KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

A Független Kisgazdapárt nyilatkozata Torgyán média megnyilvánulásával kapcsolatban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

fkgp_logoJanuár 29-én este az ATV Egyenes beszéd című műsorában egy láthatóan zavarodott viselkedésű idős ember önmagát Torgyán Józsefnek kiadva a műsorvezető idegeit is próbára tevő zagyvaságok sorozatával lepte meg a nézőket.

Több bizonyítékunk van arra, hogy az illető nem az igazi Torgyán volt.
Az igazi Torgyánt még az első ciklusban azzal riogatták, hogy 1990 előtt ügynök volt „Szatmári” fedőnéven. (Az igazi Torgyán Szabolcs-Szatmár Bereg megyét képviselte, onnan származik.)

Az erről szóló dokumentumot maga a miniszterelnök, Antall József nyújtotta át neki borítékban. Többen is látták, ahogy az igazi kinyitotta a borítékot, s a széthajtott papíron ott állt az érintettségéről szóló megállapítás.
Ahogy dörzsölt ügyvédhez illik, összehajtva visszaadta, azt hangoztatva, hogy így akarják, a valóságot meghamisítva tönkretenni a karrierjét.
Mit tesz Isten, pár év és már rendelkezésre is állt az új dokumentum, amely igazolta, hogy ártatlan, s nem volt ügynök.

Csakhogy akkor a miniszterelnököt már Horn Gyulának hívták, s ő nem volt hálátlan azért, hogy egy bohóc naponta fölállt az országgyűlésben és harsogta: „monnyon le”! Ezért az ingyen népszerűségért a rossznyelvek szerint járt egy kis gesztus, amit nevezhetünk „alaposabb igazságfeltáró vizsgálatnak” is.

Tehát: azért nem lehetett az ATV szereplője az igazi Torgyán, mert akit korábban azzal gyanúsítanak, hogy ügynök volt, az vigyáz arra, hogy további viselkedése ne a korábbi gyanút erősítse!
Az igazit ugyanis azzal is vádolják, hogy szétverte a saját pártját.
Szerintünk emiatt az igazi örülne most, hogy talpraállt „szeretett” pártja, örülne, hogy újra erős, örülne, hogy az általa lenullázott politikai szervezetet valaki a semmiből újjászervezte.

Ha ugyanis ez nem így lenne, az Isten se mosná le róla, hogy valóban ügynök volt, a párt ellehetetlenítésének, tönkretételének feladatával.
Ha akkor nem volt ügynök, akkor most miért viselkedik úgy, mintha az lenne???!!! Miért tart be a „saját” pártjának, miért mocskolja annak elnökét, miért nem tud örülni annak, hogy a Független Kisgazdapárt ismét sikeres? Mi a motiváció? Mi az igazi motivációja annak, hogy választási kampány ideje alatt csak negatív megnyilvánulást tesz „szeretett” pártja érdekében?
Legyünk megengedők: az igazi nem tenne ilyet, az a szánnivaló bácsika, aki tegnap este az ATV vendége volt, az arra sem emlékezett, hogy az igazi (Torgyán-Trebitsch) valaha kormánytag volt egy általa tehetséges kezdőnek titulált miniszterelnök beosztottjaként, aki úgy leiskolázta a nagyformátumú csúcsminisztert, ahogy csak lehetett.
Merthogy az igazi Torgyán igazi rejtőjenői figura volt (igazi Trebitsch) „államférfiként” is.

Komoly politikus nem áldozza be jelöltjeit, nem lépteti vissza tizesével. Komoly politikus nem megy be beosztott miniszternek egy másik párt elnöke alá. Komoly politikus nem szavaz meg kétéves költségvetést olyan koalíciós partnernek, aki a politológiai tankönyvekben „a hála nem politikai kategória” című fejezetet nagydoktori szinvonalon írta meg.
A „komoly politikus” kifejezésnek nem szinonimája a Torgyán név. A Torgyán név a „politikai bohóc” szinonimája. Igazi tehertétel ez a Független Kisgazdapárton.

Azért sem lehetett az ATV műsorában az igazi, mert az igazi Újpesten kiváló ügyvéd volt, s jól tudta, hogy a bíróságokon mindig a hatályos törvény, illetve hatályos jogforrás alapján ítélkeznek.
Mivel a párt jelenlegi elnökét a megválasztása pillanatában hatályos pártalkotmány alapján választották meg, a Fővárosi Törvényszéken is ő van bejegyezve: 2005 novemberétől! Az akkor hatályos Pártalkotmányban nem szerepelt semmiféle MSZMP-s kitétel, ugyanakkor nagyon is szerepelt az, – s ezt a passzust még az „igazi” tette bele (nagyon okosan) – „..aki más pártnak tagja, nem lehet a Kisgazdapártnak is tagja egyidejűleg.”

Az igazi Torgyán emiatt nem nyilatkozhatna badarságokat volt pártjával kapcsolatban, nem hirdethetne Ópusztaszerre nagygyűlést, – mert jogszerűen ezt nem tehetné meg. (Ezen az alapon izgalommal várjuk, mikor hívja össze az ENSZ közgyűlését.)

Ezt a primitív „zrikálást” az ötvenéves ügyvédi múlttal rendelkező igazi Torgyán nem engedhetné meg magának, – csak ha az igazi Trebitsch bőrébe bújik.

De hát nem baj. Szerintünk az igazi Torgyán otthon írja (egyre zavarosabb) emlékiratait szeretett családja körében, s örül annak, hogy hátrahagyott romjain (pl. a Szeremley féle adósságot és a bőröndnyi egyéb számlát sem a Vöröskereszt fizette vissza) új élet született.

Ennek örülünk, illetve annak, hogy a párt újra erős, indulni képes a 2014-es választásokon, kiheverte az összes ál-Torgyánt és az igazit is, az ő figurái közül mutatóban sem maradt senki (torgyáni szalon-kisgazdák már csak a Fideszben vannak), nagyon sok a fiatal, s nagyon sokan vannak olyanok, akik új reményt látnak a megújult Független Kisgazdapártban.

Már begyűjtöttük azokat, akik jobb híján más politikai mezőkön küzdöttek elveikért, s most már oda nem szavaznának.

Mi nem valakik ellen, hanem valakikért vagyunk, miközben örülünk, hogy a kormány a 38. céggel kötötte meg stratégiai szövetségét, nekünk egyetlen stratégiai szövetségesünk van: a magyar nép, – már 106. éve!
Ebben a 106 évben a torgyáni időszak csak egy alig tízéves epizód volt, de újabb tíz év kellett ezt az időszakot kiheverni.

Ő a Független Kisgazdapárt életében, s a magyar politikai életben is a rendszerváltásnak nevezett zűrzavaros időszakban komoly lépcsőfok volt, – lefelé. Új pártot alapított első bukását követően, a 2010-es választáson azzal is alulról súrolta az 1 %-ot. Úgy gondoljuk, hogy egy kétszeresen bukott pártelnökkel nekünk nincs dolgunk.

Mostantól nem törődünk vele, politikai súlyának (lufi) megfelelően kezeljük.

Hegedüs Péter elnök,
Független Kisgazdapárt

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “A Független Kisgazdapárt nyilatkozata Torgyán média megnyilvánulásával kapcsolatban

  1. Torgyán szót sem érdemel, de az ATV sem tud már mélyebbre süllyedni.
    Anna

  2. Péternek üzenem: Igaza van! Torgyán József jogszerűen nem tehetné meg, hogy az FKGP tagokat, mint a párt döntésre jogosult tagjait meghívja Ópusztaszerre, mert bármit döntenének, az nem volna jogszerű, mivel a Torgyán-féle pártalkotmány alapján eddig sem lehetett Hegedüs Pétert kimozdítani a helyéről.
    A tévéinterjút illetően csak annyit, hogy sok mindenben igaza volt, és a Független Kisgazdapárt Péterkéje tanulhatna tőle beszédtechnikát és vitakészséget.
    Az más kérdés, hogy mi a véleményem Torgyán Józsefről.

    Takács András

  3. Torgyannak felejthetetlen visszacsapas (Schlagfertigkeit) képessége volt. Példa:
    (Kovacs) Lendvai botoxos mumia asszony felallt a parlamentben es egy peticiot lobogtatott, melyen az allt, hogy Torgyant valasszuk meg kiralynak, alatta tablazat, nevekkel, cimekkel, alairassal.
    Torgyan valasza erre a tipikus komcsi tamadasra:
    -Kedves Ildiko megigerem maganak, hogy amennyiben engem megvalasztanak kiralynak, akkor maga lesz az udvari bolondom!
    Persze az összes képviselö fetrengett a röhögéstöl.

    Sajnos a parton belul egy diktator volt, akarcsak Viktorka!
    De a dumaja („einmalig”) ritkasagszamba menöen jo volt!
    Különbség Viktorka és a Jozsi között, hogy Viktorkat tamogatjak a vilaghatali körök. Sikerül közben a nemzetit is megjatszania.
    Futurist

  4. Erdekes modon mindig akkor jön elö a Kisgazda párt amikor jönnnek a választások. Aztán meg jo megkeverjük a választoi dolgokat és a választások után meg rövid idön bellül eltünnek. Sajnos a háboru utántol annyi Kisgazda párt volt, hogy egy kézen már nem lehet számolni. Szerintem nagyon jo lenne, ha ezt a pártnevet valami másra cserélnék át mert már annyiszor lejáratták, hogy ha meghallják a nevet már sok más jut az eszébe az embernek.

    Esther

    1. Maga melyik országban él?:) az Fkgp 14 év után indul ûjra a választásokon, na igy kell megújulni! Bocsásson meg de Ön nem igazán tudja melyik rendezvényen van.
      Pellei

  5. Torgyánnak az volt a feladata, hogy a magyar politikai élet egyik súlyt képező pártját szétzüllessze. A mór megtette kötelességét.
    A kétpólusú – amerikai típusú – „demokratikus” politika lényege, hogy szavazz a kettő közül bármelyikre, ugyanazt kapod! Szépen halad a történet a megvalósulás felé: Fidesz és a többnek látszó, de egy MSZP. Mind a külföld talpnyalói.
    Véleményem szerint az FKGP-nek alaposan fel kell kötnie a gatyát, hogy az elveszített bizalmat legalább alapfokon visszaszerezze.
    Nagy Péter

  6. Akinek a csalàdjàt a kommunistàk az Andassy Út 60-ba hurcolták az minden lesz csak nem kommunista! Hegedűs Péterre ezért bármit mondhatnak, csak nem azt hogy kommunista.
    Pellei

  7. Kedves Pellei! Én a Fö utcát jártam meg és a Nagyapám az akkori Kisgazdapárti képvisellöként ült a parlamentben igy a háboru elötti dolgokhoz valoszinü, hogy nem tudna szolni. Ön joval a haboru után született. A Nagybátyámat is annak idején sz FM perbe internálták.
    És szintén Nagyb´tyám Gaal Gaszton aki annak idején egyike volt akik megalapitották a Kisgazda pártot. Ezért merem ezt irni.

    Esther

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük