
Az önpusztítás helyett, elérkezett a jogos önvédelem ideje !”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

5 thoughts on “A jegybank devizatartalékához magyar emberek és családjaik vére tapad…

  1. A csinált pénz csalás.A devizahitelek jó része csalás. Miért nem a rendőrség intézkedik?

  2. A forintosítás nem csak hadüzenet, hanem pénzkidobás. Semmit sem könnyít az adósok helyzetén. A felcsapott farokkal magyar bíróságokra szaladgáló idegen bankosok, jobb lenne, ha szép csöndben kitakarodnának az országunkból. Ehelyett azonban sorban mondják fel a szerződéseket.
    A közelmúltban nagy port felvert, legfelső emeletekről leugráló bankosok sem a lelkiismeretük miatt lettek öngyilkosok, hanem némelyik, dúsgazdag apukával a háttérben, alaposan belenyúlt a kasszába. Kellett a napi kokain adagra, különböző nagyban űzött szerencsejátékokra és egyebekre.
    Ám mit várjunk az idegenektől, ha a magyar bank vezetője is külföldre akar szaladni, feljelenteni az magyar államot.

  3. Nekem nincs deviza alapú hitelem, így (úgy látszik) hiteltelennek vagyok minősítve. Eddig a becsapottak mellett voltam. Akkor most elfordulok tőlük, jó?
    A magyar állam már Verbőczi hármas könyve óta (illetve azt is már azért írhatták úgy, ahogy, mert akkor már fennállt a dolog) a nép ellen dolgozik.
    A nép mindig elhiszi, hogy majd az a kedves jó ember biztosan azért küzd, hogy a NÉP gyermekeinek jobb legyen. Hát egy fenét! Ma sem azért dolgozik egyik felkapaszkodott sem, hogy nekünk, hanem hogy nekik jó legyen.
    eSzeL

    1. Zsidó kormány = zsidó érdek.
      H.B.
      „A belső ellenség mindig kíméletlenebb, aljasabb, becstelenebb, könyörtelenebb, galádabb, erőszakosabb és véresebb, mint a külső. És mindezt a tulajdonságait nem nyíltan hordja, hanem burkolja vallásosságba, nacionalizmusba felebarát-szeretetbe, hazaszeretetbe, mindenbe, csak hogy célját elérje. A külső ellenség mindig nyílt.”

  4. Zsoltikám !
    Arra mikor fogsz válaszolni, hogy mi a túróért kell több milliárd eurónyi deviza, a devizanyilvántartású forintkölcsönök forintra váltásához??? Forint, forintra váltásához miért kell deviza????
    Zsoltikám mindent elkövetsz, hogy ezt eltitkold ! Te is csak egy ügynök vagy apukám !!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük