KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A hajtóvadászat folytatódik – újabb két viperás támadót azonosítottak a nyomozók

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A német állampolgárságú férfi és nő ellen elfogatóparancsot adtak ki – olvasható a rendőrség oldalán.

A rendőrség arról számolt be hivatalos oldalán, hogy a Budapesten, február 11-ét megelőzően elkövetett támadások kapcsán újabb két feltételezett elkövetőt azonosított a bűncselekmény-sorozat felderítésére létrehozott nyomozócsoport. A német állampolgárságú 20 éves férfi és 22 éves nő ellen a budapesti nyomozók közösség tagja elleni erőszak miatt körözést adtak ki, és kezdeményezték az európai elfogatóparancs kibocsátását.

 

A támadások elkövetői ellen a BRFK hajtóvadászatot indított, melynek eredményeként három külföldi és egy magyar gyanúsítottat az első bűncselekményt követő 48 órán belül elfogtak, majd őrizetbe vettek.

„Nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban”

Mint ismert, A Budapesti Rendőr-főkapitányság 2023. február 11-én a II. kerület, Széll Kámán téren történt bántalmazás miatt két, az I. kerület, Ostrom utcán történt bántalmazás miatt egy magyar állampolgárt vett őrizetbe.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság üzenete egyértelmű: nem tűrjük, hogy akár ideológiai alapon, akár anélkül emberekre támadjanak a fővárosban. A jogszabályok által lehetővé tett valamennyi eszközt igénybe vesszük, hogy az elkövetőket állampolgárságra, ideológiára, nemre való tekintet nélkül azonosítsuk, és lefolytassuk velük szemben az eljárást – hangsúlyozták a police.hu-n.

Mandiner

Ez is érdekelheti:  A brit vezérkar helyettes vezetője: A brit hadsereg két hónapot bírna ki Oroszország ellen

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük