A gátlástalan kapzsiság – avagy: Ehhez pofa kell, és van is

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Nyakó István az MSZP szóvivője, fiatal korában maga is adóellenőr volt (1988-1992). Nem lehet semmi kétségünk, hogy ezt a munkakörét, az alkotmányos, egyenlő és arányos közteherviselés érvényre jutásának érdekében kellő következetességgel és szigorral látta el. Bizonyára nála nem lehetett mindenféle trükkökkel kibújni az adózás alól.

Az előző parlamenti ciklusban az országos listáról került be, így képviselői feladatainak ellátása végett nem kellett gyakrabban hazautaznia a távoli Miskolcra, nem lévén egyéni választókerülete. Két állandó bizottságnak is tagja volt, az emberi joginak és a rendészetinek. Így aztán bízvást megállapíthatjuk, hogy szakértője az állig felfegyverkezett rendőrök emberi jogainak, ha őket netalántán kavicsokkal dobálnák meg.

Képviselői alapdíja, és a két bizottsági tagság után járó díjazásán felül, miskolci lakos lévén felvett 4 323 500 forint (azaz négymillió háromszázhuszonhárom ezer ötszáz Ft.) szállásdíj-térítést és 13 835 200 (azaz tizenhárom millió nyolcszázharmincöt ezer kétszáz Ft.) utazási költségtérítést. Ez utóbbi azt jelenti, hogy évenként 164 876 km-t utat tett meg. Azaz az év minden napján – az ünnepeket is beleértve – hazautazott Miskolcra (173 km) és vissza (173 * 2 * 365 = 126 290 km/év). Bár ez csak 126 290 km, tehát durván 38 ezer km hiányzik…
Egyébként politikusainknak évenként átlagban kb. két és fél hónap nyári, másfél hónap téli, és két hét tavaszi szünetük van.

De a Nyakó-ügy valódi pikantériája az, hogy a 2002-2006-os parlamenti ciklusban felesége – Nagy Nóra – is képviselő volt. Nagy Nóra a BAZ megyei területi listáról jutott be. A ciklus alatt 2002.11.26-tól egymás után három bizottságnak is tagja volt. Valamint az országgyűlés jegyzője volt.

Szomorú sora van a képviselőknek, hiszen a közéletért magánéletük is válságba sodródhat. Lám-lám, itt van rögtön a Nyakó házaspár esete is. A heti parlamenti munka után nem együtt utaznak haza Miskolcra, hanem külön-külön. Nem lehetett ez másképp, hiszen Nagy Nóra is felvett 13 835 200 forint utazási költséget, mint férje. És amikor a magánéletükből ismét külön-külön visszatértek a közéletbe, nem tudták fiatal házaspárhoz méltón, esténként együtt lehajtani a fejüket.

Ugyanis a képviselők tiszteletdíjáról szóló fránya törvény miatt, Nagy Nórának is fel kellett vennie 4 158 500 forintnyi szállásköltség-térítést. Végtére a törvény az törvény és nem ők hozták. És ha már fel kellett venni – mit is tehetett volna mást -, akkor tisztes és becsületes, a köz érdekében munkálkodó képviselőnőhöz méltóan, bizonyára ő is bérelt egy külön lakást Budapesten, ahol férjecskéje nélkül, egyedül hajtotta fejét álomra. És álma szép volt, mert egy igazságosabb Magyarországról álmodott.

Ha összeadjuk az álompár 4 éves bevételét, az 36 152 400 forint (azaz harminchat millió százötvenkétezer négyszáz Ft.). Adómentesen, számla nélkül. A 386 képviselő összesen 4,9 milliárd forintot hozott össze magának 2002-2006 között, ismételném magamat: adómentesen, számla nélkül.

És ha azt gondolnánk, kicsit visszafogták magukat a képviselőink, íme Nyakó úr októberi bevétele, utolsó kettő rubrika adómentes. Ha a két költségtérítést felszorzom a 4 évre, akkor összesen 20 millió forint jön neki össze.

Tiszteletdíj, költségtérítés (Ft)
Időszak Bruttó tiszteletdíj Költségtérítési átalány Szállásköltség térítés
2008. október 556 560 301 470 115 950

És ezt szeretnék saját maguk drámai 15%-kal megadóztatni. Vagyis szegény Nyakó Pista már nem 417 420 forintot venne fel havonta, hogy értünk mindennap hazavezessen Miskolcra és vissza, hanem csak 354 807 forintot. Na ne már … inkább ne is bolygassunk, már máshol 10-szeresen fogják visszalopni ez a 15%-ot …

Amúgy csak az érdekesség kedvéért, ha ugyanúgy adóznánk, mint a többi állampolgár ebben az országban, akkor bizony csak 221 688 forint maradna a 417 420 forintnyi költségtérítésből! Ugye milyen szar érzés lenne Nektek kedves képviselők, ha az „állam” elvenné a fele pénzeteket!?

Egyáltalán, hogy van bőr a pofátokon – képviselő urak, hölgyek – bármilyen adókérdésben szavazni, amikor Ti nem is gyakoroljátok a közteherviselést?

Lám-lám, mégis csak megvalósulni látszik a politikusoknak a jóléti rendszerváltás.

Azt árulják már el, hogy hogyan aludhattak Bp-en, ha minden nap hazamentek Miskolcra? 

NIF kommentár:

Ha mindez igaz (már pedig miért ne lenne az), akkor itt a kapzsiság, hazudozás és sumákolás minősített esetével állunk szemben. Azt hisszük, más képviselők esetében is érdemes lenne megvizsgálni ezeket az utazási és szállásköltségeket! Talán az Állami Számvevőszéknek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak együtt kellene ellenőrizni ezeket a költségvetést terhelő óriási összegeket!

Ideje lenne egy alapos vagyonosodási vizsgálatot lefolytatni az országgyűlési képviselők körében, és nem azokat abajgatni, akik most megpróbálják valahogy összeszedni, esetleg családi segítséggel, a devizaalapú hitelek végtörlesztéséhez szükséges összegeket.

Források: barikád.hu, Vastagbőr

(Nemzeti InternetFigyelő)

 

6 thoughts on “A gátlástalan kapzsiság – avagy: Ehhez pofa kell, és van is

  1. Nyakó, nyakló nélkül hazudik! Szent Ignác nyomán, „A cél szentesíti az eszközt!” Sztálin, Gulágot, államosítást, majd privatizációt! Magukévá tették az állami vagyont, aprópénzért, mint az utcanőt! Rózsa Sándor, és valamennyi, valaha volt úton álló, szájtátva bámul, ez lehetséges?! Amúgy az MSZP becsületes, jó gyerekek pártja!

  2. Kár volt elfelejteni
    „Az államok akkor pusztulnak el, amikor már nem képesek a hitványakat a derekaktól megkülönböztetni” (Antiszthenész —12/VI.5.) Mi, most tudjuk-e? Vagy az MSZP ennyiben ma is „leninista”?
    „ Ha hitvány gazemberek kerülnek magas polcra, amennyivel méltatlanabbak erre, ugyanannyival gondatlanabbak és felelőtlenebbek lesznek, s eltelnek esztelen hetykeséggel és vakmerőséggel” (Demokritosz — 41/48,) Lásd Sztálin, Rákosi, Kádár, Caucescu, Zsitkov, Honecker, stb. elvtársak!
    „Minden törvény, lett légyen önmagában bármilyen kiváló, haszontalan, sőt egyenesen veszedelmes lehet, ha a nép nem méltó, nem alkalmas rá „És minden népnek olyan a kormánya, amilyet megérdemel!
    „Az uralkodó réteg forradalma csak arra jó, hogy vég nélkül fenn tartsa saját forradalmát (Babeuf, Rendszerváltási komédia)
    A felnőtt férfiak általános választójoga ma népszerű vesszőparipa, amely gyakorlatilag nem oszt, nem szoroz, viszont kielégíti a legenergikusabb, de legkevesebb gyakorlati érzékkel rendelkező népréteget. (Owen)
    „A demokrácia álarca csak addig kell a buzsoáziának, amíg az, az ő melle előtt pajzs”! Magyar Lajos 1918, de van, aki ezt máig se tudja!

  3. Na most nem csak az emeszempé->emeszpé lényeket kellene tüzetesen átnézni, hanem mindazon milliárdosokká, dúsgazdaggá váltakat is, akik olyan rövid idő alatt hatalmas vagyonhegyet kapartak össze maguknak. Aki ezt a vizsgálatot nem kezdi el, az összeharácsolt/lopott vagyont nem veszi vissza, az maga is benne van nyakig a dologban.

    1. Tökéletesen igazad van! Teljes vagyon elkobzás kivétel nélkül az összesnek és egy beutaló Szibériába!

      1. Én nem szibériába küldeném őket, dolgozzanak csak itthon. Sok mindent kell újjá építeni, kell a sok munkás kéz! 🙂

  4. Nyakó Úr a két bizottsági tagsága mellett mint az MSZP szóvivője igen-
    csak megdolgozott ezért a kevés pénzért.Nap-nap után kellett elhitetni
    a közvéleménnyel a hírcsatornákon amit Fletó elvtárs kiagyalt.Néha még bele is izzadt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük