KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Hazatérés Temploma közleménye ifj. Hegedűs Lóránt református egyházi megostorozásáról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Hazatérés temploma

A Hazatérés Temploma tudatja, hogy tegnap, azaz 2015. október 20-án, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Bíróságának Szathmáry Béla vezette tanácsa megismételt fegyelmi eljárás másodfokú, a miskolci püspöki hivatalban tartott tárgyalásán írásbeli megrovásra ítélte ifj. Hegedűs Loránt lelkészt a 2013. november 3-án a Hazatérés Templomában tartott, Horthy-szoboravatóval egybekötött ünnepi istentiszteleten tanúsított magatartásáért. Szarhmáry Béla az elmarasztaló ítélet indoklásaként kifogás tárgyává tette, hogy a lelkész Horthy Miklós kormányzót református hithősként méltatta, valamint politikai üzenetekkel bíró igehirdetéseit és közéleti fórumokon tartott beszédeit, továbbá „egyházellenes” politikai, társadalmi szervezetekkel történő kapcsolattartását is.

Továbbá azt is ifj. Hegedűs vétkeként rótta fel Szathmáry, hogy a róla, mint református lelkészről megjelent felháborodott hangvételű híradások – értsd: rágalmak – negatív színben tüntették fel az egész református egyházat. Arról nem szólt a verdikt, hogy ezen gondolatmenet alapján Jézus Krisztus megérdemelte-e megcsúfoltatását, megostoroztatását és keresztre feszíttetését, mert tanítói és prófétai szolgálata negatív színben tüntette fel a korabeli szanhedrint, s „megháborította egész Jeruzsálemet.”

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ezt lehet eddig tudni az otthonfelújítási programról

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “A Hazatérés Temploma közleménye ifj. Hegedűs Lóránt református egyházi megostorozásáról

  1. IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT REFORMÁTUS EGYHÁZI MEGOSTOROZÁSÁRÓL véleményem van: Szathmáry Béla egy liberálbolsevik tévelygő, lehet hogy kazár?

  2. Hagyják, hogy ifj Hegedűs Lóránt elmondja, amit minden jóérzésű magyar ember el tud mondani. Hagyják, hgy egyedül álljon ki igazságok mellett, amelyekért szót kellene emelnie Szathmáry Bélának is, többek között. Még idősebb Hegedűs Lóránttal sem tettek ilyesmiket, pedig fiának, ifjabbnak, volt kitől örökölnie igazságérzetét. Szégyenhistória ez az egész, mélységes szégyenhistória.

  3. Látva a „megostorozás” címszót Hegedűs lelkész úr neve után, alig hittem a szememnek ! Szóval ide jutott a református egyház, melynél konfirmáltam a 60-as években… ?! És ennek a Szathmáry „jogásznak” van képe azt állítani, hogy a lelkész úr az, aki Szathmáryt rágalmazta, negatív szinben tüntette fel az „egész református egyházat” ? Nos ez A RÁGALOM, a negatív szinezés épp az ilyen jogász papuskáktól származnak, akik „jog” alapon vizsgálgatják, kutakodják azt ami sz.tem a „református egyház” kötelessége lenne inkább! De NEM az! Ezek inkább a Biblia mellé másik könyvet kőltenek, könyv után jogkönyvet írnak, amiből aztán „ostorozhatnak”, mint külön kis királyság az államban, kényük-kedvük szerint! Én úgy érzem, hogy Horthy kormányzó úr melletti kiállás minden Magyar palástotviselő kötelessége lenne inkább, de … „megostorozás” ?! Papuskák, jogtudósok, kiskirályok, Jézus lefogta és visszadugatta hüvelyébe a kardját tanítványával, de ma lehet, hogy ti lennétek az elsők akiket kardélre hányatna, hitványságotok miatt! Tudom most tüsszögtök, mert „beigazoltnak” látjátok a kitalálmányotokat ti, megalkuvó jogforgatók, de mi meg csuklunk ..!

  4. Nyomorult, alszent, idegen erdekeket, parancsokat kiszolgalo, magukat hithu egyhazi embereknek kikialto, magyarellenes emberkek, akik egy igaz embert akarnak megfesziteni, mert a „tomeg” azt kialtja : feszitsd meg Ot ! Szegyen rajuk es megvetes, a tisztesseges emberektol ! Ok nem csak az egyhazat, de az egesz magyarsagot is elaruljak, megfenyitik, ostorozzak. Kiirtak magukat a Nemzet szent konyvebol ! Minden joerzesu ember elott leszerepeltek. „Megostoroztak” es megfesziteni szandekoznak egy Igaz Embert !

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük