KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A glogalizmus kora és pora – avagy miről ír a Magyar Nemzet 2009 december 4-én?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Magyar Nemzeti internetes portálán találtam az alábbi cikket. Mellékelem hozzá Reményik Sándor örökérvényű versét, valamint az Evangélikus élet című kiadvány 2008 április 27-én megjelent számát. Ebben arról ír az Evangélikus Egyház újságja, hogy megújult a templom Medgyesegyháza községben.

Mi történt az azóta eltelt másfél esztendő alatt, hogy ilyet nyilatkozik Veres Ravai Réka?
Miközben másutt olvashatjuk http://www.evangelikuselet.hu/lapozgato/2008-17.pdf., hogy:

Zsinagógát avatnak Békéscsabán (http://mazsihisz.hu/zsinagogat-avatnak-bekescsaban-169.html)

Mi történt Magyarországon, hogy azonos évben két imaházat láthattunk megújulni, de az egyiknek felelős vezetői úgy ítélik meg, nem képesek fenntartani a reájuk bízott lelkek gyülekezetének szent helyét?
Vajon megfelel-e a mai magyar keresztény és keresztyén egyházi vezetés mindenhol és mindig a tőlük legkevesebb elvárható legnagyobb áldozatvállalásnak? Hiszen erre tették fel lelkük üdvét! Mert mint olvashatjuk, ahogy írva van, nem csak kenyérrel él az ember! De ebben benne van, hogy kenyérrel is él az ember!
Koldusok volnánk hát, csúszva térden útszéli porban, hogy végső menedékünk tényleg a feszület az árokparton? Nem maga Jézus mondta, hogy ahol nem látnak szívesen titeket, menjetek el onnan, és még a port is rázzátok le a sarutokról?
A globalizmus porát, teszem hozzá nagy sietve! Mert mint látjuk a kanalunkban szánkhoz emelt levesből is ránk akar kacsintani ez a mindent elemésztő, mindenkit lélekdarálóba kergető akarat.
S miközben számunkra egy akarat létezhet megmaradásunkért, szent dobok helyett Isten házát a végrehajtó dobja keríti.

Szomorúság járja át templomaink falait, hogy sír, s nem kondul tornyában a harang. Temetőink fölé nemzetközi szemét telepedik, volnának mint nemzetek felettiek.

Hát nem látjátok, magyarok? Nem halljátok hívek? Érettünk, magyarokért emelkedik ismét tereinken a kereszt! Micsoda ország az, ahol ketté lehet fűrészelni a köztereken áhítattal felmutatott keresztet? A kettős keresztet! Mert szögezzük le itt és most, ez államiságunk egyik legrégebbi jelképe is egyben, s mint ilyen, törvényben rögzített védelmet élvez.

Mi kell még ahhoz, hogy végleg meggyőzze a tömeget arról, hogy egytől egyig ki kell penderíteni az Országházból a nevenincs, jöttment, fehérgalléros ígéretvigéceket, akik mindenhonnan csak elvonni képesek a pénzpiac kedvéért? Mi kell még ahhoz, hogy ez a nemzet valóban nemzetként, s egy véleményen, egy időben, egy helyen mondja ki a varázsszót: takarodjatok! Nem kell több, de az a legkevesebb, hogy nem szavaznak az emberek pártlistákra, és közjegyző előtt tett, visszahívási jogot elismerő nyilvános okiratban tanúsító, kizárólag egyéni jelöltek juthassanak az országgyűlésbe. Aki erre az aláírásra nem hajlandó, ne lehessen képviselő jelölt sem!
Majd akkor kiderül, ki képviseli hitelesen a választók akaratát! Ki az aki újabb pénzügyi trükkök százaival hazudik a szemek közé. Színről színre, s nem öszöd által homályosan, gyakorta bérmálkozva.

Húsz kemény esztendő nem volt elegendő népünk sorsának magyar érdekek szerinti jobbra fordítására! Hát nekik elegendő volna újabb húsz esztendő ezen elgondolkodni, ha nem is egészen önszántukból? Talán addigra kikopna ez a senyvedt korszak az emlékekből is. Talán addigra új Hazát építene magának a nemzet!

Addig is csak Reményik Sándor verse esdekel,
„Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!”

És miközben mindig jön egy újabb szállítmány, ha még jön vasút híján, ami a menetrenden kívül járja vonalát. Ők kicsodák? Kiket hoz a szerelvény?

Ferencváros, 2009. december 4.

Lengyel Károly

Templomot vernek dobra

Medgyesegyházán eladásra kínálják az önkormányzatnak a pusztulófélben lévő imaházat

2009. december 4. 00:02
Magyar Nemzet
http://www.mno.hu/portal/680465

Számos egyházi ingatlan várja sanyarú állapotban sorsa jobbra fordulását – derült ki riportunkból. Békés megyében a medgyesegyházi templom megmentéséért a lelkésznő végső elkeseredésében azt találta ki, hogy felajánlja megvételre a helyi védettségű épületet az önkormányzatnak, bízva abban, hogy a helyhatóság könnyebben talál forrást a templom felújítására. A környéken azonban nem ez az egyetlen sürgős segítséget igénylő imaház, ahogyan az ország nyugati végein is azonnali beavatkozást igényelne számos fontos műemlékünk.

További részletek a Magyar Nemzet 2009. december 4-i számában.
***************************************************
Reményik Sándor:

Templom és iskola

Ti nem akartok semmi rosszat,
Isten a tanútok reá.
De nincsen, aki köztetek
E szent harcot ne állaná.
Ehhez Isten mindannyitoknak
Vitathatatlan jogot ád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Ti megbecsültök minden rendet,
Melyen a béke alapul.
De ne halljátok soha többé
Isten igéjét magyarul?!
S gyermeketek az iskolában
Ne hallja szülőjé szavát?!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
E templom s iskola között
Futkostam én is egykoron,
S hűtöttem a templom falán
Kigyulladt gyermek-homlokom.
Azóta hányszor éltem át ott
Lelkem zsenge tavasz-korát!
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
A koldusnak, a páriának,
A jöttmentnek is van joga
Istenéhez apái módján
És nyelvén fohászkodnia.
Csak nektek ajánlgatják templomul
Az útszélét s az égbolt sátorát?
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
Kicsi fehér templomotokba
Most minden erők tömörülnek.
Kicsi fehér templom-padokba
A holtak is mellétek ülnek.
A nagyapáink, nagyanyáink,
Szemükbe biztatás vagy vád:
Ne hagyjátok a templomot,
A templomot s az iskolát!
1925

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük