A japánok ösztönzik Kim Dzsong Unt a kapitalizmusra?

Kim Dzsong Un, Észak-Korea új vezetője utasítást adott, hogy kezdeményezzenek vitát a gazdaságban a reformokról. Véleménye szerint nem kell félni még a kapitalista irányítási módszerek megvitatásától sem.
Erről a Mainiti japán lap számol be. A Koreai Munkapárt képviselője pedig közölte a lappal, hogy Kim Dzsong Un rendelkezett arról is, hogy bármely hasznos – kínai orosz vagy japán – gazdasági tapasztalatot be kell vezetni.
Konsztantyin Aszmolov, az orosz Távol-Kelet Intézet elemzője szerint a Mainiti információját korai lenne komolynak tartani.- A japán média olykor közöl információkat, amelyekről egyszerűen nem lehet megállapítani, honnan származnak. Legtöbbször ezek az információk valamiféle szenzációra vannak kihegyezve. Meg kell várni, amikor az ilyenfajta észak-koreai vitákról a diplomaták, a kínai és az orosz szakértők szólnak, nem pedig a japán lapok.
Kim Dzsong Un felhívása arról, hogy adaptálják a tőkés viszonyokat Észak-Korea feltételeire, „meglehetősen váratlan”- jelentette ki Rádióknak adott interjújában Georgij Toloraja, az orosz Gazdasági Intézet szakértője. Ő úgy tudja, hogy Kim Dzsong Un jelenleg hatalmának konszolidálásával van elfoglalva. Ebben ő elődei, Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il irányvonalának folytatójaként lép fel, mindenféle változtatás nélkül. Georgij Toloraja úgy látja, hogy az áralakítások később kezdődnek, akkor, amikor biztosítva lesz Kim Dzsong Un politikai hatalmának stabilitása.
– Az észak-koreaiak számára már több éve létszükségletet jelentenek a reformok. A kérdés az, hogy nem engedhetik meg az ország megnyitását. A külföldi eszmék bejutása, a külfölddel való érintkezés egyszerűen felrobbantja a rendszert, Északot elnyeli Dél-Korea. Ezt Észak-Koreában jól tudják, ezért nem vállalkoztak mindeddig a reformokra.
A gazdasági reformok kiválasztásakor a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság vakon nem utánozhatja a külföldi mintákat – jelentette kiViktorija Szamszonova, a Távol-Kelet intézet szakértője.
– Észak-Koreának saját útját kell járnia, talán a kínai út felhasználásával. De itt szükség van bizonyos egyensúlyra, ugyanis most a Koreai-félszigetnek mind a déli mind pedig az északi része erősen függ Kínától. Ebben a helyzetben Oroszország közvetítő lehet Észak és Dél között.

Oroszország már tett javaslatot az elszigeteltségből való kijutásra. Kidolgozták azt a projektet, amely alapján a Dél-Koreába Észak-Koreán át vezetne a gázvezeték; van projekt a két Korea vasútjainak és a transz-szibériai útvonalnak az összekapcsolására. Ennek a javaslatnak a realizálása Észak-Korea számára a piaci viszonyok leghasznosabb tapasztalata felhasználásának kezdetét jelentené.
Nemzeti InternetFigyelő