KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A görög válság mássága – azaz fizess a végső összeomlásig

Eddig, ha egy állam adóssága akkorára nőtt, hogy az összeomlással fenyegetett, a pénzhatalom engedni szokott, hogy aztán újfent elölről kezdje a játékot. Most azonban az állam alapját képező föld- és egyéb vagyonra is rá akarja tenni a kezét, ami a hagyományos nemzetállam végét jelentené.

Ismét a görög válságtól hangos a fősodor média. Megdöbbenve állapítják meg, hogy az egy évvel ezelőtt felismert és orvosolni óhajtott veszély nem múlt el, sőt még növekedett is. Mindezt persze kritikus megfigyelők előre megmondták, mivel a megszorítások még sehol sem vezettek kibontakozáshoz, hanem logikus módon csak zsugorodó gazdasághoz. Pláne akkor, ha egy irracionális kamatrendszer a gyengélkedő államot magasabb kamatokkal még tovább akarja büntetni, mint Görögország esetében. Mint a Bibliából is tudjuk, a régiek ilyenkor 7 év után eltörölték a kamatokat és az adós elölről kezdhette adóssága ledolgozását, ami ugyan elég nagy kálvária volt így is, de még túlélhető. A banksterek (a „gengszter” szinonimája – szerk. megj) azonban nem ezt akarják…

Habár nem kevés bankot – Amerikában éppen a legnagyobbakat – éppen az adófizetők pénzéből mentettek meg 2-3 évvel ezelőtt, azóta a pénz urai még feltűnőbben pazarolnak és spekulálnak. Az arcátlanság netovábbja, hogy karöltve a tőlük függő minősítő intézetekkel lerohanják az eladósodott gyenge országokat, most már azok állami létét jelentő vagyonokat követelve. Görögország esetében például ismertté váltak az amerikai Goldman-Sachs bank manipulációi, amelyekkel a görög adósságot leplezni igyekezett, s a görög államot politikusai segítségével még jobban eladósította. A nagy bankválság kirobbanásakor éppen a Goldman Sachs korábbi elnöke, Paulson, volt az amerikai pénzügyminiszter, aki addig még soha nem ismert mértékben – szakértők kb. 10 trillió dollárról beszélnek – dézsmálta meg az adófizetőket a bankok javára – köztük nem kis mértékben a Goldman Sachs javára is – és késztette erre a csatlós EU államokat is. A bankok privát eladósodása így vált az államok eladósodásává. Most pedig a bankok az államokra mutogatnak és meg akarják őket rendszabályozni, még hozzá oly módon, hogy az az államok hagyományos vagyonát is a bankok zsákmányává tenné.

Ez is érdekelheti:  Iochom István és Bartos Lóránt harmadik háromszéki csodája – az értékmentés magasiskolája

Erről a tényről hallgat a fősodor média. Ismét csak a görögöket (és portugálokat, olaszokat, spanyolokat, azaz a „PIGS” államokat) okolja, ami nem egészen alaptalan, de rendkívül egyoldalú. Igaz ugyan, hogy például Görögország jelentős EU támogatásokat kapott, amelyek nagy részét Németország állta, de az egységes – és főleg eurós – piacból főleg a németek profitáltak. Ennek ellenére természetesen Németország is el van adósítva, csak ez a probléma esetében még nem olyan akut, mint Görögországéban. Néhány év múlva persze Németország is terítékre kerül, de először a gyengébbek kerülnek sorra.

Az Európai Központ Bank, az EU-Komisszió és a Nemzetközi Valutaalap Görögországot sokkal nagyobb erőfeszítésekre akarják kötelezni segítségük fejében, ami kb. 120 milliárd eurót tenne ki. A pénzhatalom szolgálatában levő „trojka” azt hangsúlyozza, hogy a görög államnak csak a pénzforrásai merültek ki, de ez nem jelenti azt, hogy fizetésképtelen lenne. Hiszen – hangzik a megokolás -, Görögország viszonylag az egyik leggazdagabb állam Európában, gyönyörű szigetek százaival, nagy állami vállalatokkal, amelyeket ugye privatizálni, azaz pénzzé lehetne tenni. Mint mindig, következik az álszent és hazug megokolás, hogy akkor hatékonyabbá válnak. A „trojka” tudja ennek a módját is, a görögök megkapnák a magyar (illetve kelet-európai) orvosságot, azaz egy központi (ÁVÜ szerű) vállalatot, amely központilag értékesítené az állami aktívákat. A további hitelrészletek folyósításának előfeltétele, hogy Görögország be is tartsa a tervben előirányzott privatizációs bevételeket.

A terv, ami itt kirajzolódik, nem más mint egy modern feudalizmus létrehozása, csak a régi szakrális háttere nélkül, azaz sokkal brutálisabban. Mindezt hihetetlen sietséggel. Úgy látszik a pénzhatalom úgy gondolja, nincs sok ideje. Ugyanis még a törvényes háttér megteremtése is hátra van. Még a Lisszaboni Szerződés sem teszi lehetővé, hogy egyes (még) gazdag országokkal fizettessék meg az eladósodottak tartozásait (No bail out záradék). Az EU komisszárok pedig éppen ezt akarják. Mindezt szépen az európai szolidaritás köntösébe öltöztetik, holott csak a bankok példátlanul felelőtlen spekulációinak a kielégítéséről van szó. Ahelyett, hogy a bankok ezt veszteségként leírnák, kényszerítik a még szolvens államokat spekulációs káruk megfizetésére. Ezeket pedig meghívják az áldozat utolsó javainak az elfogyasztására. Több szakértő felvetette, hogy ha Görögország kilépne az euró zónából és visszatérne saját pénzneméhez, sokkal könnyebben rendbe hozhatná gazdaságát. Erről azonban se a bankok, se a hatalom-ittas brüsszeli komisszárok – akiket senki sem választ meg – nem karnak hallani, hiszen éppen az euró mint közös pénz tette sokkal könnyebbé a gyenge országok eladósítását.

Ez is érdekelheti:  Román elnökválasztás előtti csatározás – magyar szemmel

Avégett, hogy a terv könnyebben megvalósítható legyen, az Európai Központi Bank elnöke, Trichet, (francia neve csalást jelent, azaz nomen est omen) azt javasolta, hogy választott képviselők helyett Görögországot kozmopolita bürokratákkal kellene igazgatni. Ötlete annyira megtetszett neki, hogy Erazmusszal hasonlította össze magát, mert az ő eszmeiségéhez hasonlóan ez a szűk nemzetállamiságon túl mutatna.

Trichet téved. A modern nemzetállam alapvető funkcióinak az ellátása lehetetlen annak hagyományos eszközei nélkül. A pénzhatalom könyörtelen logikával elérkezett történelmi szerepének  gyászos befejezéséhez. Gazdaságtörténészek némi joggal említik ugyan, hogy a modern demokráciák kialakulásában a pénzhatalomnak pozitív szerepe (is) volt. Míg ugyanis az uralkodók a háborúikra kikölcsönzött összegeket nem valami pontosan törlesztették, addig a bankárok nyugodtan megbízhattak a parlamentáris demokráciák politikusaiban, akik hiteleiket az egész társadalomra hárították és így megbízható adósnak bizonyultak. A megnövekedett hadi kiadásokat csak az ilyen államok tudták megengedni maguknak és csak így tudtak más téren is sikeresek lenni. Ez a titka Hollandia és Anglia felemelkedésének, Spanyolország és az osztrák birodalom hanyatlásának. Mindez azonban csak átmeneti jellegű volt, a pénzhatalom végül is mindenkit lenyel. Kisgömböc karaktere ugyan őt is kipukkadásra ítéli, de addig azt hiszi, hogy mindenki eszén túljár. Izland példát mutatott, hogy egy kis ország is ellen tud állni a Behemótnak, ha egységes. Görögországban ez egyelőre még hiányzik. Az „oszd meg őket és uralkodj” politikáját kellene legyőznünk.

Ha sikeresek leszünk, ha nem, a pénzhatalom útja gazdaságilag és politikailag is „hadjárat a semmibe”. Materializmusa a szeretet, az élet negációja. Hamvas Béla írta, hogy „ha az emberiség önmagát az anyagi természet erőinek kiszolgáltatja, és az anyagi erőknek az élet fölött a hatalmat átengedi, ez a folyamat nem állítható meg többé. Az emberiség teljesen anyagi természetté válik, élete merő biológiai jelenséggé lesz, értelme mindössze állati gyakorlatiassággá alakul át, ösztöne animálissá, léte fölött a nyers és otromba fizikai és kémiai törvények fognak dönteni, és ami legkevésbé jóvátehető: a közösség maga is egyre jobban közeledik a szellemtelen és értelmetlen tömeghez, először primitívvé lesz, barbárrá, vademberré, aztán lefelé való útjában kezdi levetni még emberi alakját is, egyre sötétebb lesz, visszakorcsosul, egyre gépiesebb, álmosabb, lustább, amíg lefelé szállva elhagyja még a nemesebb állati lét köreit is.”

Vajta Dénes

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Romulusz és Rébusz

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “A görög válság mássága – azaz fizess a végső összeomlásig

  1. Véresen komoly álomvilág. Mi már végigmentünk ennek az elején és rosszabb lett mint a kommunizmusban.
    Mi lesz ha eladják az összes állami vagyont? Ugyanaz mint nálunk. / Itt a Kárpát medencében egy lavórban ülünk és drágább a víz mint Afrikában./
    Megszabadulnak az adósságtól? Ugyan dehogy. Tíz Görögország kevés hozzá.
    Ne hagyjátok magatokat Görögök!

  2. Száz szónak is egy a vége! Tetszik nem tetszik de eljön az idő hogy valóban lesz holokauszt de az tényleg az lesz! Hacsak el nem menekülnek a földről a zsidó elvtársak!

  3. Először megtámadták és szétverték Irakot, a valamikori Mezopotámiát. Szétlopkodva természetesen a múzeumokat is, ehhez nem kellett különösebb utasítás, mert ahol sok ember ellenőrizetlenül van, ott lopnak. Amit irakiak loptak el, az lassan visszakerül, de ami érték Amerikába vándorolt, az soha. Aztán jött Tunézia, az a hely, ahol a küklopszok laktak a klasszikus ókorban. Majd Egyiptomot se kímélte a harácsolás, és most itt van, éppen soron következik Görögország. Én bizony nem tudom, melyik lehet az a hatalom, amelynek érdekében áll, hogy éppen az emberi kultúra bölcsőit pusztítsa el.
    Persze, más is pusztul, és más ok miatt is, de ezek úgy látszik, feltétlenül.
    Miért?
    ki tudja?

  4. Sokat gondolkoztam, hogy miért van ez? Részleteiben megértem, mert el lehet foglalni egy országot, kontinenst. Az egész földet? Hát az nehéz lesz. A kínaiak, arabok kemény dió.
    Hatmillió magyar rabszolga kell csak? Lassan elérjük.
    Ha minden kipusztul, ki fog dolgozni helyettük? Akkor más lesz soron?

  5. Kétféle nemzetgazdaság létezik. Az egyikben a pénz eszköz, eszköz ahhoz, hogy működtesse a társadalmat, az ipart, a mezőgazdaságot, az egészségügyet, az oktatást, egyszóval önnönmagát! Ilyen gazdaságban, ha pénzügyi aránytalanság lép fel nem gond azt akár egy tollvonással korrigálni, helyretenni, hiszen mi is a pénz? Egy papír-fecni, egy jegy, egy utalvány. (Egyáltalán van ilyen gazdaság és társadalom ? )
    A másikfajta rendszerben a pénz nem eszköz hanem cél. Hogy e célt elérjék és a pénzt mindenáron gyarapítsák, eszközzé degradálódik az egészségügy, az oktatás, az ipar, a mezőgazdaság! A két utóbbinál még hagyján a nyereségérdekeltség és a jobb termékért való egészséges konkurencia, de amikor már a lét, a víz, az egészségügy válik nyereségérdekűvé és pénz-szempontúvá akkor jelenik meg a halál kultúrája!
    – Felszámolni, összevonni, leépíteni, privatizálni, stb..
    – Abortusz, szaporulat korlátozás , eutanázia, várólisták a kórházban (noha 40 évig fizetted a TB járulékot), vizitdíj, tandíj, vegyszerrel telített élelmiszerek, stb..
    A pénz tehát cél, de egyben e cél eléréséhez a legpraktikusabb eszköz (fegyver) is! Ma már nem hadsereggel és fegyverrel gyarmatosít az élősdi, hanem adóság-csapda és felvásárlás a módi!

    1. Hát éppen ez az.. Jól megfogalmaztad.
      Ebben az országban, világban senki nem dolgozik jól? Mindenki henyél, tékozol, többet fogyaszt mint kellene? / A Svájciak kivételével./ Ugyan már. Akkor inkább az értékmérő van eltorzítva.
      Érdemes lenne egy közgazdásznak kiszámítani, hogy ha nem lenne az adósságteher akkor jutna elegendő pénz mindenre?

    1. Hát így mindjárt érthető a dolog, a nagy 50 milliárdos privatizálási kötelezettség az EU részéről.

Itt várjuk hozzászólását!