KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A hitelmoratórium továbbra is védi a pénzügyi segítségre szoruló családokat, kisvállalkozásokat

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A hitelmoratórium 2022. június 30-ig segíti a rászorulókat, amelyet 220 ezer lakossági ügyfél és háromezer kisvállalkozás vesz igénybe – tájékoztatta az MTI-t Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára.

A kormány az adócsökkentések és a munkahelyteremtés mellett célzottan, majd két és fél évig tartó törlesztési moratóriummal segíti a bajba jutott banki adósokat – jelentette ki. Megjegyezte, hogy a koronavírus-válság egyik legjelentősebb, és a legtöbbeket érintő magyar intézkedése világszerte egyedülálló, hiszen sehol máshol nem kaptak ilyen hosszú időre szóló védőhálót a segítségre szoruló banki adósok.

A járvány káros gazdasági hatásait teljesen másképp kezelte a baloldal – húzta alá Tállai András. Emlékeztetett, hogy a 2008-as válság idején bedőlt devizahitelek számos magyar családot és vállalkozást tettek tönkre, és a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal semmit sem tett azért, hogy az árfolyamok elszabadulásakor ne kerüljenek több százezren pénzügyi adósságcsapdába.

A nemzeti konzultáción a résztvevők 91 százalékának véleményét figyelembe véve a kormány tavaly szeptemberben döntött a hitelmoratórium meghosszabbításáról – idézte fel Tállai András. 2021. november 1-től 2022. június 30-ig kizárólag a rászorulók vehetik továbbra is igénybe a hiteltörlesztési moratóriumot – emlékeztetett az államtitkár.

A hosszabbítást az arra jogosultak – a nyugdíjasok, a gyermeket várók, illetve -nevelők, a közfoglalkoztatottak és azok a magánszemélyek, akiknek az előző évhez képest csökkent a jövedelmük – közül a családosok vették leginkább igénybe – hívta fel a figyelmet.

A vállalkozások esetében azok élhetnek a lehetőséggel, amelyek árbevétele legalább 25 százalékkal esett vissza az előző évhez képest.

Tállai András közölte: jól látszik, hogy a kormány gazdaság újraindulására tett intézkedései a családok és a cégek életét is megkönnyítették, ennek köszönhetően ugyanis a teljes lakossági hitelállományon belül a 2021. júniusi 33 százalékáról 5 százalékra csökkent a moratóriumban maradó állomány, míg a vállalatok esetében 21 százalékról 2 százalékra csökkent az igénybe vevők hitelállománya a teljes piaci állományhoz képest.

Ez is érdekelheti:  Kiderült, mennyi Donald Trump vagyona

A magyar moratórium nemzetközi szinten is kiemelkedik a hitelesek védelemben tett intézkedések sorából: nemcsak az intézkedés több mint két és fél éves időszaka miatt, hanem a kedvező szabályozás miatt is. Így például a halasztott kamatfizetést a bankok nem tőkésíthetik, vagyis nem alkalmazhatnak kamatos kamatot, illetve a moratórium miatt a korábbihoz képest nem emelkedhet meg az adós törlesztőrészlete, helyette a futamidő hosszabbodik – magyarázta az államtitkár. Tállai András szerint a cél egyértelmű; az, hogy a rászorulók részére még június 30-ig biztosított legyen a pénzügyi védőháló. Ugyanakkor annak, aki már képes a törlesztés folytatására, a novemberi folyatásra jelentkezők közül is a következő hónapokban érdemes mérlegelnie a visszafizetés megkezdését – jelezte. Emlékeztetett arra, hogy a moratóriumból kikerülő változó kamatozású hitellel rendelkezőket januártól a kormány kamatstop szabályozása fél évig védi a jegybanki kamatemelés miatt megnövekedett törlesztőrészletektől.

„Magyarországnak előre kell mennie, nem hátra” – szögezte le Tállai András. „Meg kell állítani a baloldalt, amely újra tönkre tenné a magyar gazdaságot és veszélybe sodorná mindazokat a családtámogatásokat, béremeléseket, adócsökkentéséket és a nyugdíjprémiumot, amit a gazdasági növekedésből, illetve a gazdaság fehérítéséből lehet kifizetni” – fogalmazott.

MTI

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük