KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A gyűlölet fortyogott körülöttük – „Antifasiszta” fasisztoid demonstráció Dörner ellen

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!
Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók  és Antifasiszták Szövetségének elnöke
Hanti Vilmos, a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének elnöke

Szégyen és undorító, amit a balliberális oldal művel Dörner Györggyel szemben, ami egyértelműen politikai, még inkább pártpolitikai indíttatású, aminek semmi köze a színházhoz, a kultúrához, a művészethez.

Egyvalamihez van köze: a hatalomvágyhoz, a megszerzett juss visszaszerzéséhez, a politikai ellenfelek, a kulturális másság és értékek eltaposásához.

Annyira átlátszó az a fasisztázás, amit az Új Színház előtt műveltek legutóbb az „antifasiszták” hogy már ők váltak fasisztává. A gyűlölet fortyogott körülöttük, mint a láva, ami el akar emészteni mindent, ami útjába áll. Dörner György jó színész, és feltehetőleg jó színházigazgató is lesz, ha hagyják. Egy baj van vele; magyartudatú, nemzeti érzelmű, közismert személy, és ezt nyilvánvalóvá is tette. Én még nem hallottam egyetlen egy olyan mondatát sem, amely indokolná ezt a fékevesztett gyűlöletet ellene.

A balliberális oldal veszélyes vizekre evezett, mert az ilyen megmozdulásaikkal még inkább utálatossá válnak a jóérzésű emberek előtt.

Takács András

Nemzeti InternetFigyelő

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Miért tilos az orosz propaganda?

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A gyűlölet fortyogott körülöttük – „Antifasiszta” fasisztoid demonstráció Dörner ellen

  1. A cionköcsög a Nemzeti élén bezzeg nem csípi a szemüket! (Persze a kultusztárcáét sem, hiszen egy-gyökerűek!) De nyugi! Ez már a végvonaglásuk. Dörner pedig kemény legény, ki fog tartani. Csak mi is tartsunk ki mellette!!!
    csj

  2. Ez az általuk régóta kiérlelt „taktika”, egyértelmű parancs végrehajtás.
    Másként szólva, a reménytelen helyzetükből adódó kényszeredett pótcselekvés, végvonaglás, mint kóbor vadé az erdei csapdában vergődve! Előbb-utóbb kihuny belőlük a matéria, ami manapság még élteti őket, mert minden próbálkozásuk ellenére, az ország talpra állítása valóra válik. Ha a kutya a kovászból ugrik ki, akkor is! Ők pedig végérvényesen lelepleződnek, kivétel nélkül!

  3. ezeknek nem kell más mint az a köcsög sas jóska a tolvaj !!!!ennyi lisbi majmot még nem láttam életemben a szinház körűl!!ez a hanti meg játszon a „pecsivsel a porban” és tünjön el a szinházak környékéről!!!és még eggy: ha a szinészek nem kapnának állami támogatást és csak a bevételből kellene élniük akkor kellene acsarkodni de amig az én adó forintjaiból igen jól élnek addig ne hőzöngjönek hogy nem a zsidók kiszolgálója kapott lehetőséget az újszinház vezetésére!! PUNK TUM!!!!!

  4. Fröcsögésre ne fröcsögéssel válaszoljunk!!!Adjunk bizalmat és teret arra, hogy az új vezetőség bizonyítson.Dörner szerintem is jó színész, valószínű jobban ismeri azt a világot, mint azok, akik bírálják.Hagyjuk, hadd dolgozzék békességben.Kérjük Isten segítségét, hogy ezt megtehesse.Szeliden!!!!

  5. Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége 67 évvel a háború után????? Most sírjak é vagy nevessek?? Ungváry Rudolf? Kuncze „Maci” Gábor? Az egyes felszólalók jelenléte önmagáért beszél!!
    Arról már nem is szólva, hogy a botcsinálta ellenállók és antifasiszták
    jelentős többsége sohasem olvasta Mussolini: A fasizmus doktrínája vagy Hitler: Harcom című munkáját, mert ha olvasták volna, akkor nem zagyválják össze a fasizmust a nemzetiszocialista („náci”) eszmékkel.

  6. AZ ANTIFASISZTÁK AZZAL TÖRŐDJENEK,HOGY ŐK MIT TETTEK A MAGYAR ÉS MÁS NÉPEKKEL.TÖBB JOGTALANSÁGOT ÉS GYÍLKOSSÁGÓTT KÖVETEK EL MINT A FASISZTÁKNAK NEVEZETT EMBEREK!HITLER KEVESEBB EMBERT IRTOTT KI MINT SZTÁLIN ELVTÁRSUK!
    JÓB LENNE HA HALGATNÁNAK!SZÉGYENTELEN GAZEMBER MIND EGYIK!ŐK NEM ANTIFASISZTÁK HANEM KOMMUNISTA BÉRENCEK

  7. Hajrá Dörner Úr!!!Elsők között leszek,aki jegyet vált a szinház aktuális darabjára!És ezt tegyük minnél többen az Újszinház melletti kiállásra.
    Hogy mennyire nem a „mag”-népéből valók ezek a HOGYISMONDJAM MICSODÁK,annak jeles példája hogy a károgásuk végén(tudjuk:nyilasok,fasiszták,fekete bakancsok stb…. árasztják el az utcákat:) csodálatos Nemzeti Himnuszunk HELYETT a franciák!!!! himnuszát próbálták „elénekelni”-nem nagy sikerrel.Akkor kiket is „képviselnek” ezek az „antiasiszták,mégha magyarul is beszélnek?
    A patkányforradalom óta folyamatosan rettegnek,mégis egyre többen vannak!
    Ha ennyire rettegnek,miért a tiltakozást választották a csomagolás helyett,hiszen a táncoslábú pápai „orranagy”-a vezérük- már régebben megmondta:el lehet menni.A „rend”-örség,pedig adta megszokott formáját,kutyákkal,tomfával,paprikaspray-el droidruhában,és erősen felfegyverkezve-védelmet adva- a „rettegők”-nek.Köszönjük „megélhetési magyar? rendőr”,szép volt -a Mi ADÓFORINTJAINKBÓL!!!!! Már ismerjük: „a parancs az parancs”,még a családotokkal szemben is,ha sintérsándor azt az utasitást adja.

  8. Már nagyon szeretnék egy anti-cionista tüntetést látni.
    A cionista erkölcsi filozófia:Mindaz ami nincs elôirva a Toraban és a Talmudban, az antiszemitizmus, nácismus és fasizmus.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük